Jézus hallgat?

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap
Dátum: 
2013. augusztus 18. 10:30
Alapige: 
Mk 15,1-5
Audio: 

Olvasmány: Márk evangéliuma 14,55-64
Alapige: Márk evangéliuma 15,1-5

"Korán reggel haladéktalanul határozatot hoztak a főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész nagytanáccsal együtt. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak. Pilátus pedig megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók királya?" Ő így válaszolt neki: "Te mondod." A főpapok hevesen vádolták őt. Pilátus ismét megkérdezte tőle: "Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak!" Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott."

Ember voltunk sajátja, hogy szólunk egymáshoz, és halljuk egymás szavait. Valahogyan az állatok is kommunikálnak egymással, de beszélni csak az ember beszél. Istentől kapott teremtett ajándékunk ez, értelmes gondolkodásunk elengedhetetlen része. Az Én és a Te párbeszéde, a Közösség osztozása és létalapja. Szavaink néha gonoszul sebeznek, máskor szeretettel simogatnak, olykor kíméletlenek, vagy éppen vigasztalóak.

A Teremtéstörténet azt is megfogalmazza, hogy beszédkészségünk alapja a minket megszólító Isten szava, aki minket felelni képes és felelős lényekké teremtett. Isten szólít minket a kezdetektől fogva újra és újra, hiszen a Vele való párbeszédre teremtett minket. Beszél önmagáról és rólunk az őstörténetekben, a próféciákban, az evangéliumokban, a Biblia lapjain, az igei alkalmakon, sőt életünk történéseiben is.

Jézusról pedig hisszük és valljuk, hogy Ő Istennek testté lett Igéje, az Atya hozzánk való Élő Szava, aki bizonyságot tett Róla ezen a földön. Annál inkább különös a most felolvasott igében, hogy ez a Jézus úgy áll előttünk, hogy hallgat. Kérdezik, vallatják, és Ő hallgat. Olyan Istennel találjuk itt szembe magunkat, aki már nem szól az emberhez.

Miért hallgat Jézus? Miért hallgat el Isten szava?

Mindenekelőtt azt gondolom, hogy Isten mindig szól hozzánk, csak nagyon sokszor képtelenek vagyunk meghallani. Mert túlbeszéljük még az Úristent is. Mert hangosabbak vagyunk mi emberek. Ahogy itt, ebben a jelenetben Jézus körül hangoskodott a nagytanács, a vádolások, hamis tanúk hazugságai, a főpapnak nem választ, hanem ürügyet kereső kérdései.

Az Ő szelíd szavánál hangosabb az, amit mások mondanak, amit a világ – a médián, ezer csatornán, hírein, pletykáin, elvárásain és ámításain keresztül harsog felénk. S ha mindez hirtelen elhallgatna is, éppen elég hangos az, ami bennünk szól, belül. Gondolatok és érzések, vágyak és csalódások, kötődések és haragok, emberek, de akár Isten felé is. Igen, a mi Őfelé kiabáló elvárásaink, vádjaink, kérdéseink – kérdések, amiket olyan önfejűséggel és önigazultsággal nyomunk, hogy közben zárva is maradunk a válasz előtt, harsogó süketen.

Jézus pedig elhallgat. Mert ideje van a szólásnak és ideje a hallgatásnak. Mert már szólt. Ahogy a történetben is, a főpap kérdésére: Te vagy a Krisztus, az Isten Fia? – már válaszolt: Én vagyok. S ha meghallod és befogadod a választ, ha nem, ha hiszel, ha nem, az utolsó napon te is meglátsz majd eljönni engem a Hatalom jobbján!

Jézus már szólt. Éveken át, szóval és tettel beszélt az Isten Országáról, Önmagáról. De hiába a felelet, az önkijelentés, az emberi válasz erre csak elutasítás, harag, gyilkos indulat. Bezárul a szív, s a dac csak erősödik. Aztán csodálkozik Pilátus, hogy Jézus hallgat.

Ahogy mi is. Csodálkozunk, értetlenkedünk, vallatjuk Istent életünk megtorpanásainál: Miért történt, történik? Magyarázd meg! Hogyan tovább? Mondd meg! Oldd meg! Mondj vagy csinálj valamit! S vajon azt, amit addig mondott, azt hallottuk? Meghallgattuk? Meghallottuk?

Azután ez a hallgatás már olyan kicsit, mint a vihar előtti csend. Elnémulás a mennydörgő szó előtt, a leghatalmasabb isteni kijelentés előtt, ami ezen a földön valaha megszólalt. Nem beszéd lesz ez sem, hanem cselekvés!
A megváltásnak, a kereszthalálnak ősidőktől fogva elrendelt, megígért és prófétált tette. Amiért karácsonykor az Ige testté lett: hogy nagypénteken az Ige tetté legyen, és így beszéljen minden szónál hatalmasabban Isten ember-mentő végtelen szeretetéről.

Jézus elhallgat, és ebben a csendjében már arra készül, hogy elkiáltsa az utolsó szót: Elvégeztetett!

Lehet okosan teologizálni, Istenről hosszasan beszélni, magyarázni, győzködni, érvelni, de nagyon fontos komolyan vennünk közben azt, amit Pál ír a korinthusiaknak: Nem akarok tudni másról, csak Jézus Krisztusról, Róla is, mint a megfeszítettről.

Ha soha többé nem szólna Isten szavakkal, mégsem lenne Istennek néma csendje a világon, mert a Golgotán felemeltetett a kereszt. S ez válasz minden Isten-vallatásunkra, magunkról, másokról, világról, sorsunkról: Úgy szerettelek, hogy a Fiamat adtam érted. Hogy neked életed legyen!

Jézus itt elhallgatott, s többet már nem tanít, nem prédikál. Feltámadása után még megjelenik, beszélget a tanítványokkal, de a Szót, az Igét, azt utána átadja nekik. Nekünk.

Pünkösdkor elküldi Szentlelkét, és egyszer csak szólni kezd Péter, Fülöp, János, Pál, s mind a többiek, de már nem a magukét mondják, mint addig annyiszor. Hanem Jézus szavát, az Ő Lelke által. Jézus bezáruló szája ebben a történetben megnyíló emberi szájakra mutat.

És egyrészt hálaadásra hív minket. Nagyszülőkért, szülőkért, lelkipásztorokért, hívő testvérekért, megannyi szájért, amin keresztül Ő szólíthatott meg minket életünk során. Hálára hív minket igehirdetésekért, bibliaórás beszélgetésekért, amikor egy másik ember száján keresztül hangzott a szava.

S nemcsak hálára hív, hanem felelősség is tesz minket. Vajon annyi csevegésünk, beszélgetésünk, dühös reklamálásunk vagy túlzó lelkendezésünk közepette meg tud-e Ő szólalni bennünk és általunk? Az Ő szenvedéstörténetében becsukódó szája megnyílhat-e rajtunk keresztül?

Mert Ő szól, utána szól az embernek, meg akar szólítani. Minket és általunk másokat.

„Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek
És fennen hirdetik felséges rendedet,
Ha nem Te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet,
De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

Szólj, szólj, én Istenem! – szól hangodból a jóság,
A lelkem megfeszül, s a hallásban segít,
És szódban meglelem az örökkévalóság
Jó édességeit, jó édességeit.

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon."

(Lukács 12,48)

Igehirdetések

2019.08.18.
Mt 6,11; Jn 6,48
2019.08.11.
2Sám 24,15-16.18-19.25
2019.07.28.
Mk 12,34a

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)

• Folytatódik az adománygyűjtés  templomainkra. Az újonnan épülő akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) és a részben megújuló kenesei Templom Toronyórájára kérjük szeretettel a testvérek támogatását. Az adományok eljuttathatók banki utalással, sárga csekken, a Takarékbankban (Fő u. 21), a járulékgyűjtőknél vagy a Lelkészi Hivatalban történő befizetéssel. Köszönjük szépen az eddigi adományokat, és hálásan fogadunk minden további támogatást!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára