Velünk az Isten

Alkalom: 
Konfirmáció vasárnapja
Dátum: 
2013. május 12. 10:30
Alapige: 
Jn 14,19

Olvasmány: 2 Királyok 6,13-17
Alapige: János evangéliuma 14,19

"Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok."

A felolvasott egyetlen mondatban a tanítványaitól búcsúzó, a megváltó kereszthalálra és győzelmes feltámadásra készülő Jézus Krisztus az ÉLETről beszél.

Kedves konfirmandus fiatalok! Közeledik számotokra az általános iskolai tanulmányok vége, néhány hét és itt a ballagás, amit sokan emlegetnek úgy, hogy valamiféle kilépés lesz a „nagybetűs” életbe. Valóban kiballagtok a „kicsik” közül, hogy továbbtanuljatok valahol a „nagyok” között, van, aki gimnáziumban, s van, aki már egy-egy szakma felé orientálódva.

A konfirmáció is egy ilyen döntő lépés az életetekben, annyi évnyi tanulás, hittanórák sora után, most váltok a gyülekezet, az egyházunk úrvacsorázó, „nagykorú” tagjaivá. Igen, egyszerre megérkezés ez a felnőtt gyülekezetbe, és ugyanakkor elindulás is valami új, egy önállóbb élet felé.

A ballagás szép szimbóluma, hogy a búcsúzó iskola „feltarisznyázza” végzős diákjait. Mi búcsút venni nem szeretnénk tőletek, de útravalót adni annál inkább: kezetekbe adni a Szentírást, Istennek vezetést, erőt adó Igéjét, és kimondani életetekre egy-egy személyes áldást. Befogadni titeket az úrvacsora közösségébe, mikor a Krisztus jelenlétét és irántatok való szeretetét jelképező és hordozó szent jegyeket életetekben először veszitek majd, a gyülekezettel együtt.

S útravaló a most hangzó ige, Jézus szavai is, mikor a ránk váró életről beszél. Mit jelent élni, „nagybetűsen” vagy akár kisbetűsen is ezen a földön?

Élni – sokak számára voltaképpen egy földi út végigjárását jelenti, hol könnyebben, hol nehezebben, hol boldogabban, hol fájdalmasabban. Elvégezni a tanulmányokat, aztán munkahelyet találni, hogy megkereshessük a mindennapi kenyeret, vívjuk mindennapi küzdelmünket a megélhetésért.

Végigjárni egy saját utat, de nem magányosan, nem egyedül. Élni – kapcsolatokat is jelent. Családba születni, s lassan kinőni belőle, barátságokat kötni, párt keresni, saját családot alapítani, s adni tovább az életet.

Évek, évtizedek várnak még rátok, kedves fiatalok, s mi mindannyian ugyanígy járunk ilyen földi életutakon, veletek együtt, nem tudva, mennyi és mi áll még ellőttünk. Ez az az élet, amiről Jézus beszél?

Nem. Ennél többről van itt szó. Jézus a vakon élt életről és a látó életről beszél.

Erről jutott eszembe Elizeus próféta története. Elizeus északon, Samáriában élt, és az Úr szavát, vezetését sokszor adta tovább Izráel királyának. Ezt elégelte meg az ellenséges ország, Arám királya, és elhatározta a próféta megöletését. Kikémlelte, hogy melyik városban tartózkodik, és hatalmas sereget küldött ellene – egyetlen ember ellen! Mikor hajnalban Elizeus szolgája, Géházi felébredt, és körülnézett, rettenetesen megijedt és jajveszékelni kezdett, hiszen úgy tűnt, nincs menekvés.

A próféta azonban mélységes nyugalommal vigasztalta: Ne félj! Többen vannak velünk, mint ővelük. S megsajnálva rettegő szolgáját, imádkozott, hogy Isten nyissa meg az ő szemét is. Géházi pedig hirtelen látni kezdett, s megpillantotta tüzes égi szekerek és mennyei seregek sokaságát, amint Elizeus körül beborították a hegyet.

A szolga azt gondolta először, hogy a reménytelen „valóságot” látja: az ellenség hatalmas, ők pedig csak ketten vannak. De megadatott neki azután látni az igazi valóságot: Isten jelenlétét.

A világ nem lát engem – mondja Jézus. A világ vak, csak annyit lát, mint az arám katonák vagy Géházi. Hogy ennyi az élet: iskola, munkahely, barátságok, szerelmek, örömök, bánatok, nehézségek, küzdelmek, veszteségek – mindez magányosan vagy társakkal, de valahol mindig egyedül. Saját bölcsességgel, erővel, akarással, ki hogyan és meddig bírja.

Elizeus azonban lát: Többen vannak velünk, mint ővelük! – és ezt a látást kaphatjuk meg mi is: Velünk van az Isten!

Jézus Krisztus sokszor emlegetett másik neve az Immánuel, ami azt jelenti: Velünk-az-Isten.

Jézus nagyon reálisan fogalmaz, mikor azt mondja, hogy a világ nem látja Őt. Talán már ti is megkaptátok nem egyszer társaitok gúnyos megjegyzéseiben, vagy csak grimaszokban: Ugyan már, te jársz hittanra? Csak nem hiszel ebben az egészben?! S szembesülünk ezzel gyakran mi, felnőttek is. Beszólások, kétkedések, megmosolygások jönnek azoktól, akik nem tudják, nem értik, hogy hinni – látást jelent!

Aki hisz bennem, az lát engem – mondja Jézus. Ott lát engem az életében, maga mellett, jóban és rosszban, sikerekben és próbatételekben is.

Jézus Krisztus Istennek irántunk való szeretetét testesíti meg. Azt, hogy mellettünk, velünk akar lenni. Jézus él, s ez egyrészt valóban azt is jelenti, hogy legyőzte a halált, de ugyanakkor azt is, hogy velünk él!

Ez a legtöbb és legfontosabb, amit Istenről, hitről tudnotok, tudnunk kell: látni, ahogy Elizeus látott. Sok-sok évnyi hittan után, sok megismert bibliai történeten és megtanult hitvalláson túl, ez a legfontosabb „ismeret”.

Ezt szemlélteti egy hajdani híres Shakespeare-színészről szóló történet is. Az ismert művész előadóestjével járta be hazája színházait, előadótermeit. Nagy sikere volt, különösen annak, ahogy minden estet a 23. zsoltár gyönyörű és hatásos elszavalásával zárt. Egy este azonban egy szerény fiatalember arra kérte a színészt, hogy ő szavalhassa el a zsoltárt a műsor végén. A művész végül is beleegyezett, így a versek és nagymonológok után a fiatalember előrejött, és elmondta a 23. zsoltárt az Úrról, aki a benne bízó, őt követő ember őriző, vezetgető, gondviselő pásztora.

Mikor végül elhallgatott, nem volt ujjongás, viharos taps, csak mélységes és áhítatos csend, amiben a hátsó sorokból valami halk sírás is hallatszott. A művész teljesen ledöbbent, és értetlenül kérdezte: Hogy volt képes ön ezt a zsoltárt így elmondani? Úgy, ahogyan én arra minden tehetségemmel, tudásommal és szakmai tapasztalatommal sem voltam képes soha?!

A fiatalember válasza csendes volt, de a lényegről szólt: Uram, ön ismeri a zsoltárt, ami a pásztorról szól. Én pedig ismerem a Pásztort!

Legyen ez a mai igazi útravalótok! Ámen.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.”

(1 János 3,8)

Igehirdetések

2018.02.18.
Jn 18,6
2018.02.04.
Lk 15,31
2018.01.28.
1Móz 28,16.18.20-22

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára