Elhunytak és az Élet

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 23. vasárnap
Dátum: 
2013. november 3. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
1Thessz 4,13-14
Audio: 

Olvasmány: 1 Thesszalonika 4,13-18
Alapige: 1 Thesszalonika 4,13-14

"Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt."

Az egész hétvégét a Mindenszentek és Halottak napja miatt borongós, temetői hangulat árnyékolja. Bizonyára mi is megálltunk az elmúlt napokban egy-egy sír mellett, hogy elhunyt szerettünkről megemlékezzünk. De vajon milyen módon tudtuk ezt megtenni?

Sajnos hozzá kellett már szoknunk, hogy ebben az időszakban rengeteg ostobaság terjeng a halállal és az elhunytakkal kapcsolatban beszélgetős műsorokban, újságcikkekben. Pl. arról, hogy miért szokás ilyenkor gyertyát, mécsest gyújtani? Széles körben elterjedt régi babona, hogy ilyenkor a holtak lelkei mindenfelé kószálnak, s azért szépítik a sírt, és gyújtanak gyertyát, hogy visszataláljanak. Ami persze butaság. Ugyancsak elterjedt az a vallásos töltetű elképzelés is, hogy a halottakért kell gyertyát gyújtani. Csakhogy a Biblia tanításai alapján egyértelmű, hogy sem az elhunytakért, sem a lelki üdvükért az élők már semmit sem tudnak tenni. A lelkük üdvössége még az ő életükben, Isten és közöttük dől el!

Ha hívő keresztyén emberek ilyenkor gyertyát gyújtanak, azt csakis azért teszik, hogy a sötétség ellenében fény ragyogjon, a halállal szemben Krisztus feltámadásának reménysugara világítson! Mi is így tettünk bizonyságot reménységünkről gyülekezetként a pénteki temetői áhítaton.

„Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől” – írja Pál apostol. Maradjunk tehát a Szentírás talaján, hiszen a „tudatlansággal” szemben nekünk csak ezen érdemes tájékozódni. Mit kell tudnunk az apostol szerint az elhunytakkal kapcsolatban? Nyilván a mostani időszakban erősebben foglalkoztat mindenkit ez a kérdés, de azért ez mégiscsak örök emberi téma. Mi a helyzet a „túlvilággal”? Mi a halál, és mi nyújt védelmet ellene? Hová vezet életünk útja? Van-e reménységünk?

Egy régi film-élményemet szeretném felidézni. A történetet kétszer is filmre vitték, de kár volt, ugyanis az csapnivaló. Miért idézem mégis?

A film címe: Száguldás a semmibe. Főhőse Kowalsky, egykori autóversenyző, akinek fiatal feleségét idő előtti szülés miatt kórházba viszik. Őrült száguldásba kezd, hogy Amerika túlsó feléről mielőbb odaérjen hozzá. Csakhogy közben traffipax-ba fut, igazoltatás elől menekül, majd a rendőrség egyre több autóval kezdi üldözni. Ő emiatt többször is útvonalat módosít, sivatagokon, és végtelen országutakon száguld tovább célja felé. A vége azonban tragédia: Tolólapos munkagépekkel útzárat emelnek előtte. Ő ekkor üldöztetésébe belefáradva megfordulni már nem hajlandó, kitérni nem lehet, így teljes sebességgel belerohan, s ott leli halálát.

A film rossz, de arra mégis jó, hogy kérdéseket tegyen fel nekünk. Sajnos sok ember élete a reménység szempontjából a filmbéli rohanáshoz hasonlít: Száguldás a semmibe. Nagyon szép célokat tűzünk magunk elé, nagyon tudjuk, hogyan akarjuk elérni, meg is teszünk mindent, rohanunk érte őrült módon… De vajon hová vezet az út? Meddig látunk? Milyen reménységünk van? Rohanunk, amíg falnak nem ütközünk? Vajon nem ilyennek látják-e sokan a halál sötétjét is?

Isten igéje is pontosan erről kérdez most minket: meddig látunk? Amikor az elmúlt napokban megálltunk egy sír mellett, gondolkodtunk, emlékeztünk, felidéztünk régi arcokat, akik már tartozhatnak az életünkhöz, vajon milyen reménységgel tettük ezt? Hová vezet az út?

„Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől” – írja Pál – „mint a többiek, akiknek nincs reménységük.”

Kérdezzük hát meg az apostolt: neki miben van reménysége? Ő vajon meddig lát? Ha ezt a néhány mondatot megvizsgáljuk, ezek gondolati felépítéséből, belső logikájából egyértelműen kiviláglik három lépcsőfok. Ezek szépen egymásra épülnek, és így együtt mutatják meg Pál apostol szilárd reménységét.

A kiindulás: Hisszük, hogy Krisztus feltámadt a halálból. Ez mindennek az alapja, erre épülhet rá a következő szint. Az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Ebben a második lépésben a hívőknek Jézussal való összeköttetése a legfontosabb! Ezek után pedig jöhet a végkövetkeztetés: „és így mindenkor az Úrral leszünk”!

Tehát eddig lát el Pál apostol: a „mindenkor”-ig, vagyis egészen az örökkévalóságig!

Persze nem tagadhatjuk, hogy vannak Pál leírásában homályos pontok, amiket bizony nehezen értünk. Pl. a harsonaszó hangja az Úr végső visszajövetelekor, és az elragadtatás a felhőkön az Ő fogadására. Nyilván Pál ekkor még úgy gondolta, hogy az ő életükben fog mindez megtörténni. Későbbi leveleiben már módosítja ezt. Az is nyilvánvaló, hogy beszűrődnek leírásába olyan képek, próféciák, amik az Emberfia eljöveteléről szólnak (pl. Dán 7,13). Azonban a homályos dolgok ellenére, ha csak a fő pontokat emeljük ki az igéből, egyértelműen kirajzolódik üzenete. A lényeg pedig a végén található: „Mindenkor az Úrral leszünk”!

Pár évvel ezelőtt olvastam egy furcsa meghatározást, hogy mi is a halál: A természettudomány szerint a halál a „kapcsolatok szétesése” az emberi szervezetben. Furcsa definíció, de találó. A kapcsolatok szétesése. Éspedig nemcsak biológiai értelemben, a keringési, idegrendszeri kapcsolatokra érvényes, hanem tágabb értelemben is igaz. Amikor szerettünket elveszítjük, akkor emberi kapcsolatok esnek szét. Sőt, még abban az értelemben is igaz a kifejezés, hogy Istennel való kapcsolatunkat sem módosíthatjuk már halálunk után. Az örökéletünk, a jövőnk, az üdvösségünk itt dől el, az életben! Ezután nincs mód változtatásra.

A halál mindenféle értelemben kapcsolat-szaggató hatalom. Ezért tud annyira félelmetes lenni. Ezért talál ki az ember mindenféle veszélyes praktikát, hogy a halál véglegességét „ellensúlyozza”. Kapcsolatot keres a halálon túlra spiritizmussal, szellemidézéssel, közbenjáró „fénylényekkel”, talán nem is sejtve, micsoda veszélyeknek teszi ki magát. Tragikus, hogy az ilyen praktikák nyíltan terjedhetnek filmek és műsorok segítségével, s tizenévesek is tudják, hogyan kell szellemet idézni.

Pedig semmi más ellenszer nincsen a kapcsolat-gyilkos ellen, csakis egy megmentő kapcsolat! Kapcsolat, összeköttetés Krisztussal. Úgy, amint abban a bizonyos második lépcsőben az apostol leírja.

Megvan-e az összeköttetésünk Krisztussal? Él-e a megmentő kapcsolat? Igen, ismét a hitünkről van szó! Az összeköttetés pedig, ahogy az ige mondja, mindvégig érvényes! „Jézus által, vele együtt” hozza elő Isten az elhunytakat, és eleveníti meg őket egy új, örök és boldog életre, ahol „mindenkor az Úrral leszünk”.

Kérjük az Úrtól kegyelmi ajándékként ezt a hitet!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára