A betegség értelme

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap
Dátum: 
2013. július 21. 10:30
Alapige: 
Jn 9,11
Audio: 

Olvasmány: János evangéliuma 9,1-10
Alapige: János evangéliuma 9,11

Ő így válaszolt: "Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg. Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok."

Két kérdés, két nagyon emberi kérdés hangzik el a felolvasott igeszakaszban: Miért? és Hogyan?

Az elsőt a tanítványok teszik fel, firtatva a vakon született ember állapotának okát. Valahogy meg kell magyarázni, a Teremtőt kimagyarázni! Megtalálni, hogy mivel érdemeli ki egy ember a szenvedést, nyomorúságot, nehéz élethelyzetet. Nagyon emberi, de keresztyének között is megszokott gondolkodásmód ez. Keressük az okot, próbáljuk Isten „működését” valahogy beleilleszteni a saját logikánkba. Mintha csak dönthetnénk: helyesen cselekszik-e vagy sem.

Csakhogy a létünk, élethelyzeteink igazából így nem értelmezhetők, magyarázhatók, ez a fajta kérdezés és hozzáállás nem vezet válaszhoz sosem! Amihez vezethet, az leginkább keserűség (Nem ezt érdemeltem, nem ezt érdemelte volna!), valamiféle düh is talán az Isten ellen, de legalábbis kiábrándulás, bizalomvesztés, a hit megrendülése.

Megdöbbentő tapasztalat, hogy még az az ember is, aki harsányan kifejti, hogy nem hisz Istenben, meg a vallás csak népbutítás, szinte egy lélegzettel folytatja panaszban: Meg egyébként is, miért büntet engem így?! Kicsoda? Aki szerinte nem létezik?

Vajon szoktuk-e firtatni a kapott áldások okait? Keresünk-e magyarázatokat Isten ajándékaira az életünkben? No, azt már nem annyira. S nem kérdezzük, miért van nyár vagy tél, éjszaka vagy nappal. Hanem tesszük, amit akkor lehet.

Hiába szeretnénk Istent belepasszírozni az emberi gondolkodásunkba, létünk értelméhez csak akkor kerülhetünk közelebb, ha hajlandók vagyunk mi illeszkedni bele az Övébe: megérteni a célt!
Jézus nem direkt módon válaszol a tanítványoknak, hanem megpróbálja megértetni velük, hogy minden élet és minden élethelyzet: lehetőség, alkalom. A rossz nem Isten „gonoszságából”, „kegyetlen játszadozásából” fakad, hanem a bűnös és beteg világ sajátja. De Isten kezében, az Ő gondolkodásába belesimulva, még a rossznak is hozadéka, értelme lehet. Ezt jelenti az az igevers, hogy „Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van”.

A tanítványok után a világ is kérdez, a vakon született ismerősei szeretnék tudni, hogyan lehetséges, hogy immár egészséges. A meggyógyult ember rövid válaszában pedig minden benne van a gyógyulásról.

Hogyan lehetséges? Hát úgy, hogy – mindenek előtt és minden alapjaként – van egy ember, akinek a neve Jézus. Van egy ember, a földre született valaki, akiben Istennek ezt a bűnös és beteg világot, a beteg és vak embert gyógyítani akaró kegyelme jelen van! Egy ember, akinek a neve Jézus, ami azt jelenti: Szabadító!

S Ő nem csak jelen van, nem csak úgy átsétál ezen a léten, hanem meglátja az embert a maga nyomorúságában, lát minket akkor is, mikor mi még vakok vagyunk. Lát minket, még ha mi Őt nem is, tud rólunk, ismeri az élethelyzetünket, a terheinket, bűneinket és fájdalmainkat is.

Ez a történet itt nem a jerikói vak gyógyulásának története. Bartimeus tudott Jézusról, akart vele találkozni, könyörögve kiáltozott utána. Sokszor így hallgattatunk meg. De van, hogy már nem tudjuk magunk mellett az Urat, már nem kérünk, remélünk, nem hozzá, hanem talán ezer máshoz fordulunk. Ő mégis odalép és megérint.

Nem akar „elmenni” mellettünk, megérint, kézbe vesz, még ha nem is értjük mindig, mit és miért csinál. Itt sarat készített, megjelenítve a föld porából embert alkotó Isten teremtő erejét. Hiszen hiába élő test az ember, amíg nem vagyunk képesek meglátni Őt, az Emberfiát, az Őbenne mellettünk álló Istent, befejezetlenek, csonkák, lelki vakok vagyunk. Jézus Lelke, szava, érintése formál minket, alakít, erősít, próbál, gyógyít…

És itt következik a Hogyan? kérdésére adott válasz másik fele. Azt mondta, menj el, és én elmentem. Mosakodj meg, és én megmosdottam.

Az a vak ember akadékoskodhatott, kételkedhetett volna. Annyi kifogást, gondot, akadályt ismerünk mi is! Mondhatta volna, hogy hogyan fog egyáltalán odatalálni, nincs is aki vezetné, mi lesz, ha nem sikerül? Arra a kultikus tisztálkodási helyre talán oda sem engedik, nem is szabad! Nem vagyok rá képes, meg én már annyiszor elestem, sokszor megütődtem, nincs ennek igazán értelme… Talán ismerősek is ezek a gondolatok…

Ám ennek az embernek – bár sokat nem tud Jézusról – az a hite, amennyi van, nem „sült galambot váró” hit. És ez a lényeg.

Számos példát látunk erre a Szentírásban. A leprás Naámán háborgott is, mikor Elizeus próféta még csak rá se nézett, hanem csak úgy megüzente neki, hogy fürödjön meg a Jordánban. Megalázó, értelmetlen! Végül mégis elment, megfürdött és meggyógyult. Józsué mondhatta volna, hogy Jerikót körbesétálgatni nem tűnik célravezető harcmodornak, mégis ment, egy héten át, és a kőfalak leomlottak. Péter meg is jegyezte Jézusnak, hogy egy egész éjszakai eredménytelen halászat után fényes nappal nincs értelme próbálkozni, mégis bevetette a hálót, és az tele lett. Anániás is tiltakozott, mikor az Úr a keresztyéneket halálra üldöző, a damaszkuszi úton porba hullott és megvakult Saulhoz küldte, de végül mégis elment és kezét rátéve meggyógyította. Pál pedig Krisztus evangéliumának egyik legcso-dálatosabb eszköze lett.

Hogy pontosan hogyan és mikor történt a gyógyulás, nem tudjuk. Az eredeti szövegben particípiumok vannak: elmenve, megmosakodva, látóvá lettem. A válasz ott van valahol elindulás és megérkezés között.

Azzal kezdtem, hogy ebben az igében két nagyon emberi kérdés hangzik el Jézus és az Ő tette felé. Ám valójában tele van ez a rész kérdésekkel, amiket Isten tesz fel nekünk.

Élethelyzeteinkben az Urat okoljuk, vádoljuk? Érdemeket méricskélünk? Nekikeseredünk? Meg tudjuk-e látni, hogy lehet eszközzé az, amiben vagyunk, rá tudunk-e kérdezni a célra?

Emberi gondolkodásunk szerint magyarázkodunk, kifogásokat keresünk? Vakon tétlenkedünk, lemondóan gondolva Istenre, egymásra és önmagunkra is? Fel tudjuk-e ismerni az „alkalmat”, a lehetőséget? Útnak indulásra, találkozásra, változásra, változtatásra?

Bele tudunk-e simulni Isten kezébe és Isten tervébe? Látjuk-e az utat – hitben – amit Ő készített? Elindulunk-e rajta?

Van egy ember, akinek a neve Jézus, azaz Szabadító. Aki lát, megérint, megszólít minket. Az már rajtunk múlik, hogy végül mi is el tudjuk-e mondani, amit ez a vakon született ember tudott: Elindulva, cselekedve, engedelmeskedve, bízva… meggyógyultam.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben."

(Mikeás 6,8)

Igehirdetések

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

Presbiteri gyűlést tartunk október 18-án, csütörtökön 18 órakor a Gyülekezeti Házban, melyre szeretettel várjuk az érintetteket!
Gyülekezeti kirándulás – Pápa – október 20. szombat. A tervezett indulás: 7.30 tervezett hazaérkezés 19.00. A jelentkezettek a programról az elkészült szórólapon tájékozódhatnak, a hozzájárulás 3.000 Ft / fő, amit a buszon szedünk majd össze. A jelentkezési lehetőséget lezárjuk, mivel a helyek elfogytak. Hordozzuk imádságainkban a kirándulást, hogy a résztvevők épülésére szolgálhasson!
• Hálásan köszönjük mindazok segítségét, akik az elmúlt héten a Templom és Gyülekezeti Ház takarításában részt vettek!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára