Együtt munkálkodik

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap
Dátum: 
2014. október 5. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Mk 16,20
Audio: 

Olvasmány: Márk evangéliuma 16,9-20
Alapige: Márk evangéliuma 16,20

"Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel."

Az istentisztelet elején a keresztelési liturgiában is hallottuk már a missziói parancsot a Máté evangéliumából. Az apostolok misszióba küldésének története a tanítványságról szól. Ez a téma nem csak azoknak fontos, akik a keresztelővel ma vették magukra Krisztus nevét, hanem nekünk is mindnyájunknak, akik talán régebben indultunk el ezen az úton. Miként maradhatunk hiteles tanítványai Jézusnak, és milyen segítséget kapunk?

Ez a történet a maguk emberi, esendő állapotában mutatja be Jézus tanítványait. Megdöbbenve olvassuk, hogy egyenesen hitetlenek voltak Jézus feltámadásával kapcsolatban! Hiába kaptak üzenetet előbb Máriától, majd a két emmausi tanítványtól, hogy Uruk feltámadt, él, és találkoztak Vele, ők ezt nem hitték el! De még inkább megdöbbenhetünk azon, hogy Jézus mindezek után kiküldi őket a misszióba. Menjetek, hirdessétek az evangéliumot mindenkinek. Ezek a tanítványok? Akik nem hittek a Jézus feltámadásáról szóló bizonyságtételnek? Nekik kell továbbadniuk a feltámadás örömhírét? Hát hogyan? Mi fog ebből kisülni? Hol van a hitük? Hol van a tűz? Hol van az erő?

Egyetlen percig sem lehet kétséges, hogy a misszióban tényleg óriási erő munkálkodott! Hiszen valóban elmentek, és az egész akkor ismert világon hirdették Krisztus evangéliumát. Elvitték mindenfelé az evangéliumot. Az ő bizonyságtételük késői „gyümölcse” vagyunk mi magunk is, akik itt lehetünk most a templomban, hallgathatjuk az igét, hálát adhatunk a két keresztelőért, az elhangzott hitvallásért, bizonyságtételekért.

Igen, óriási tűzzel és erővel ment a misszió, terjedt a Krisztusról szóló evangélium, de ez az erő nem a tanítványok emberségében vagy nagyságában volt! A megoldást az újra felolvasott igevers tárja elénk: „Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.”

Két üzenetet szeretnék kiemelni az igéből, ami nem csupán az akkori tanítványoknak, hanem ma is, nekünk is fontossá válhat.

Mindenekelőtt lényeges, hogy Jézus éppen azzal gyógyítja a hitükben megroggyant tanítványokat, hogy mozgósítja őket! Rájuk bízza a bizonyságtétel szolgálatát, feladatot ad nekik, nem állítja félre őket, lemondóan legyintve. Nem mond ilyeneket: Hát nézzetek magatokra, milyen állapotban vagytok! Mit várjak így tőletek? Inkább megoldom másként, majd angyalokat küldök a misszióba, ők fogják hirdetni az evangéliumot.

Nem, akkor sem, és ma sem mond ilyet Jézus. Nem angyalaival akarja hirdettetni, hanem az Övéire bízza!

De természetesen nem csak rájuk bízza, majd pedig sorsukra hagyja őket, hanem így olvastuk: Együtt munkálkodik velük, és megerősíti az igehirdetést a nyomában járó jelekkel!

Nézzük csak ezeket a jeleket, amiket Jézus említ: Ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket és azok meggyógyulnak. Ezek a megerősítő jelek nem a levegőbe elszálló nagy ígéretek voltak, hanem később megvalósultak! A misszió könyvében, az Apostolok cselekedeteiben egyedül a halálos italról nem olvasunk, a többi azonban mind ismert történet! Ahogyan a tanítványok pünkösdkor nyelveken szólnak, ahogy Péter és János meggyógyítja a sántát, ahogy Pál démont űz ki a jövendőmondó lányból, ahogy Pál lerázza kezéről a mérges kígyót és életben marad – ezek mind Jézus beteljesült ígéretei! Megígérte, és úgy lett! Együttmunkálkodott kiküldött tanítványaival, és Ő maga erősítette meg bizonyságtételüket jeleivel, hatalmával.

Annak, hogy minden így történhessen, a tanítványok részéről egyetlen feltétele volt: az engedelmességük. Adniuk kellett magukat Jézus szolgálatára. El kellett indulniuk, és hirdetniük kellett, amit Uruk rájuk bízott. Oda kellett adniuk magukat annak a Krisztusnak, aki erősebb az ő hitetlenségüknél és minden emberi gyengeségüknél. Aki helyreállítja, meggyógyítja, és szolgálatra alkalmassá teszi tanítványait. Aki együttmunkálkodik velük, ha ők elindulnak, és megerősíti bizonyságtételüket, ha ők engedelmesen hirdetik azt.

Sokak számára ismerős lehet az a történet, mely egy elképzelt beszélgetést örökít meg Jézus és Gábriel között. A beszélgetés csak elképzelt, a mondanivalója azonban helytálló, s mai igénk üzenetét erősíti. A történet szerint Jézus földi életét befejezve visszaérkezett a mennybe, kezén és lábán viselte kereszthalálának kegyetlen jeleit. Gábriel odament hozzá, és így beszélgettek: „Mester, kegyetlenül megszenvedtél az emberekért odalenn.” „Valóban így van” – válaszolta Jézus. „És – folytatta Gábriel – most már tudják az emberek, mennyire szereted őket, és mit tettél értük?” „Ó, nem – mondta Jézus – még nem. Még csak egy maroknyi ember tud róla Palesztinában.” Gábriel zavarban volt. „De hát akkor mit tettél, hogy mindenkinek tudomására hozd, mennyire szereted őket?” „Nos, megkértem Pétert, Jakabot, Jánost és még pár embert, hogy beszéljenek rólam. Akik majd hallanak rólam, továbbmondják másoknak, így fog eljutni az evangélium a Föld legtávolabbi zugába is. Így mindenki hallani fog rólam, és hogy mit tettem értük.” Gábriel összeráncolta homlokát, és kétkedés tükröződött arcán. Tudta, hogy az emberek nem megbízhatóak. „Igen – mondta végül – de mi lesz, ha Péter, Jakab és János belefáradnak? Mi lesz, ha az utánuk jövő nemzedék elfelejti továbbadni? És mi lesz, ha a 21. században az emberek túl elfoglaltak lesznek ahhoz, hogy rólad beszéljenek másoknak? Más tervet nem készítettél?” „Nem, más tervem nincs, Gábriel – mondta erre Jézus – én bízom bennük.”

Igen, mai igénk is megerősíti ezt: Jézusnak nincs más terve az evangélium továbbadására. Nem hirdetteti angyalokkal sem csodás lényekkel, hanem rábízza azt Övéire. Rábízza tanítványaira. Ránk bízza. Akkor is, ha mi kevésnek gondoljuk erőnket, és talán túl drágának az időnket! Akkor is, ha gyakran eredménytelennek érezzük az igehirdetést a média hatékonyságával szemben, a bennünket nap mint nap bombázó képi hatásokkal szemben. Az igének ez az egyetlen útja, hogy a tanítványok, apostolok, prédikátorok, hívő emberek, bizonyságtevők, lelkészek és nem-lelkészek elkezdik mondani.

Mai igénkből látjuk, hogy ez az egyetlen út, de ez igenis járható. A hitetlenkedő tanítványok engedelmeskedtek, s miközben így tettek, meggyógyultak. Uruk alkalmassá tette őket a bizonyságtételre.

Megtesszük-e mi is, amit tehetünk? Odaszánjuk-e magunkat Jézus szolgálatára? Ha igen, az Úr együtt munkálkodik Övéivel, és megerősíti bizonyságtételünket!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára