Legyen lámpásotok meggyújtva!

Alkalom: 
Egyházi év utolsó (örökkévalóság) vasárnapja
Dátum: 
2014. november 23. 10:30
Alapige: 
Lk 12,35
Audio: 

Olvasmány: Máté evangéliuma 25,1-13
Alapige: Lukács evangéliuma 12,35

"Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva."

Légy készen! – hangzik Jézus figyelmeztetése többször is az evangéliumokban. Nagyon komolyan kell hát vennünk ezt a felszólítást, de hogyan tudjuk igazán jól érteni?

A napokban végzős gimnazisták szalagavató ünnepségén vettünk részt, meghatottan figyeltük olyan nagykorúvá lett ifjak szereplését, akiket nem is olyan régen még kézen fogva vezettünk első iskolai óráikra. Akkor hangzott el a szülők, rokonok soraiból az elismerő sóhajtás egy fiatalemberre: Kész férfi! Mosolyogtunk, de persze tudtuk, hogy ugyan, dehogyis az még. Sok év és tapasztalat kell még, mire azzá érik.

De ugyanígy, vajon melyikünk mondhatná el magáról, hogy „kész”? Hogy készen vagyok, teljesen elkészültem, megérkeztem, nem kell már változnom, alakulnom, fejlődnöm. Hogy hiánytalan és hibátlan, kész férfi, nő, szülő, társ, barát vagy akár keresztyén vagyok?

Még Pál apostol is, aki pedig nem volt akárki, így vall erről: „Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem…”

Eszembe jutott erről egy hétköznapi kép, a Budapestről nyugatnak induló autópályák képe. Egy jódarabon együtt, egy vonalon halad az M1-es és az M7-es. Már teljes sebességgel száguldhat az autós, mikor jön az első, aztán a második figyelmeztető tábla, hogy az út ketté fog ágazni, fel Győr felé és le a Balaton irányába. Ilyenkor sávot kell váltani, főleg nagy tumultusban jól figyelni, időben dönteni és fordítani a kormányon. Ám ha sikerült is, még messze nem érkeztünk meg! Még úton vagyunk.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ha figyelmetlenek voltunk, ha a lényeges döntést nem hoztuk meg időben, akkor bizony hiába az úton-lét élménye, rossz irányban haladva végül nem fogunk hazaérkezni.

A tíz szűz példázata azért olyan megdöbbentő és fontos a számunkra, Testvérek, mert Jézus itt nem az ateisták és hívők különbözőségéről szól. Mind a tíz fiatal lány az egyházat, a Krisztus-várók közösségét jelképezi. Mind a Vőlegényhez tartozónak tudják magukat, ott vannak a háza küszöbén. Ennek külsőleg látható jele, a lámpás, ott van mindegyiküknél. Azonban ötnél hiába, mert belülről hiányzik valami! S számukra a történet szomorú, tragikus véget ér. De mi ez a létfontosságú?

A Szentlélek maga. Istennek a bennünk való jelenléte. És az az élő hit, amely csakis ebből fakadhat. A hit, ami egyrészt Isten ajándéka, csak az Ő Lelke által kaphatjuk meg, másrészt pedig élő, mindig növekvő és életet valóságosan vezérlő erő.

Azt jelenti ez először is, hogy az életünk, az istenkapcsolatunk lámpásába nem tölthető bele más, mint az a hit, hogy „megragadott engem a Krisztus Jézus”! Csakis ezért igyekezhetek én, ezért ragadhatom meg én. E nélkül a hit nélkül üres az Istenhez-tartozásunk külsőleg bármennyire is szorongatott mécsese.

Nem tölthető bele az, hogy jó ember vagyok, meg kedves, becsületes, tényleg jószándékú, dolgos, megbízható, adakozó, … Ezek mind szép és jó dolgok, és következményei, gyümölcsei lehetnek a hitnek, de pusztán ezektől még üres a lámpásom!

Ahogyan Pál is vall erről, aki vallása gyakorlásában igen buzgó, feddhetetlenül élő farizeus volt, mégis így tesz bizonyságot: „Nincsen igazságom a törvény alapján. A Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől, a hit alapján!”

Másodszor pedig az élő hit jelent teljesen ráhagyatkozó bizalmat és valóságos engedelmességet. Teljes készséget arra, hogy Isten maga készíthessen el minket.

Jézus felszólítása: „legyen derekatok felövezve” egy ószövetségi létfontosságú készenlétet idéz. Isten népének az Egyiptomból való kivonulásának éjszakáját. Kilenc csapás már lesújtott, és az Úr figyelmezteti népét, hogy jön az utolsó, s még az éjjel el fognak indulni. Készen kell állniuk az útra, felöltözve, állva vacsorázni, saruval a lábukon, összepakolva, mert hirtelen kell majd indulniuk.

S akiben volt ráhagyatkozó bizalom, az nem mondta erre, hogy: Ó nagyon kedves Istentől, hogy ennyi mindent tesz értünk, és így igyekszik, de hát sok mindent láttunk már, volt már kilenc csapás, aztán mégse történt semmi… Akiben volt igazi engedelmesség, az nem mondta azt, hogy: Persze-persze, majd menjünk, de azért nem árt, ha az út előtt jól kialusszuk magunkat...

Még azon az éjszakán elindultak, és aki nem állt útra készen, az nem mehetett.

Ráhagyatkozás és engedelmesség. Nézzünk bele a lámpásainkba, Testvérek, vajon van-e benne. Vajon ha Isten azt mondja, el tudunk-e indulni, ott tudjuk-e hagyni régi önmagunk, megszokásaink, olyasmiket is, amiket talán mi igen jónak látunk? El tudjuk-e fogadni, ha az Úr valamire rámutat az életünkben, hogy ezt vagy azt tedd le, hagyd ott, különben nem tudsz velem jönni az úton?

Ő mindennap szól hozzánk, vezetni és formálni szeretne minket, készíteni. Nyitva van-e a fülünk és a szívünk, és derekunkon van-e az odaszánás öve?

S végül elmondja ez a példázat azt is, hogy ezt az olajat nem lehet kölcsön adni, se másét elkérni, abból világítani. Csak ha nekünk van.

Egyetlen lámpás-életünket csak a saját hitünk és bizalmunk, odaszánásunk és készségünk töltheti meg. Nem mutogathatunk egymásra és nem akaszkodhatunk egymásra.

Nem mondhatjuk, hogy a csúnya, irigy többiek miatt van az egész. Hogy ezért-azért, ki vagy mi miatt, hiteltelen hívek vagy hátráltató körülmények folytán nincsen elnyert és megélt hitünk, Isten kezébe mindent odabízó és akarata szerint változni tudó életünk.

Nem mondhatjuk, ahogy szokták nekem is sokan, hogy jaj, nem érek én rá templomba, bibliaórára, imaórára menni, mert a munka, a család, a sokminden. De azért imádkozzatok értem! Persze, imádkozunk. Érte tudunk, de helyette nem! Hinni igazán és hitet valóságosan megélni meg pláne senki helyett nem tudunk, nem lehet.

„Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket, és Ő meg is cselekszi azt.”

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára