A szombatnap ajándéka

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap
Dátum: 
2013. október 13. 10:30
Alapige: 
2Móz 20,8-11; 5Móz 5,12.15
Audio: 

Olvasmány: Márk evangéliuma 2,23-3,6
Alapige: Mózes 2. könyve 20,8-11; Mózes 5. könyve 5,12.15

"Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon... Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az Úr a nyugalom napját."
"...Tartsd meg a nyugalom napját, és szenteld meg azt, ahogyan megparancsolta neked Istened, az ÚR. Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az Úr, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az Úr, hogy tartsd meg a nyugalom napját."

Mai igénk a negyedik parancsolatot, a hetedik nap megtartását, megszentelését helyezi a szívünkre. Talán nincs még egy parancsolat a tízből, amelyik annyit torzult, alakult volna a zsidóság életében Jézus korára, mint ez. Isteni törvényből emberek törvénye lett, eredeti céljától eltérve temérdek emberi hagyomány, kiegészítő előírás és rigorózus rendelkezés kapcsolódott hozzá. Jézusnak e parancsolat kapcsán volt a legtöbb konfliktusa Izráel szellemi, vallási vezetőivel.

De ma sem jobb a helyzet. Míg a többi parancsolat meglehetősen egyértelmű – ne legyen más Istened, ne káromkodj, a ne ölj és ne lopj parancsáról nem is beszélve –, addig a vasárnap megszentelésének alkalma eléggé kérdésessé, mondhatni kiüresedetté vált.

Jó lenne pontosan érteni, hogy mit kíván tőlünk Isten a szombatnap törvényével, mit is kell és lehet tenni az Úr napján. Bár célravezetőbb talán úgy feltenni a kérdést, hogy milyen lehetőséget ad Isten az embernek, mire hívja fel a figyelmét e parancsolat által.

Az evangéliumi történet is arról szól, hogy Jézus ennek a törvénynek helyreállítójaként lép fel. Ellenségei a szombatnap megszegésével vádolják, de Ő éppen annak valódi céljára és értelmére világít rá. Ennek fényében lássuk hát az eredeti parancsolatot!

A Törvényből kiderül, hogy nem a Tízparancsolat beszél először a nyugalom napja megtartásáról, hanem a Teremtéstörténet. A világmindenség Teremtője maga is megpihent a hetedik napon. Maga a szó: „sabbath” is azt jelenti: nyugalom, pihenés, fellélegzés.

Isten ezt a világot, az anyagi valóságot úgy teremtette meg, hogy abban a létnek ritmust szabott. Nappal és éjszaka, aszály és dagály, ősz-tél-tavasz-nyár, mind egymást váltó lüktetésben élnek. Van biológiai ritmusa az életünknek. Ha csak a saját testünkre figyelünk, a szívünk dobogására, is ezt ismerhetjük fel. Szívünk egy életen át szolgál minket, dolgozik, de úgy, hogy egyszer összehúzódik, szorít, azután pedig kienged. Újra szorít, és újra elenged. Ennek az életritmusnak része a hetedik nap is! Fizikai létszükséglet tehát a mindennapjaink szívveréséhez a hetedik nap, mikor el- és kiengedünk. Van hat nap, mikor valóban dolgoznunk kell, megkeresni a kenyerünket, felelősséget vállalni magunkért és a ránkbízottakért, de az élet szívverésének része, hogy kienged.

Olyan kedves a kép, ami úgy írja le az Urat, mint aki a teremtés után megpihen. Nyilván szó sincs arról, hogy a Teremtő elfáradt volna alkotó munkája után. De az, amit minden teremtő nap végén elmondott, hogy mindez igen szép és jó, a hetedik napon teljes erővel megszólalhat. Helye és alkalma van annak, hogy a munkálkodás után lehessen hátralépni, a munkából kiemelkedni. Ez a gyönyörködés, a megelégedettség, az ünnep ideje. Az, Aki létrehozta az időt, amiben benne élünk, hajtunk, dolgozunk, ezen belül megteremtette az időből való kilépés, kimenekülés alkalmát is.

A kimenekülés, kiszabadulás fogalma pedig már át is vezet minket a másik felolvasott igerészhez, amikor a Mózes ötödik könyve úgy ismétli meg a Tízparancsolatot, hogy a negyediknél a teremtés felidézése helyett az Egyiptomból való szabadulásra utal vissza. Tudjuk, Izráel ottani rabszolgalétében nem volt megállás, minden nap a roboté volt. Ebből szabadította ki őket az Úr, erre is emlékeztek szombatnapkor. Hogy Isten népe nem lehet szolgája a munkának, az idővel való versenyfutásnak, tennivalók sokaságának. Hogy az élet Isten ajándéka, s több, mint a mindennapi mókuskerék, az étel-ital és lakhatás kérdése, a vásárlás és fogyasztás elvárása. Hogy az ember életének értéke nem azzal mérhető, hogy mennyit képes anyagilag teljesíteni.

Persze nekünk, keresztyének számára is nehéz kérdés, hogy hogyan lehet a hetedik napot valóban megtartani. Az a lényeg, hogy pihenjünk? Menjünk templomba, vagy csak örüljünk, hogy végre együtt a család, kiránduljunk, látogassunk rokonokat? Minek alapján dől el, hogy az Úr napján Isten házába, a bevásárlóközpontba, az erdőbe, a játszótérre vagy a nagymamához megyünk?

Az Ige arra tanít minket, hogy az istentisztelet nem egy alternatív program, ami vagy belefér a pihenésünkbe vagy nem, hanem éppenséggel részvétel abban a ritmusban, amit Isten beleteremtett ebbe a világba. Ő a javunkat akarja, a maga nyugalmában akar részesíteni minket. Nem elvenni akar tőlünk egy napot, nem megfosztani, hanem megajándékozni, testi-lelki egészségünket és boldogulásunkat akarja. Jézus szombatnapi beteggyógyításaival is nyilvánvalóvá tette: A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért.

A nyugalom napjának igazi értelme nem csak a kikapcsolódás, hanem a „bekapcsolódás”! Ahogy a lemerült mobilt sem elég kikapcsolni, de fel kell tenni a töltőre, hogy újra élni, működni tudjon. Be kell kapcsolódnunk Isten ünnepébe, az Ő jelenlétének, szeretetének erejébe! Ahogy ezt ez a kis mese is szemlélteti:

Volt hét fiútestvér, akik közül hatan minden reggel elmentek az erdőbe dolgozni, a hetediket pedig otthon hagyták, hogy végezze a házimunkát. Amikor a hat testvér esténként fáradtan és éhesen hazaérkezett, égett a lámpa, pattogott a tűz a kályhában, kész volt a vacsora, meg volt terítve az asztal, és minden a helyén volt. Egyikük azonban idővel így okoskodott: A hetedik egy lusta naplopó, mi lenne, ha ő is dolgozni jönne és megkeresné a maga kenyerét? Mindannyian egyetértettek a javaslattal, és a hetedik testvért felmentették eddigi tisztsége alól. Fejszét és csákányt adtak a kezébe, s magukkal vitték az erdőbe. De amikor este fáradtan és éhesen hazaérkeztek, a lámpa nem égett, a tűz nem pattogott, hideg volt. Az asztal nem volt megterítve, vacsora sem volt, és minden abban a rendetlenségben volt, ahogy reggel hagyták. Senki sem állt az ajtóban, aki szép szóval fogadta volna őket. Rádöbbentek, hogy valamit nagyon elrontottak., és elhatározták, hogy visszahelyezik a hetedik testvért előbbi tisztségébe. Így lett, és ismét szépek és hangulatosak lettek az esték, nyugalom, békesség és elégedettség költözött az otthonukba.

Hetente ismétlődik ez a történet. Hétköznapjaid testvére a vasárnapod, mely fényt, meleget, felüdülést és áldást ígér. Helyezd vissza tisztébe!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára