Jézustól kapott bor

Alkalom: 
Epifánia utáni 2. vasárnap
Dátum: 
2013. január 20. 10:30
Alapige: 
Jn 2,11
Audio: 

Olvasmány: János evangéliuma 2,1-10
Alapige: János evangéliuma 2,11

"Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne."

Ma még – nem sokkal karácsony után – az epifánia ünnepkörében vagyunk, ezek a vasárnapok Jézusnak a világban való megjelenéseiről szólnak. A bölcsek látogatásánál a pogány világnak mutatkozik meg, Jánosnál a Jordánban megkeresztelkedve Izráel népének. Ebbe a körbe tartozik még a kánai menyegző története, mikor istenfiúi jelként első csodatételét viszi véghez.

Érdekes, hogy míg Máté, Márk és Lukács nem is tudnak erről a történetről, nem jegyzik fel, János már az elsőnek elhívott tanítványok egyikeként, szemtanúként igen fontosnak tartja. Az első jel! – mondja.

Ám ha belegondolunk, mi ez az első jel: mintegy hatszáz liter víznek a borrá változtatása, talán meg is rökönyödünk. Talán az első, a messiási indulás csodájának valami mást, emelkedettebbet várnánk. Valami életfordítót, mint a vakonszületett vagy a harmincnyolc éve beteg ember meggyógyítása. Vagy egy olyan halott-feltámasztást, ami Nainban történt, esetleg egy olyan isteni erődemonstrációt, mint a gadarai megszállottal véghezvitt ördögűzés. De nem. Ez itt – mit szépítsük – egy lakodalom.

Valószínűleg Jézus édesanyjának, Máriának a rokonságában történt házasságkötés, ami abban a korban egy nyolc napon át tartó dínom-dánomot jelentett. Erre érkezhetett meg – a vége felé – a Mária révén meghívott Jézus és néhány tanítványa. Nem túl „szentséges” a helyszín, a környezet, a nagy élet-halál kérdésekhez képest apró a gond: elfogyott a bor. A küldetését kezdő Krisztus pedig nem ül az asztalfőn, nem prédikál, alig szól, csak együtt eszik és iszik a többiekkel – és bort ajándékoz.

Ez a jelentéktelenebbnek tűnő csodajel mégis már a helyszínében, a közegében üzen nekünk. Mert arról beszél, hogy Jézus nem csak akkor áll mellettünk, mikor gyászban, betegségben, nagy nyomorúságban hozzá kiáltunk. Nem is csak az istentiszteletek, egyházi szertartások szent helyszínein van jelen. Hanem ott van velünk a mindennapokban, munkában és kikapcsolódásban, az örömeinkben együtt örül velünk, és apró, „jelentéktelenebb” gondjainkra is figyel és segít.

Talán jelentéktelennek tűnik ez a csoda, mégis a legfontosabbra kérdez rá: Látod-e Istent igazán és hiszel-e, bízol-e Benne?

Az egész történet nem egy száraz leírás, hanem egy sokszereplős párbeszédsorozat. Mária szól Jézusnak, Jézus válaszol, aztán Mária szól a szolgáknak, később Jézus is beszél velük, majd szólnak a násznagynak és bort visznek neki, ő pedig beszél a vőlegénnyel. Sokan sokféleképpen élik át és élik meg a történéseket.

A násznagy nem tud semmiről, csak a végeredményt tapasztalja és értetlenkedik. Ő az az ember, aki nem ismeri az Urat és az ő hatalmát, az élet csodáiban ezért képtelen felismerni Őt. Jellemző, hogy számára csak „butaság” történt: a legjobb bor maradt a végére.

A szolgák tulajdonképpen látták, tudják, hogy mi történt, valahogy mégis hallgatnak. Nem olvasunk később a hitükről sem. Bizony, vannak emberek, akik életében Isten akármit csinálhat, nem érdekli őket. Látja, átéli, mégsem hat rá, csak végzi a munkáját, teljesít, ha kell, a kézzelfoghatóval törődik, s más nem érinti meg.

A tanítványokról pedig azt olvassuk, hogy láttak és hittek. Hogy számukra a bor ajándékozása a gondviselő Isten Fiának tette volt.

Van tehát, aki lát, és van, aki nem. Van, aki hisz, és van, aki nem. S a történet minket kérdez: Tudsz-e látni és hinni?

Sőt Mária példája még tovább megy. Mert milyen jó, hogy a tanítványok számára az, amit átéltek, hitük erősödésére szolgált! De eszünkbe juthat, amit éppen ennek az evangéliumnak a végén Tamásnak mond Jézus: „Mivel látsz engem, hiszel. Boldogok, akik nem látnak és hisznek!” Mária személye ebben a történetben nem azért fontos, mert ő Jézus édesanyja. Erről szól az „Asszony” megszólítás is. Hanem sokkal inkább azért, mert ő már akkor hisz és bízik, mikor még semmi nem történt. Még nincs bor, sőt, még víz sincs!

Mi tudjuk-e úgy, mint ő, hittel elhordozni, ha felismert és Istennek panaszolt hiányainkra az a válasza, hogy: Még nem!? Mikor megéljük, hogy nincs, elfogyott, hiányzik valami az életünkben, tudunk-e bízni?

Mária érzi a hiányt, a szükséget, szól és kér, s mikor a válasz az, hogy most nem, még nem, ő akkor is hisz, és ebben a hitben tud remélni, és kész szívvel várni mégis az istenit, a csodát, a megoldást.

Végül egyáltalán nem jelentéktelen ez a csodajel, mert éppen a lényegről szól. Jézus együtt van, jelen van hatalmával és szeretetével, és a szükséget szenvedő embernek önmagát adja a borban.

Néhány év múlva újra közös ünnepi vacsorán lesz együtt a tanítványokkal, mikor megintcsak ő adja, nyújtja a borral teli kelyhet, s abban sokkal többet is: az értük és értünk kiontott vére jelképét. Ez az első csodajel arról az utolsó vacsoráról is beszél.

Szomorú vacsora lesz, de Jézus mégis azt mondja: Így ünnepeljetek! Mert ez az első jel nem csak a három év múlva elköltött vacsoráról, az ott megtört kenyérről és kiöntött borról szól, hanem milliónyi ilyen vacsoráról, sok száz és több ezer év múltán is. Minden úrvacsoráról, amit mi keresztyének átélünk, s benne az Ő jelenlétét, a Vele való közösséget. A lényegében Tőle kapott borban pedig kapjuk a bűnbocsánat és örök élet csodáját, ajándékát.

Sőt, még tovább mutat ez a jel! Azt csak az Atya tudja, még hány esztendő telik el, de lesz egy vacsora, amelyről Jézus beszél a Máté evangéliuma végén: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.”

Lesz egy vacsora, amelyen Istennel teljes közösségben, igazi örömben és békességben, minden hiányból, szükségből, veszteségből, fájdalomból, kétségből gyógyulva, együtt isszuk a Megváltótól kapott bort. Az üdvösség poharát.

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Egymás terhét hordoz-zátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét."

(Galatákhoz írt levél 6,2)

Igehirdetések

2019.07.14.
Bír 16,28a; Rm 15,1
2019.06.30.
Ézs 55,1-3
2019.06.23.
5Móz 34,4; Zsid 11,27

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 17 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)

• Július 27. szombaton 18 órakor Zenés Áhítat Palotás Gábor ütőhangszeres művész szolgálatával. – Július 28. vasárnap 20 órakor a Neked8, nyolctagú kamarakórus ad koncertet templomunkban. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
• Folytatódik az adománygyűjtés templomainkra. Az újonnan épülő akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) és a nyáron részben megújuló kenesei Templom Toronyórájára kérjük a testvérek támogatását. Az adományok eljuttathatók banki utalással, sárga csekken, a Takarékszövetkezetben vagy a járulékgyűjtőknél történő befizetéssel. Köszönjük szépen az eddigi adományokat, és hálásan fogadunk minden további támogatást!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára