Újrakezdett élet

Alkalom: 
Epifánia ünnepe utáni 4. vasárnap
Dátum: 
2014. február 2. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
1Móz 8,11-12
Audio: 

Olvasmány: Mózes 1. könyve 8,1-16
Alapige: Mózes 1. könyve 8,11-12

"Estére megjött hozzá a galamb, és ekkor már egy leszakított olajfalevél volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről. Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá."

Az özönvíz történetéről leginkább Isten haragvó ítélete jut a bibliaolvasó ember eszébe; ahogyan a földet elárasztó emberi gonoszságra a minden elmosó áradattal válaszolt Isten.

A történet most felolvasott része azonban már egészen más arcot mutat felénk. Ez itt a reménység története. Isten megmentő szeretetének története, mellyel Noé és családja felé fordul. Isten kegyelmes szeretetét hirdeti ma is, nekünk.

Mindenekelőtt próbáljunk belehelyezkedni Noé és családja ottani helyzetébe, hogy minél mélyebben átérezhessük az ige üzenetét!

Képzeljük oda magunkat: Mit érezhettek, amikor már hosszú hetek óta a bárkába bezárva utaztak, kitéve a víztömeg ringatásának vagy éppen haragos hullámzásának.

Ne feledjük, hogy a bárkát nem tudták irányítani. Nem véletlen, hogy az eredeti héber szó egyáltalán nem valami hajóról beszél, sem olyan szép, kecses vonalú bárkáról, ahogyan a gyermekbibliákban szokták ábrázolni. Az eredeti kifejezés szerint a bárka egy óriási láda volt. A bent levők által irányíthatatlan és lezárt hatalmas láda, mindenestől Isten kezében. Noé és családja számára a megmentés eszköze volt, de emberileg a bezártságból már biztosan a szabadságra és szilárd talajra vágytak.

Gondoljunk bele: Milyen lehetett nekik, amikor a bárka megfeneklett az Ararát hegyén; amikor érezték lentről a koppanást, talán meg is billent kicsit a hatalmas vízi jármű, a reménység első jele lehetett ez számukra! Érezhették a szilárd talajt, de a kijutásra bizony még további heteket várniuk kellett.

Biztosan találunk kapcsolódási pontokat Noé története és a saját életünk között. Talán ismerős nekünk is az ilyen bezártság, amikor a várakozást kényszerűen és tehetetlenül kellett elviselnünk. Amikor nem szerettük, hogy csak egyetlen választási lehetőségünk van, mert kényszerhelyzetben vagyunk. Amikor nagyon kijönnénk már szorult helyzetünkből, szabadságra vágyunk, de még várnunk kell, még nem lehet. Amikor nincs a kezünkben az irányítás, képtelenek vagyunk befolyásolni az életünk, dolgaink irányítását.

Mit teszünk az ilyen helyzetekben?

A történetben azt olvastuk, hogy Noé madarakat bocsátott ki a bárkából. Ezek, mint afféle felderítő egységek, segítettek információt szerezni a föld lakhatóságáról, a víz visszahúzódásáról. Először hollót, majd galambot küldött ki. Gyönyörű és beszédes kép ez, ahogyan útjára bocsátja a madarat, majd várja az eredményt, s aztán napok múlva ugyanígy tesz.

Olyan ez a madár-kibocsátás, mint egy-egy karnyújtás Isten felé! A reménykedő ember mozdulata ez. Azé az emberé, aki hiszi, tudja, várja, hogy a próbáknak hamarosan vége lesz! Egyszer eljön a szabadulás pillanata!

Ez a beszédes kép is hadd kérdezzen bennünket saját dolgainkkal kapcsolatban! Mit teszünk mi szorult helyzeteinkben? Vannak-e ilyen mozdulataink, karnyújtásaink Isten felé? Várjuk-e Istentől a jeleket? Mit várunk Istentől? Reménységgel tudunk-e Hozzá fordulni? Vagy éppen ezzel ellentétesen cselekszünk?

Már szinte közmondásos az a példa, amit a nagy klasszikus, Arany János örökített meg a Bolond Istók második énekében: a szőlősgazdáról, a jégesőről és Istenről.

„És akkor engem oly érzés fogott el…
A szőlős gazda is, az egyszeri,
Magánkívül s őrjöngve kacagott fel,
Látván, hogy szőlejét a jég veri,
Dorongot ő is hirtelen kapott fel,
Paskolni kezdé, hullván könnyei:
„No hát, no!” így kiált, „én Uram Isten!
Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten!”

Ugye, mennyire más ez a kétféle mozdulat? Noé illetve a gazda mozdulata. Mindkettő Isten felé mozdul. Mindkét mozdulat nagyon mélyről fakad. De míg a gazda önmaga büntetését növeli elkeseredett dühében, addig Noé hittel és reménnyel tud Isten felé fordulni.

A madarak eleinte még rossz híreket hoztak Noénak: még a víz az úr, a földfelszín élhetetlen. De aztán egyszer csak megérkezett a jeladás, a várva várt üzenet: egy olajfa-hajtás a galamb csőrében!

Az a kicsi zöld hajtás egyértelműen az élet jele! Isten kegyelmének a jele! Üzenet arról, hogy Isten kész megújítani a világot szeretetével! Új lehetőséget, új életet tár az ember elé!

S nem sokkal ezután, amikor Noé a szilárd talajon oltárt épített szabadító Istenének, az életet megújító Úrnak, Isten így szólt: „Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.”

Ebben a kegyelemben él az ember azóta mindmáig. Az évek és hónapok, évszakok és ünnepek, napok és hetek nekünk adott rendjében. Amely rendben nekünk is, Noéhoz hasonlóan, újra meg újra időt kell találnunk az „oltárépítésre”: a hálaadásra, az Isten elé borulásra – ahogyan éppen most is tesszük ezen az istentiszteleten.

Az Ararát hegyén Isten kegyelmének csodálatos jele volt az olajfa ágacska. A vegetáció megújulását, a biológiai élet új lehetőségét hirdette. De volt egy másik hegy, amit Golgotának neveztek: Isten kegyelmének legszebb jelét mi azon láthatjuk. Jézus keresztjében, amely az Élet fája lett. Ennek áldása, ígérete már nem a vegetációra, a biológiai életre korlátozódik, hanem a teljes Életre, a Krisztussal való örök boldogságra hív!

Isten így tölti be reménységünket – sokkal teljesebben, mint ahogy mi azt elképzelhetnénk. Azzal válaszol, hogy az új élet lehetőségét nyitja ki előttünk.

Tegyük hát, amit Noé tett: Életünk mindennapos dolgaiban is gyakoroljuk a reménység, az Úr felé nyújtózás mozdulatait, és vigyük Elé hálánkat, áldozatunkat!

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk."

(1 János 5,4)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 17 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra: kivételesen elmarad!
• Gyülekezeti Énekóra szombaton 18 órakor a Gyülekezeti Házban

• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)

• A Dunántúli Kerületi Nőszövetség október 19-n, szombaton 10.00 órakor hálaadó ünnepi istentisztelet keretében ad hálát 25 éves szolgálatáért a pápai református Ó-Templomban. Szeretettel várják nemcsak az asszonyokat, hanem a gyülekezet minden érdeklődő tagját!
• Az elmúlt héten utolsó földi útjára kísértük Gyenge Béláné (Frák Katalin) testvérünket, aki életének 89. esztendejében ment el e világból október 2-án. Temetése október 9-én 13 órakor volt a katolikus temetőben. Gyászoló szeretteinek Istenünk vigasztaló kegyelmét kérjük!
Folytatódik az adománygyűjtés templomainkra. Az akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) és a kenesei Templom Toronyórájára kérjük a testvérek támogatását. Az adományok eljuttathatók banki utalással, sárga csekken, a Takarékbankban (Fő u. 21), a járulékgyűjtőknél vagy a Lelkészi Hivatalban történő befizetéssel. Eddig a Templom Hangjaira kb. 2 millió, a Toronyórára pedig kb. 1,5 millió forint gyűlt össze. Isten iránti hálával köszönjük az eddigi adományokat, és hálásan fogadunk minden további támogatást! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára