Péter böjtje

Alkalom: 
Invocavit - Böjt 1. vasárnapja
Dátum: 
2013. február 17. 10:30
Alapige: 
Lk 22,31-34
Audio: 

Olvasmány: Zsoltárok könyve 139,1-10.13-14.17-18.23-24
Alapige: Lukács evangéliuma 22,31-34

"Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait." Ő erre így válaszolt: "Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is!" Jézus azonban ezt felelte: "Mondom neked Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem."

A héten elkezdődött az idei böjt időszaka. Ilyenkor újra felmerül a keresztyénekben a kérdés, hogyan lehet vagy kellene megélni ezt az időt, jól készülni testben és lélekben a közeledő nagyhétre. Reformátusként talán azt gondoljuk, katolikus testvéreinknek ez azért valahogy könnyebb, hiszen egyértelműbb kereteket kapnak, úgymint például a péntekenkénti húsevéstől való tartózkodás.

Ha mélyebben szeretnénk ezt végiggondolni, mindenképpen elindulhatunk onnan, hogy a böjtnek valóban része valamiféle önmegüresítés, lemondás, odaszánás. No de mit szánhatok én oda, mit adhatok az Istennek? Vagy a másik irányból téve föl a kérdést: mi kellhet tőlem egyáltalán Istennek? A felolvasott igerész ebben segít minket.

A mit adhatok én kérdéséből valójában egy másik fakad: Mim van nekem egyáltalán? Ha ebbe belegondolunk, sokféle válasz fogalmazódhat meg bennünk. Vannak „van”-jaink. S nem elsősorban vagy nem csupán anyagiakról van itt szó, bár az is fontos lehet, hogy életünk során mit tudtunk magunk és szeretteink számára megteremteni, munkánk eredményeként felmutatni. De van sok minden más gazdagságunk is. A személyiségünkben rejlő képességek, tehetségek, a szorgalmunk, az erőnk, a jóért-igazért való lelkesedésünk, közösségeink iránti elkötelezettségünk is talán.

Igen, hát hiszen van bennünk szeretet, van bennünk hit! A történetben Simon Péter szavai is lelkesedésről, elszántságról, erős akarásról és bátorságról árulkodnak. S én azt gondolom – ahogy az evangéliumokból megismerhettük az ő személyét – ezek valóban Péter igazi jellemvonásai.

Persze, ha őszinték vagyunk, ott vannak bennünk a „nincs”-ek is. Van, ami bennünk kevés, amire képtelenek vagyunk. Vannak kétségeink, félelmeink, fájdalmaink, veszteségeink – hiányok.

Tudunk magunkról valamit, ismerjük magunkat valamilyennek. És akkor egyszer csak jön a „rosta”, amiről Jézus is beszél. Tudjuk, a rosta a gabona tisztítására való. Erősen kell rázni, s akkor a szép kerek, egészséges szemek fennmaradnak, a polyva meg szemét pedig kihull. Magyar nyelvünk olyan szépen és találón nevezi „megrázkódtatásoknak” életünk ilyen történéseit. Mert történik valami, ami megráz, jön egy hirtelen veszteség: esetleg anyagi természetű vagy éppen a munkánkat veszítjük el, talán az egészségünket vagy – ami a legfájdalmasabb – egy szerettünket.

Váratlanul csalódunk: talán egy másik emberben, talán a reményeinkben vagy éppen saját magunkban. Megpróbáltatást élünk át, felkészületlenül érő támadások jönnek. Valami történik…

Ilyenkor kiderül, mi az, ami valóban „van” bennünk, s mi az, ami „nincs”, nem elég. Sokszor magunkat is meglepjük. Mert éppenséggel kiderülhet, hogy amit „nincs”-nek hittünk, mégiscsak van, mégis van elég erőnk, talpraesettségünk, bátorságunk, reménységünk. De sajnos többnyire inkább nagy „van”-okról derül ki, hogy híjával vagyunk. Hogy mégsem bírtam ki, nem tudom megoldani, nem tartottam ki, nem vagyok képes rá, kevés vagyok hozzá.

S ehhez még a hívő ember szívében felmerül a fájó kérdés is: Miért engedted rám ezt, Uram?!

Minderre válaszol Jézus a mai igénkben. Isten pontosan tudja, mi történik velünk, és nagyon jól tudja azt is, hogy mi van bennünk valójában.

Az Atya tudja, hogy mi történik. Ha engedi is, hogy a Gonosz néha megrázza a rostát, a világ azért az Ő kezében van, ahogy az életünk is. Ő tartja azt, s bármi is történjék, nem enged ki minket irgalmas kezéből.

Isten az élet megrázkódtatásait nagyon jól – „belülről”! – ismeri, hiszen Jézus Krisztusban emberré lett. Őbenne teljes mélységeiben átélte az emberi lét „nincs”-jeit, az üldöztetést, szűkölködést, szenvedést, emberekben való csalódást, a kísértéseket. A legnagyobb „élethiányt”, a halált is. Bármi is ér bennünket, nem kívülről nézi szenvtelenül és közömbösen, bizony jól ismeri.

És ismer minket is teljességgel és mélységesen, úgy, ahogy mi talán sosem fogjuk ismerni önmagunkat. Hiszen az övéi vagyunk, ahogy a felolvasott 139. zsoltár is gyönyörűen leírja, teremtett gyermekei mindannyian. Ő akart, tervezett és szeretett minket, már mielőtt megformált volna, s Őrajta kívül nincs életünk. Ismer minket, és néha gyengéden, néha keményebben tanítgat minket ismerni önmagunk.

Ezért vannak a rosták. Minden megrázkódtatás egyúttal lehetőség is rádöbbenésekre, önámítások elengedésére, tanulásra és erősödésre. Igencsak biblikus alapú az a világi bölcsesség, hogy „ami nem öl meg, az megerősít”.

Tudjuk, mi a bibliai történet folytatása, hogy Péter azon az éjszakán, ott a főpap udvarában valóban – átkozódva és esküdözve – letagadja, hogy köze lenne Jézushoz. Nem kellene lesajnáló ítéletet mondanunk róla, hiszen könnyen lehetséges, hogy valóban halálos veszélyben volt. Ki tudja, abban a szituációban, abban a lélektani helyzetben, ha vall, nem penderítették volna-e őt is mindjárt a Mestere mellé!

Péter valóban lelkes, elszánt és bátor ember volt, de a halálos veszélyben mégis elbukott. Kiderült, hogy mindaz, ami őbenne „van”, az bizony kevés. Mégis ajándék volt ez az ő számára, ez a bukás és aztán a keserves sírás Péter ajándékba kapott böjtje volt! Ez az igazi böjt, mikor önmagunkat, teljes valónkat, „van”-jainkat és „nincs”-jeinket is elengedjük, odaengedjük őszinte bűnbánattal és bizalommal Istennek. Péter számára elengedése lett ez emberi erőnek és erőlködésnek, önbizakodásnak, önhittségnek, nagy szavaknak és akarásoknak.

Hányszor hallani ma is emberektől az édenkerti bűneset kulcsgondolatát: Nincs szükségem Istenre, nekem ne mondja meg, mit lehet és mit nem, a magam ura akarok lenni, és ura is vagyok az életemnek! Bizony felbukkan ez akár „vallásos” mezben is, pont ahogy Péternél, mikor mi akarjuk megoldani, emberi módon még Isten ügyét, akár Jézus helyett is hangoskodva, kardokkal hadonászva.

Ma arra tanít minket az ige, hogy minden igazi böjt ott kezdődik, hogy – mindenekelőtt – nem szavakat, nagy fogadalmakat és tetteket, hanem önmagunkat adjuk oda Istennek. Ne önmagunkkal legyünk tele, hanem Őneki engedjünk helyet és úrságot magunkban. Adjunk alázatot, bűnbánatot, könnyeket, kimondva: Lásd, Uram, ez vagyok én. Mert már én is látom, hogy mi vagyok Tenélküled, csak önmagamtól. Köszönöm, Jézus, hogy értem is könyörögtél és megtartottál!

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Egymás terhét hordoz-zátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét."

(Galatákhoz írt levél 6,2)

Igehirdetések

2019.07.14.
Bír 16,28a; Rm 15,1
2019.06.30.
Ézs 55,1-3
2019.06.23.
5Móz 34,4; Zsid 11,27

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 17 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)

• Július 27. szombaton 18 órakor Zenés Áhítat Palotás Gábor ütőhangszeres művész szolgálatával. – Július 28. vasárnap 20 órakor a Neked8, nyolctagú kamarakórus ad koncertet templomunkban. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
• Folytatódik az adománygyűjtés templomainkra. Az újonnan épülő akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) és a nyáron részben megújuló kenesei Templom Toronyórájára kérjük a testvérek támogatását. Az adományok eljuttathatók banki utalással, sárga csekken, a Takarékszövetkezetben vagy a járulékgyűjtőknél történő befizetéssel. Köszönjük szépen az eddigi adományokat, és hálásan fogadunk minden további támogatást!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára