Világ Világossága

Alkalom: 
Év utolsó vasárnapja
Dátum: 
2012. december 30. 10:30
Alapige: 
Jn 12,44-50
Audio: 

Olvasmány: Ézsaiás könyve 60,1-4a.19-20
Alapige: János evangéliuma 12,44-50

Jézus felememelve a hangját ezt mondta: "Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem. Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem."

Néhány nappal karácsony után még állnak a karácsonyfák, világítanak az égők, még városunk főterén, főbb épületein is égnek a fények. Még itt van az ünnep bennünk mindazzal, amit hozott. Tudjuk, van, akinek szomorúságot és veszteséget, de legtöbbünknek családi együttléteket, rokoni látogatásokat, finom ünnepi ebédeket és vacsorákat, az ajándékok és az ajándékozás örömét.

Még bennünk dereng az ünnep fénye, s már a természet is ezt erősíti, hiszen karácsony előtt átléptük a téli napfordulót, a leghosszabb éjszaka idejét. Azóta egyre korábban kel a nap, egyre későbben nyugszik, mintha azt üzenné: vége a sötétség hatalmának!

A felolvasott igében is még karácsonyról van szó, de már nem látjuk sem a kisdedet, sem a pásztorokat vagy bölcseket. A „kisbaba” felnőttként maga beszél arról, hogy mi történt karácsonykor, hogy miért jött el Ő erre a földre: hogy elhozza a Világosságot.

A sötétséget, amibe érkezett, talán nem kell nagyon bemutatni, magyarázni: ez a bűn és halál árnyékának a földje. Igazán nem akarok ünneprontó lenni, de hát ez az, amiben élünk, amit nap mint nap megtapasztalunk. S a világosan látás kezdete éppen ennek felismerése és kimondása.

Karácsonyt a nem keresztyén emberek is a „szeretet ünnepének” hívják. De vajon nem dúlnak-e ilyenkor is háborúk, nem történnek-e bűntények? Vagy ha csak önmagunkra gondolunk, nincsenek-e ugyanúgy veszekedések, éppen az ünnepi együttlétekben kipattanó családi feszültségek? Aki pedig egyedül éli meg ezeket a napokat, sokszorosan szenved a felerősödő magány érzésétől. Nem véletlenül követnek el az ünnepek alatt több öngyilkosságot, mint bármikor máskor.

Számunkra a születésről és az új élet ígéretéről is szól a karácsony, de a halál ilyenkor „sem megy szabadságra”, gyülekezetünkben is fájdalmas gyászokat élünk meg az idei ünnepen.

Ez a mi realitásunk, emberi létünk törékenysége, sérült, halálra ítélt voltunk sötétsége, valósága. S ahogyan a nappalok majd újra rövidülni kezdenek, ünnepi fényeink sem elég erősek, hogy ezt túlragyogják.

Amiről azonban Jézus beszél, az az igazi világosság, az Élet Világossága! Aki ezt felfogja és befogadja, annak az életében megdől a sötétség hatalma, erejét veszti a bűn és halál valósága. Mi ez a fény? Maga az Isten! Az Ővele való közösségre teremtetett ember Őnélküle kiszolgáltatott bűn és halál hatalmának, de Őbenne számunkra a szeretet és élet örök forrása van!

Csakhogy nagyon különös az Isten karácsonyi fénye. Mert nem más az, mint egy tehetetlen kisbaba derengő mosolya, aminek gyengéd gyengeségében már előrevetül egy harmincegynehány éves fiatalember kivégzése a kereszten. Hát micsoda világosság ez?!

Testvérek, az egyetlen, ami megmenthet, ha hiszünk benne. Az Isten irántunk való végtelenül gyengéd szeretete. Ez Isten útja hozzánk – és az egyetlen út, amely Hozzá vihet. Ez Isten végső Szava, Igéje, amit felénk kimondott Jézus Krisztusban.

Az Ő véres és fájdalmas arca a Mindenható Isten arca! Istennek együtt-érző és mélyre hajolva megmentő jelenléte a világban. Egy porig alázott, keresztre feszített, végletekig menő Szeretet a mindenen túl szeretni tudó Egyszülöttben.

Amely, aki éppen ezért és így tud végleg győzelmet aratni a gonosz – a bűn és halál uralma felett. Csak ez az az erő, amely képes minket önzéseinkből, vakságunkból, sötétségünkből kiszabadítani – halálból meggyógyítani. Csak a szenvedő és értünk halált vállaló Messiás tud szeretetre tanítani és hitet adni. Csak a szenvedés éjszakájában tud felragyogni teljes erővel az isteni szabadító Jelenlét világossága.

Ez a karácsonyi fény titka. Ezért van, hogy aki csak egy magatehetetlen kisbabát, egy totális kudarcot valló kivégzett tanítót lát, az döbbenten, hitetlenül vagy éppen gúnyolódva teheti fel a kérdést: Hogyan segíthetne ez rajtunk?!
Csak hittel lehet meglátni ezt a fényt. Megérteni, elhinni és befogadni azt, ami nem egy szánalmas történet, egy véletlen baleset, hanem a Mennyi Atya titkos tervének beteljesülése.

Amit azonban már a bűneset őstörténete megjövendölt, amit próféták évszázadokon át hirdettek, amiről a ma olvasott Ézsaiás is annyit szólt: hogy az Úr készíti a kereszt botrányát, elküldi az Ő Szenvedő Szolgáját.
Jézus – ahogy maga is beszélt róla – nem ítélni jött, hanem megmenteni. Végtelen szeretetével legyőzte a bűnt és a halált. Benne itt van velünk az Élet Istene, és sosem hagy el!

Ez a karácsonyi fény legyőzhetetlen. De kizárható…

Az ige figyelmeztet: az ítéletet mi magunk mondhatjuk ki önmagunkra. Mi vethetjük el, mi zárkózhatunk be előtte, mi fordulhatunk el Tőle. Önmagunkat mi ítélhetjük az örök sötétségre. Adja Isten, hogy ne így legyen!
Szentlelke által Ő gyújtsa fel bennünk karácsony legyőzhetetlen fényét, ragyogtassa fel az Élet Világosságát, hogy – immár az ünnepek után a ránk váró esztendő hétköznapjaiba indulva – magunkkal vihessük ezt a fényt. Magunkban hordozva – másoknak is világítva…

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára