Nem vesztesen, hanem szabadon

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap
Dátum: 
2012. október 21. 10:30
Alapige: 
1Kor 7,29-32
Audio: 

Olvasmány: Márk evangéliuma 10,17-27
Alapige: Korintusiakhoz írt 1. levél 7,29-32

"Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak valamit, mintha nem volna az az övék, és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert e világ ábrázata elmúlik. Azt szeretném, hogy gond ne terheljen titeket."

Aki életében már tartott a kezében újszülött csecsemőt, biztosan rácsodálkozott már arra, hogy milyen magatehetetlen, kiszolgáltatott egy ilyen kis ember, s ugyanakkor milyen bámulatba ejtő képességei vannak. Ha, például, kis ujjaival elér valamit, azt úgy meg tudja markolni, hogy alig lehet kiszedni a kezéből. Ez a „fogó reflex”. Az életben maradáshoz szükséges, hogy bármi történjék, meg tudjon fogódzni, kapaszkodni édesanyjában. Évezredek alatt alakultak ki bennünk ezek az ösztönös képességek, azután, ahogy telnek az évek, sokat elveszítünk belőlük. De ez a kapaszkodni, szorítani tudás és akarás valahogy mindvégig nagyon jellemző marad ránk – még ha nem is feltétlen fizikai értelemben.

Milyen erős bennünk az életben maradás, a létezés és testi szükségletek kielégítésének parancsa! Pedig, mindannyian érezzük, az igazi élet több, mint az életben maradás, a vegetáció. Nem csak ezért jöttünk e világra. A hosszú életnek, ha 70-80 év, lehet örülni és hálát adni, de nem annyira a mennyiség, mint a minőség a fontos!

Ezt próbálja Jézus megértetni a gazdag ifjúval a felolvasott történetben, hiszen ez a fiatalember, minden gyarlósága ellenére, az igazi életet kereste. „Tartsd meg a parancsolatokat!” Hiszen ez az alap, hogy ismerd Istent, az ő akaratát, és élj vele békességben. A következő lépés pedig: „Oszd szét vagyonodat, és kövess engem!” Míg az elsőre az ifjú buzgón helyeselt, a második kérés elszomorítja. Mert – ahogy megtudtuk – nagy vagyona volt. Úgy is mondhatnánk, van vesztenivalója. Megragadni, megtartani már tud, de elengedni még nem. Gyűjteni, szerezni már tud, de lemondani, megválni még nem. Csak veszíteni.

Pedig e nélkül a tudomány nélkül nem lehet bemenni a mennyek országába – mondja Jézus. Ha az élet csak ragaszkodás, megválni, lemondani, a kezéből kiadni az ember nem tud, akkor az élet legfontosabb tudnivalóját még nem tanulta meg. Tele van a „keze”, Istent megragadni, belekapaszkodni így nagyon nehéz. Ezért könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint annak, aki gazdag, akinek sok vesztenivalója van – és jól tudjuk, hogy itt nemcsak az anyagi gazdagságról van szó, sok mindenhez ragaszkodhat az ember – az Isten királyi uralma alá bemenni. Mert uralkodik rajta valami más, belekapaszkodott valamibe, amit nem tud elengedni. Szomorú a gazdag ifjút látni, amint eloldalog, mert nagy gazdagsága van, és a jézusi szabadságra képtelen igent mondani.

Igénk mai első üzenetét úgy fogalmaznám meg, hogy ne féltsd az életed! Ha Krisztusban hívő, keresztény ember vagy, nem kell az életedet rettegned. Mert valaki úgy szeretett téged, hogy meghalt érted a kereszten. Ha őbenne hiszel, megtaláltad az életet. Nem fogsz elveszni, hited által örök életed van. Az ő szeretetéből te véglegesen és eltaposhatatlanul vagy!

Ezen felül pedig minden ajándék. „Mid van, amit ne kaptál volna?” Egész életünk mindenestül Isten tulajdona. Ő tudja, mit, mikor, miért ad, és mit mikor, miért vesz vissza. Testi és szellemi képességeink, javaink, szeretteink, életünk évei mind csak eszközök arra, hogy megtanuljuk annak igazságát, amit Jézus mond: „Aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti, és aki elveszti azt énérettem és az evangéliumért, az találja meg azt!” És azt ígéri: „Aki énbennem hisz, ha meghal is, él.” Isten gyermekei nem kell, hogy féltsék az életüket. Ne féltsd, hanem élvezd az életed – Isten iránti hálával! Mert ez ajándék-lét, ajándék-idő, ajándék-lehetőségek, ajándék-emberek, …

Azután pedig megérthetjük, hogy akinek ilyen élete van, az el tudja engedni, ami a kezében van. A kisgyermek, ha távol van az édesanyjától és érzi a hiányát, a maciját szorítja éjjel-nappal. Gyermeki ragaszkodásában képtelen megválni tőle. Hányan szorítjuk így, makacsul és szorongva, saját élet-pótlékainkat. Mert még nem váltunk igazán felnőtté lelkileg.

Bizony nem könnyű, de meg lehet tanulni, és gyakorolni, hogy ne ragaszkodjunk annyira kis vagy nagy igazságainkhoz, amikkel, ha alulmaradunk, jaj, összedől a világ…, megszokott gyarlóságainkhoz, amiktől, úgy érezzük, már képtelenek vagyunk szabadulni…, dédelgetett sérelmeinkhez, egy életformához, egy jövedelemforráshoz, egy ízlésvilághoz, amit mindenkire szívesen rákényszerítenénk.

Meg kell tanulni elengedni felnőtté vált gyermekkezeket, földi útjuk végére ért szeretteinket, vagy épp nyugdíjba menni, ha eljött az ideje, … megválni valamitől vagy valakitől.

Mit jelent mindez a gyakorlatban? Pál apostol szerint: „élni vele, mintha nem lenne…”, vagyis, szabadsággal élni! Felsorolásában szinte minden benne van, ami e földi élet sajátja: Feleség – közvetlen szeretteink, minden emberi kapcsolatunk és ragaszkodásunk, akiket ha elveszítünk, úgy érezzük, a szívünk beleszakad. Sírás – fájdalmak, kudarcok, csalódások, amik fejbe kólintnak, és kirántják a lábunk alól a talajt. Öröm – sikerek, boldog-mámoros pillanatok, amikor józanul gondolkodni is elfelejtünk. Világ javai – vagyonunk, tulajdonunk, keresetünk, anyagi bástyáink, amikről hisszük, egyedül ezek tarthatják meg életünket.

Pál azt mondja: „azt szeretném, ha gondtalanok lennétek”. Éljetek mindezekkel, de ne legyetek a rabjaivá, ne gyűrhessen maga alá, ne uralkodjanak rajtatok! Szeressük egymást, de ha a kapcsolat elszakad, tudjuk élni az életünket tovább. Szabad sírni, de lássuk könnyeinken keresztül a mindenható és szabadító Isten jelenlétét! Örülhetünk, de ne szédüljünk meg soha, s végül éljünk hálaadással minden javainkkal, de tudjuk: e világ egyszer elmúlik, és addig sem tart meg más, csak Isten ereje és szeretete.

Lehetséges ez nekünk? Ez a „mintha”? Legtöbbször nem. A gazdag ifjú szomorúan ment el. Ez a „mintha” neki lehetetlen volt. Kicsoda üdvözülhet akkor? Ami nekünk lehetetlen, az Istennek lehetséges.

Ő tud ránk, bűnösökre, hűtlenekre, e világ kézzelfogható bálványaiba kapaszkodókra úgy tekinteni, MINTHA igazak, hívek, istengyermekek lennénk. Mert amikor ránk néz, a Názáretire tekint, az egyetlen tökéletesre, az igaz emberre, a Megváltó Úr Krisztusra. Ő szeret minket, szeretetleneket, MINTHA megérdemelnénk, a Jézus érdeméért.

Ez a mi reménységünk, hogy bár Isten világában semmink sincs, mégis mintha volna, mehetünk hozzá bizalommal. És ez biztat és ösztönöz arra, hogy tanulgassuk úgy élni földi életünket, mintha semmink nem volna, ami ide kötöz – szabadsággal… Ámen.

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára