Nincs maradandó városunk

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap
Dátum: 
2014. szeptember 14. 10:30
Alapige: 
Zsid 13,14
Audio: 

Olvasmány Prédikátor könyve 1
Alapige: Zsidókhoz írt levél 13,14

"Minden hiábavalóság!"
"Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük."

Ezen a borús őszi napon a kalauzunk szerint kijelölt igénk sem igazán vidámít meg minket. A legnagyobb jóindulattal sem nevezhető derűsnek vagy optimistának a prédikátor megállapítása: Minden hiábavalóság. Talán lehangoló, nyomasztó volt végighallgatni az első fejezetet, de vajon mennyire volt mégis ismerős?

Már fiatal korban sokan érzik ezt. A kamasz, a nagy kritikus, szülei életében látva a rohanást, pénzkeresést, a fontosnak vélt dolgokat, felteszi a kérdést, hogy mi értelme mindennek. Mi, akik rohanunk, életünk derekán alkotunk, gyerekeket nevelünk, keressük a megélhetést, borzasztó elfoglaltan és rá nem érőn, egyszer csak megtorpanunk. Megállít egy kudarc, egy veszteség, gyász, és beleremegünk, hogy vajon mi az értelme mindennek. Nem hiábavaló ez az egész?

S idős testvéreink vajon hogyan éreznek, ha visszatekintenek az elszállt évtizedekre? Mi marad meg? Mi bizonyul értékesnek és hasznosnak? Az élet munkája, a gyermekek, az unokák? Egy évszázad múlva ők sem lesznek, még az is feledésbe vész, hogy mi éltünk egykor.

Arany Jánosnak, aki komolyan hívő ember volt, az élete vége felé írt sorai jutnak eszembe az Epilógus című versből: „Az életet, ím, megjártam; Nem azt adott, amit vártam: Néha többet, Kérve, kellve, kevesebbet. Mily temérdek munka várt még! ... Mily kevés, amit beválték Félbe’-szerbe’, S hány reményem hagyott cserbe’! ... Most, ha adná is már, késő: Egy nyugalom vár, a végső…”

Mi haszna van az embernek minden fáradozásából a nap alatt?

Ezek a prédikátor kérdései is. Arra jut, hogy minden értelmetlen, üres és céltalan ebben a világban. A föld nem változik, de mi, élők, jövünk és elmegyünk, ahogy az utánunk érkezők is. Ugyanezt a hiábavaló körforgást látja a természetben is, a nap, a szél, a folyók példájában. S a világ eseményei, a történelem sem más. Minden hiábavalóság! Minden semmivé foszlik, mint a füst, a pára, a lehelet. Minden múlandó.

Borzasztó ezt hallgatni. Hogy is kerülhet ilyesmi a Bibliába, a csodálatos világot teremtő, életet ajándékozó és szeretettel gondviselő Isten kijelentésébe?! Talán hitetlen ez az ember? Vagy beteg, depressziós?

Nos, egyik sem. Ha végig olvassuk a könyvét, látjuk, ahogy újra és újra Istenre mutat, s leírja azt is, hogy örüljünk az életnek, ami az Ő ajándéka. De megérthetjük, miért ír így, ha megnézzük a kort, amiben élt.

Izráelben ekkor már rég túl voltak a hányattatás időszakán, a pusztai vándorláson, amikor Istennek szinte mindennapos megmentő tettei tartották őket életben, akár ellenséggel való harcban, vagy éhségben-szomjúságban. Már elérték az Ígéret Földjét, letelepedtek, építkeztek, gazdagodtak. Benn éltek az országban, Isten kegyelméből, de az Isten Országát már nem keresték. Nem volt élő kapcsolatunk az Úrral. Megépült a gyönyörű templom, kialakult egy vallásos rend, folytak az áldozások, és Istent már csak az Ő adományain, áldásain keresztül „látták”.

Ekkor terjedt el az a gondolkodás is, hogy a bűnből testi szenvedés, az igaz kegyességből pedig anyagi jólét következik. Isten a jókat megjutalmazza, a rosszakat pedig megbünteti. Az eredményeid vagy éppen kudarcaid az értékedről beszélnek! És elég „jónak” lenni, a vallásos előírásokat megtartani, az áldozatot a templomba vinni, és minden rendben is van Istennel, ennél többre és mélyebbre nincs szükség.

A prédikátor kora embereinek, és rajta keresztül Isten nekünk is azt üzeni, hogy ez nem így van. Mennyei Atyánk ajándékai és áldásai csodálatos dolgok, de ne csak és ne elsősorban ezeket nézzük, hajtsuk, akarjuk, ezekbe kapaszkodjunk, mert mindez elmúlik. Isten nem egy tápláló-gondozó automata, s egyetlen ajándékán sincs áldás, az Ővele való kapcsolat, a Tőle való személyes függés, élő hit nélkül.

A Prédikátor könyvének ezt az üzenetét jól szemlélteti, hogy Izráel vallásos életében mind a mai napig használják, felolvassák az istentiszteleten. És nem is akármelyiken! Hanem az őszi sátoros ünnepen, az őszi termény-betakarítás örömünnepén, amikor éppen minden Isten gazdag ajándékairól szól a természetben. Amikor hálával ünnepelnek, akkor szólal meg az ige, az intés: ne feledd, mindez múlandó!

Ahogy egy zsidó írásmagyarázó fogalmazott: Az áldott termés örömnapjain arra gondolunk, hogy végeredményben a földön nincs biztonság Istenen kívül. Isten népe nem élvezheti Isten áldását úgy, hogy közben megfeledkezik az áldó Istenről.

A mai ige nem lehangolni és nyomasztani akar minket tehát, hanem éppen felszabadítani. Isten arra hív minket, hogy életünkben Ő, az egyetlen örök és állandó, legyen a középpontban. Ő legyen központja mindannak, amik vagyunk, amit teszünk, amink van. S ezek a dolgok ne lépjenek a vele való élő kapcsolat helyébe. Ne a Tőle származó ajándékokat keressük vagy kérjük számon, hanem magát a kegyelmes, szabadító Istent szomjazzuk.

Tudjunk úgy élni, hogy amink van, azért Őt áldjuk, amiben pedig szükséget szenvedünk, azt Tőle kérjük el, Őrá bízzuk. S ha valamit vagy valakit el kell engednünk, mert – bár életünk fontos része volt, de - elmúlik, akkor tudjuk az Ő kezébe elengedni azt.

Jézus Krisztus Istennek örök Országából azért jött el ebbe a múlandó valóságba, hogy aki hisz Őbenne, azt megtartsa elmúlásban, halálban is. Hallgassuk az Ő szavait az evangéliumból:

„Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy Mit igyunk? vagy Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik. A ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek!”

Erről szól a zsidókhoz írt levél felolvasott sora is: Nincs itt maradandó városunk. Az eljövendőt keressük.

Isten van velünk, mindabban, amink van. De mikor elmúlik minden, Ő akkor is megmarad nekünk. Nem a semmibe hullunk, mert ez a világ elmúlik, de aki az Ő Megváltó szeretetében bízik, örökre megmarad.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára