Jákób fogadalma

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap
Dátum: 
2014. szeptember 21. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
1Móz 28,18-22
Audio: 

Olvasmány: Mózes 1. könyve 28,10-17
Alapige: Mózes 1. könyve 28,18-22

"Reggel fölkelt Jákób, fogta azt a követ, amely a fejealja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. Azután elnevezte azt a helyet Bételnek, azelőtt Lúz volt annak a városnak a neve. És ilyen fogadalmat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és békességben térek vissza apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom."

Ebben a történetben Jákób éppen menekül bátyja haragja elől, akit csúnyán becsapott. Menti az életét, anyjával kieszelnek egy menekülési útvonalat, Istent azonban kihagyják a számításból. Azt hiszem, ez „típushiba” nálunk, embereknél. Kieszelünk valamit, elindulunk valamerre, menekülünk események, fenyegetések elől, de nem számolunk Istennel. Csakhogy Istennek tervei voltak Jákóbbal. Az Ő választottjával mindennek Isten forgatókönyve szerint kell történnie.

Ezért aztán a történet elején azt látjuk, ahogyan Isten cselekszik, megállítja a menekülőt, üzen neki; majd a történet második felében Jákób válaszát láthatjuk. Mindig ez a sorrend, Isten cselekszik, mi pedig válaszolunk. Az igével most is az a feladatunk, hogy engedjük közel magunkhoz, és keressük meg benne saját magunkat! Hiszen olyan jó lenne, ha mindaz, ami itt Jákóbbal történik, az a mi történetünkké is lehetne!

Az első lépést tehát Isten teszi. Azt olvastuk, hogy Jákób éjszakai nyugvóhelyén egy követ tesz feje alá, majd pedig Isten álmot bocsát rá.

A hétköznapi álmainkba mindig beszűrődik a valóság, az éppen minket foglalkoztató események, az örömeink, a félelmeink. Az álom olyan világ, ahol mindezek fura képekben olvadnak össze, és bármi megtörténhet, ami a valóságban nem. Itt azonban nem közönséges álomról van szó, hiszen itt Isten használja fel Jákób álmát arra, hogy akaratát, terveit közölje vele. Mutat neki egy létrát, azon angyalok járnak fel és alá, legfölül pedig ott áll az Úr, és Jákóbhoz beszél elmondja neki terveit.

Ezzel az álommal Isten kiemeli őt az üldözöttségéből, a problémáiból, hajszolt állapotából. Itt átkerül Isten erőterébe. Ez már nem Jákób szűk emberi világa. Az álombeli létra azt mutatja neki, hogy itt elérhető számodra Isten, és te is elérhető vagy számára! Bejárásod van Istenhez, itt és most találkozhatsz Vele, megértheted üzenetét!

Isten elérhetővé akar és tud tenni bennünket. Sokféle eszköze van, hogy megállítson minket. Megállíthat egy betegséggel terhelt időszak segítségével, fájdalmak árán. De megteheti ezt kellemesebb módon is, akár egy váratlan találkozás során egy jó beszélgetéssel valakivel, akinek szavain keresztül eszünkbe juttat valamit. Vagy megállíthat a reggeli csendességünkben, igeolvasásunkban, és a mostani istentisztelettel is. Az a lényeg, hogy kiemel az addigi helyzetünkből, és szól. Üzen nekünk.

„Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam.” Jákóbnak rá kell döbbennie, hogy az Istennel találkozott! Pedig nem is gondolt erre. Ő csak menekülni akart, az útjai mégis Istenhez vezettek.

Milyen sok helyről nem gondoljuk mi sem, hogy ott lehet az Isten! És milyen sokszor derül ki utólag helyekről, eseményekről, hogy Isten használta fel azokat a mi érdekünkben. Ő üzent, ő segített, és nélküle nem bírtuk volna végigcsinálni! „Az Úr van ezen a helyen.” Ez Jákób legfontosabb felismerése!

A történet második fele Jákób válaszáról szól. Isten megszólította őt, elmondta neki akaratát, terveit, ezek után ő nem mehet tovább úgy, mintha mi sem történt volna. Akit Isten megszólít, az tartozik a válasszal.

Gondolhatunk példaként a Tízparancsolatra, hiszen annak felépítése is ezt a rendet követi. Először Isten bemutatkozik, elmondja, mit tett Ő népéért, hogyan adott nekik szabadulást a szolgaságból. "Én az Úr vagyok, a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről.” Csak ezután mondja el, hogy mit kér Izráeltől! "Ne legyenek más isteneid.” "Tartsd meg a nyugalom napját.”

Vagy gondolhatunk azokra az újszövetségi történetekre is, amikor Jézus elhív embereket a követésére. Ha Jézus megszólít valakit, akár a fügefa lombjai közt, akár a vámszedő asztal, vagy éppen a halászháló mellett, annak mindenképpen választ kell adni az Ő hívására! Akár valahogy úgy, hogy „rendben, követlek Uram, de előbb…” és jönnek a kifogások. Vagy úgy, hogy „Követlek, Uram.” És nincsenek kifogások, sem feltételek. Igyekszem akaratod szerint cselekedni.

Mit válaszol, mit tesz Jákób? Mindenekelőtt felállítja azt a követ, ami a vánkosa volt, majd olajat önt rá, ezzel megszenteli. Ez a mozdulatsor Jákób istentisztelete. Bételnek, Isten házának nevezte el azt a helyet, mert ott találkozott Istennel. Ez a hely Isten háza és a menny kapuja.

Ma is, és ahányszor csak istentiszteletre jövünk, Isten hívására adunk választ! Ő hívott, Ő készíti el alkalmainkat, hogy Vele találkozhassunk, Őt dicsérhessük. Nem a megszokás hoz ide bennünket, hanem az Úr hívása, és kinyitjuk magunkat szavai, akarata előtt! Túrmezei Erzsébet egyik versében gyönyörűen vall arról, hogy „otthonom a templom”. Addig is, míg majd egykor örök hajlékod befogad, ezt a földi házadat köszönöm, Uram, ahol igéddel táplálsz, ahol találkozhatom Veled. Adjunk hálát ezért mi is!

Emellett Jákób kettős fogadalmat tesz. Egyrészt megfogadja, „ha velem lesz az Úr, és megőriz, akkor az Úr lesz az én Istenem”, másrészt pedig arról beszél, hogy „bármit adsz nekem, a tizedét neked adom”. Nagyon fontos mind a kettő. Először hitvallást tesz, elkötelezi magát Isten mellett, hűséget fogad neki. Az Úr lesz az én Istenem. Azután pedig saját tetteiről beszél, hogy ő mit ad Istennek! Felajánlást tesz az Úrnak: bármit adsz, a tizedét neked adom.

Ezt a kettőt ma sem szabad elválasztani. A hitvallásunk és a tetteink összetartoznak. Odáig könnyen eljutunk, hogy vannak szép szavaink az Isten iránti hűségről, és hogy mennyire fontos Ő nekünk. De olyan szomorú, amikor hitvallásunkat hiteltelenítik a tetteink, életünk, döntéseink.

Eszünkbe juthatnak Jézus szavai: "Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21)

Jákób története azt kérdezi most tőlünk: Összhangban vannak-e Istenről mondott szavaink az életünkkel? Igazolják-e tetteink a szép hitvallásainkat? Miből tudunk mi „tizedet” adni Istennek, adunk-e időnkből, javainkból, önmagunkból?

Olyan jó lenne, ha Istennek adott válaszunkban nemcsak a szavaink, hanem egész életünk is benne volna! Így adhatjuk meg az egyetlen helyes választ arra, hogy Ő elhívott, megszólított, utolért, megállított és megszabadított bennünket.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára