Isten szeretete a Törvény

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap
Dátum: 
2013. szeptember 29. 10:30
Alapige: 
2Móz 20,2; Mt 22,36-40
Audio: 

Olvasmány: Mózes 2. könyve 20,1-17
Alapige: Mózes 2. könyve 20,2; Máté evangéliuma 22,36-40

"Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából."
"Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?" Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."

A Tízparancsolat olvasása közben egy Szabó Lőrinc egy versrészlete jutott eszembe: „Veszekedtem a kisfiammal, mint törpével az óriás: – Lóci, ne kalapáld a bútort! Lóci, hova mégy, mit csinálsz? Jössz le rögtön a gázrezsóról? Ide az ollót! Nem szabad! Rettenetes, megint ledobtad az erkélyről a mozsarat!” És még néhány hasonló gyermekvers…

Ha ez elsőre meglepőnek tűnik is, mégsem véletlen, mert többféleképp kapcsolódik a felolvasott igéhez. Egyrészt formailag, hiszen ahogy a Tízparancsolatban sorjáznak a felszólítások, ne tedd ezt, ne tedd azt, ugyanezzel a sok nem-szabaddal találkozunk a versekben is. S ott van még kapcsolódási pontként a tartalmi töltet, ami a tiltások mögött áll: a féltőn gondoskodó szülői szeretet és a kíváncsiságból, akaratosságból önveszélyes és önkiszolgáltatott gyermek kapcsolata.

Azt gondolom, mindez a Tízparancsolat, a Törvény lényegét fejezi ki. Ha valaki csak önkényes parancsok, tiltások sorozatát látja benne, teljesítmény-elvárásokat, betartandó szabályokat, amik gátolnak, megkötöznek, az rosszul vagy csak részben érti Isten törvényét.

Ezt a szöveget – ahogyan egyetlen más bibliai igét – sem ragadhatjuk ki a szövegkörnyezetből, nem foszthatjuk meg a történettől, amiben született! Mert ez nem a megkötözés, gátlás, hanem a szabadulás története!

Izráel úton van, háta mögött Egyiptommal, a kiszolgáltatottság, megaláztatás, rabszolgaság földjével, előtte pedig az Ígéret Földje, Kánaán. Út közben vannak Istennel, aki hatalmas csodákkal harcolt értük, kiszabadította őket, és vezeti át a Vörös-tengeren, át a pusztán, ellenséges népeken, éhezésen, szomjúságon keresztül. Felhő- és tűzoszlopként megy előttük, védelmez, gondoskodik, utat mutat.

Éppenséggel nem megkötözést és gátlást élnek át, hanem megszabadulást, előttük megnyíló utat, ajándékba kapott életet, jövőt. S útközben megállnak a Sinai hegyénél, ahol mindennek pecsétjeként megkapják a Tízparancsolatot, hogy azzal indulhassanak tovább. Nem véletlenül adta egy XX. századi teológus a Törvényt magyarázó írásának azt a címet: „A szabadság útjelzői”.

Nem érthetjük jól a Tízparancsolatot a második versben megfogalmazott bevezetője, alapja nélkül. Ez az első része, az alapja a Jézus által idézett Nagy Parancsolatnak is, így lehet kerek egész: Isten szeret téged – te is szeresd Őt – és szeresd felebarátodat!

Az Isten szeret téged. Nem birtokolni, megszerezni, megkötözni vagy egrecíroztatni akar, hanem életet adott, s a golgotai kereszten halálig menő szeretetével megszabadított a gonosz hatalmából. Szeret és félt, segíteni akar, levenni minket a gázsütőről, megtanítani kalapácsra, ollóra. Hogy a helyünkön legyünk, hogy ne sebezzük folyton egymást és önmagunkat ostobán. Megfogni a kezünket, és végigvezetni az úton.

Fogd hát meg ezt a kezet, ez a nagy parancsolat. Fogd meg bizalommal, ahogyan a gyermek a szülőét, figyelj Rá, beszélgess Vele. Ha pedig elgyengül a lábad, elhagy az erőd, kapaszkodj is belé, „húzasd magad”, ha kell, vagy csak engedd, hogy gyengéd érintésekkel terelgessen, mikor épp az is elég. Csak ne fordulj el Tőle, ne lökd el a kezét!

És ezt az ajándékba kapott, oltalmazó és elfogadó szeretet-kapcsolatot éld meg, és nyisd ki a testvéred, a másik ember felé!

A héberben az igeidők és módok eléggé eltérnek az európai nyelvekétől. Csak perfektum van a múlt kifejezésére, és imperfektum, ami jelenthet jelen vagy jövő időt, vagy éppen felszólító módot is. A Tízparancsolat igéi imperfektumban állnak, valóban lehet ez felszólító mód is, de lehet kijelentés a jövőre nézve. Istentől kapott ígéret!

Ha Isten, aki Jézus Krisztusban megszabadított, a te Mennyei Atyád, akkor nem leszel idegen erők, halott dolgok, bálványok rabja. Akkor a nevét sokszor kimondod majd, de csak szeretettel, a szükségben bizalommal kiáltva érte, az örömben boldog hálával, soha nem hiába. Akkor majd meg tudsz állni az élet rohanásában, felemelni a tekintetedet Rá, nem csak hét naponként, de reggelenként, esténként, és minden sötét és szép pillanatban.
Akkor tudod majd tisztelni és szeretni a másik embert, akit ajándékba kaptál az életútra, akkor is, mikor segítség, és akkor is, mikor hordozandó teher. Akkor tudod az életet szolgálni, és nem sebezni-ölni szavakkal, tettekkel, mulasztásokkal sem embertársad, sem önmagad. Tudsz hűséggel élni. S nem irigyelni vagy el is venni a másét, mert gazdag lehetsz önmagadban, az Istenben mindent bíró elégedettséggel.

A Tízparancsolat nem felülről, kívülről ránk kényszerített teljesít-mény-elvárás, hanem felszabadító ígéret és pecsét. Az Isten velünk kötött szövetségének pecsétje.

A hála, bizalom, ráhagyatkozás belső indulata, hogy tudjunk belátással önmagunk miatt is „lejönni a gázrezsóról”, nem lóbálni meggondolatlanul kalapácsot, ollót. És viszontszeretet Mennyei Édesatyánk felé. Az az érzés, készség és akarat, amit József Attila fogalmazott meg olyan egyszerű-szépen Isten című versében:

Istenem, én nagyon szeretlek,
Én szíve lennék a szivednek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
Segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,
Segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném,
Szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
Szántanék én is a nyomodba.
A szíkre figyelnék, hogy ottan
A vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha tanár lennél, én ügyelnék,
Hogy megtanulják jól a leckét.
S odahaza a sok tanitvány
Dolgozatát is kijavitnám.

Nem zavarnálak ennél, annál,
Tudnám én jól, mire mit adnál.
S bármi efféle volna munkád,
Velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,
Vacsora után melléd ülnék.
Te az én szivemet elkérnéd
S én hosszan, sok szépet mesélnék.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára