Egy hajóban Jézussal

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap
Dátum: 
2014. október 19. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Lk 8,24-25a
Audio: 

Olvasmány: Lukács evangéliuma 8,22-25
Alapige: Lukács evangéliuma 8,24-25a

Történt egy napon, hogy Jézus tanítványaival együtt hajóra szállt, és így szólt hozzájuk: "Menjünk át a tó túlsó partjára!" El is indultak. Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy veszélyben forogtak. Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: "Mester, Mester, elveszünk!" Ő pedig felkelt, ráparancsolt a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett. Aztán ezt kérdezte tőlük: "Hol van a ti hitetek?" Ők pedig megrettenve és csodálkozva így szóltak egymáshoz: "Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?"

Egy hajóban egybezárva látunk egy csoportot a mai igénkben. Egyrészt a tanítványokat egymással, egy közösségben, másrészt a tanítványok közösségét Jézussal együtt.

Ez a történet sokféle minőségünkben illetve helyzetünkben szólít meg bennünket. Kikkel utazunk egy hajóban? Kikkel vagyunk egy közösségben? Például az anyanyelvünk egy közösségbe csatol minket mindazokkal, akik ugyanezt a nyelvet beszélik. Aztán tagjai vagyunk egy településnek, falunak, vagy városnak is, melynek polgárai vagyunk. A múlt vasárnap önkormányzati választás volt, az is erre a kérdésre ad választ: Kikkel utazunk egy hajóban. Kenese és Akarattya szempontjából történelmi volt a választás, hiszen eddig egy hajó, de ettől kezdve két hajó halad tovább.

Aztán hozzátartozunk az egyházhoz, Krisztus népéhez. A keresztelő ennek az odatartozásnak szép ünnepe. És tagjai vagyunk egy-egy családnak is. További számtalan példát lehetne még hozni, hogy mennyiféle közösséghez tartozunk, milyen hajókban, kikkel utazunk együtt.

A történet legfelemelőbb üzenete, hogy a tanítványok nem csak egymással, hanem Jézussal is egy hajóban vannak! Három képet érdemes ebben a történetben alaposabban is megnézni, amiken keresztül Isten Szentlelke keres minket üzenetével.

Az első kép a vihart ábrázolja. Hallottuk a felolvasott igében, hogy Jézus hívja magával tanítványait a túlsó partra, ezért szálltak hajóba, de aztán hamarosan szélvihar csapott le a Galileai tengerre. A hajó kezdett vízzel megtelni, és így konkrét életveszélybe kerültek.

Rögtön felmerülhet bennünk a kérdés: Jézus mellett? Hogyan lehetséges ez? Hát Jézus engedi, hogy övéi, akikkel egy hajóban utazik, ilyen veszélybe kerüljenek? Érhet bennünket baj? Minket, akik Jézushoz tartozunk, Benne hiszünk, Benne reménykedünk? Érhetnek minket kudarcok és betegségek? Jöhet ránk szenvedés és fájdalom? Jöhetnek komoly megpróbáltatások, vagy éppen súlyos csalódások?

Tudjuk, hogy a hitünk nem annak biztosítéka, hogy soha nem kerülhetünk viharba. A hitünk sokkal inkább arról szól, hogy mit teszünk, amikor bajba kerültünk! Kihez köt minket a hitünk, meddig tart meg?

Rögtön tegyük a második képet is az első mellé. Ez még tovább súlyosbítja a tanítványok helyzetét, ugyanis az alvó Jézust ábrázolja. Nem egy társuk alszik, hanem a Mesterük! Kint tombol a vihar, veszélyben az életük, Jézus pedig a hajó egy félreeső zugában alszik.

Ez a kép azokról a helyzeteinkről szól, amikor úgy éreztük, hogy Isten hallgat. Hogy vannak veszélyes szakaszai életünknek, amikor nem, vagy nem elég gyorsan válaszol. Hallgat. Talán nem érdekli, hogy bajban vagyunk? Nem látja, hogy veszélyes vizekre jutottunk? Miért alszik Jézus?

A Bibliának a legmegrázóbb történetei azok, amik ilyen helyzetet ábrázolnak. A kánaáni asszony története jut eszembe, aki lánya gyógyulását kéri Jézustól. És Jézus majd megteszi, amit kér, és lánya meg fog gyógyulni, de előtte háromszor is elutasítja az asszonyt! Először csak hallgat, nem válaszol a kérésre. Aztán tanítványai is unszolni kezdik, de ő nem fordul az asszony felé. És harmadszor magának a kérőnek is nemet mond! Szörnyű lehetett ezt átélni. Nyilván Jézus a kérő hitét és kitartását akarta próbára tenni, és elutasítása nem volt végleges, de amíg az asszony odáig eljutott, hogy kérése meghallgattatott, az igen súlyos próbatétel volt!

A 42. zsoltár írója így imádkozik Istenhez: „Könnyem lett kenyerem éjjel és nappal, mert egész nap ezt mondogatják nekem: Hol van a te Istened?” Vagyis gúnyolták az imádkozót! Hol van a te Istened, akiben reménykedtél? Miért nem segít rajtad? Hiszen Benne bíztál, most miért nem jön? Hol van a te Istened?

A hívő ember számára hitének legmélyebb próbája az ilyen helyzet.

Hol van a te Istened? Jézus ezt a kérdést teszi fel tanítványainak: Hol van a ti hitetek?

Erre kérdésre nekünk is választ kell találnunk! Hol van a mi Istenünk? Kihez kapkodunk, amikor bajban vagyunk? Hová szaladunk segítségért? Csak szavaink vannak arról, hogy bízunk Istenünkben, vagy meg is találjuk Őt? Mit teszünk, amikor bajba kerülünk? A történet legfontosabb kérdése ez. Ugyanis soha nem az a kérdés, hogy miért kerülünk mi viharba hívő emberként, hanem az, hogy mit teszünk, amikor a viharban benne vagyunk? Hol van a mi Istenünk? Hol van a mi hitünk?

A harmadik kép ad választ a kérdésre. Ezen azt látjuk, hogy a tanítványok végül a kétségeikkel, félelmeikkel, az életveszélyes helyzetükből odamennek Jézushoz, és felkeltik. „Mester, Mester, elveszünk!” Ments meg minket! Ébredj fel, és jöjj, segíts, mert nélküled elveszünk!

Ha volt célja annak, hogy Jézus aludt a hajóban, akkor azt gondolom, hogy ez volt! Hogy ez a gyümölcs beérjen! Hogy a tanítványok odamenjenek Jézushoz, felébresszék: „Mester, jöjj, és segíts, mert különben elveszünk!” Hogy meglássák, bevallják, hogy Jézus nélkül elveszett emberek. Jöjj, és segíts, ments meg minket!

Mit teszünk mi, amikor bajban vagyunk?

Talán azokhoz fordulunk, akik velünk egy hajóban vannak? Az utastársainktól várunk segítséget? Vagy éppen ellenkezőleg: Nekünk ugyan nem kell senki? Majd én megoldom a gondjaimat?

Reményik Sándor „Kegyelem” című versét kezdi ilyen szavakkal:

„Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd…
Akarsz, eget ostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.”

Ismerjük sokan ezt a verset, tudjuk, hogy aztán eljut a Kegyelem-ig, ahol „magától szűnik a vihar”. Igen, de odáig el kell jutni! Magától – vagyis Jézustól – szűnik a vihar.

Megtaláljuk-e? Meg tudjuk-e tanulni, amit a tanítványok példáján látunk: Odamennek, felébresztik, jöjj és segíts, mert Nélküled elveszünk!

Gondoljuk tovább ezt az Igét saját közösségeink szempontjából. Különféle hajókban igyekszünk elérni céljainkat, sokféle közösségekben vannak vállalásaink. A legfontosabb az, hogy nemcsak egymással, hanem Jézussal is egy hajóban vagyunk! Aki ott van mellettünk, és segít.

Ha megtaláljuk Őt, ha kiáltani tudunk, akkor mi is átéljük, amit itt a történetben a tanítványok átéltek: Jézus az, akinek a szelek és a vihar is engedelmeskedik, mert Jézus mindezeknél nagyobb!

„Lelkem drága Jézusa,
Hozzád hajt a félelem,
Míg üvölt a habtusa,
S nő a vész a tengeren.
Rejts el, rejts el, itt ne hagyj,
Míg eláll a fergeteg;
Biztonságos révet adj,
S majd fogadd el lelkemet.”
(300. dicséret)

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára