Uram, hogy lássak!

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap
Dátum: 
2014. október 12. 10:30
Alapige: 
Lk 6,42; Mt 20,31-34
Audio: 

Olvasmány: Lukács evangéliuma 6,37-42
Alapige: Lukács evangéliuma 6,42; Máté evangéliuma 20,31-34

"Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát atyádfia szeméből."
"...de ők még hangosabban kiáltották: "Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!" Jézus megállt, megszólította őket, és ezt kérdezte: "Mit akartok, mit tegyek veletek?" Ők így feleltek: "Azt, Uram, hogy megnyíljék a szemünk." Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt."

„Ne ítéljetek, és nem ítéltettek!” Ítélkezni nem szép dolog. Nem jó. Ezt, azt hiszem, nem csak keresztyénként gondoljuk így, hanem általános emberi vélemény.

Csakhogy életünk során számtalanszor adódnak olyan helyzetek, alkalmak, amikor igenis ítéletet kell alkotnunk, véleményt kell formálnunk, és ezeknek alapján kell döntést hoznunk és választanunk. Ilyen ez a mai nap, az önkormányzati választások ideje is. Polgármesterről, képviselőkről kell döntenünk. De valójában életünk számtalan pillanatára igaz ez: ítéleteket alkotunk, „látunk” valahogyan, helyzeteket, embereket, önmagunkat, s ezek alapján lépünk tovább, érzünk, szólunk és cselekszünk.

A kulcsszó mindebben a „látás”. Ezért hangzott ma közöttünk Jézus Krisztusnak a szemről, látásról mondott példázata. Mit mond el nekünk a mi Urunk a mi emberi látásunkról? Azt, hogy beteg.

Testvérek, ha valaki arról mesél nekünk, hogy szálka fúródott a szemgolyójába, már azt is borzasztó hallgatni. Szinte érezzük a fájdalmat és a félelmet. Az ilyen eset nagyon veszélyes, azonnal orvost kell keresni, ügyeletre, baleseti sebészetre menni! De egy gerenda a fejben?! Ez már inkább valami rettenetes horrorfilmbe illő kép! Brutális!

Az Úr Jézus nem finomkodik, egészen brutális képet használ!

Persze a kép ugyanakkor groteszk is. Akinek gerenda van a fejében, örüljön, hogy él! De nem, a Jézus rólunk szóló példázatában ez a gerendás okoskodik, látni igyekszik, s meg is van győződve arról, hogy jól lát, és így fordul a másikhoz. Beteg, brutális, groteszk. Nem túlzás ez?

Jézus szeret és félt minket, figyelmeztetni akar ezzel a drasztikus képpel rólunk, hogy nagy baj van velünk, emberekkel. Az egyik baj maga a gerenda. Mi ez a gerenda?

Mindazok a dolgok bennünk, amik a lelkünk mélyén gerenda nagyságúra nőttek, sokszor észrevétlen. Amik már oly hatalmasok, hogy csak ezeken keresztül vagyunk képesek látni mindent és mindenkit. Torzan.

A saját igazaink, önigazságunk. Az akaratosságunk, indulataink, jellemhibáink, habitusunk. A mély sértettségeink és haragjaink, fájdalmas csalódásaink és nyalogatott sebeink. A saját bűneink, a bűnös – mert Isten nélkül látó voltunk.

Hatalmasra nőtt gerendáinkon keresztül ítélkezünk egymás felett, így látunk a családban, utca- és lakóközösségben, városunkban, gyülekezetben, sőt ebben a kis hazában is. És bizony sokszor így ítéljük Istent magát. Csalódtam benne! Nem értem és nem tudom elfogadni, hogy az életemben miért így, s miért nem úgy cselekszik! A másik embernek miért igen, s nekem miért nem? Hosszan sorolhatnánk.

A másik legnagyobb baj azonban, hogy még csak nem is látjuk a gerendáinkat.

E „gerendákkal” a szívünkben és szemünkben járunk végig az életen, s közben szent meggyőződésünk, hogy semmi bajunk. Hogy úgy vagyunk jól, ahogy vagyunk, hogy vitathatatlanul igazunk van, jól látunk, jól ítélünk. Mindig csak kizárólag a másikat, egymást.

Persze, egy kis önkritika – ebben-abban – az kell. „Nekem tényleg van önkritikám, de…” – mondogatjuk. S közben nem látjuk, hogy saját bűntől, emberi természettől megrontott látásunk úgy beteg, ahogy van.

De hát akkor mitévők legyünk? Hiszen azért ítéletet alkotnunk, véleményt formálnunk a mindennapok kis és nagy dolgaiban szükséges. Az Úr Jézus beszél a megoldásról is: Vedd ki! Előbb! Mielőtt a másikra néznél vagy egyáltalán gondolnál, nemhogy szólnál vagy nyúlnál – vedd ki!

De hogyan képes valaki, aki egy gerendától vak még önmaga meglátására is, hogy meglássa és kivegye ezt a gerendát?

Nincs más, mint kimondani a jerikói vak Bartimeus kérését: Uram, hogy lássak!!

Ráébredni a saját vakságunkra, torz látásunkra, és minden bennünk hordozott haragot, önigazságot, fájdalmat és ítéletet túlharsogva kiáltani a jerikói vakokkal: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!

Hogy lássunk! Önmagunkat és egymást is úgy, ahogyan Te, kegyelmes Édesatyánk, látsz minket.

Van az Újszövetségben egy másik történet, amiben szintén szerepel egy gerenda. A nagypénteken a Golgotán felállított hatalmas gerenda, a kereszt fája.

A kivégzőoszlop, amire isten Fia hagyta magát felfeszíteni. Nem tehetetlen áldozatként, hanem önmagát feláldozva. Mert ezért jött el ebbe a belső sötétségektől vak világba. Hogy bűnből, halálból, a legmélyebb fekete homályból megszabadítson minket.

Nézhetjük és láthatjuk úgy azt a nagy gerendát a Golgotán, mint a mindannyiunk szívéből és szeméből az Ő végtelen és hatalmas szeretete által kiemelt gerendát. Ő kiveheti.

De ehhez nekünk Őhozzá kell kiáltanunk, Tőle gyógyulást kérnünk és várnunk. Egészen megadni magunkat Neki, bizalommal kinyílni Őelőtte, és engedni, hogy hozzánk lépjen és megérintsen. Ott, ahol a legmélyebb és talán a legfájóbb.

Hogy tiszta fényével bevilágítson, leleplezzen, és bűnt ítélő de mégis kegyelmes szeretetével kimentsen a sötétségeinkből, és látóvá tegyen minket. Ezért imádkozzunk.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára