Isten velünk akar örülni

Alkalom: 
Egyházi év utolsó (örökkévalóság) vasárnapja
Dátum: 
2012. november 25. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Ézs 65,18-19
Audio: 

Olvasmány: Ézsaiás könyve 65,17-25
Alapige: Ézsaiás könyve 65,18-19

Ezt mondja az Úr: "Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit teremtek. Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel."

Az egyházi ünnepköri beosztás szerint a mai az utolsó vasárnap. A következővel már advent idejébe, a karácsonyi ünnepkörbe lépünk, azzal kezdődik egy új egyházi év. Örökkévalóság vasárnapjának nevezik ezt az utolsót, mivel témájával, igéivel Isten örökkévalóságára mutat.

„Örökkévalóság”. Legyünk őszinték: ez kissé megfoghatatlan számunkra. Ezt a szót a hétköznapi életben talán olyasféle helyzetekben szoktuk használni, mint amikor pl. buszra várunk: „egy örökkévalóság, mire ez ideér”.

Mihez kezdjünk ezzel a megfoghatatlan kifejezéssel? Mit jelenthet ma számunkra az „örökkévalóság”? Milyen üzenete, milyen jelentősége lehet ennek? Ahogyan a mai ige segítségével látni fogjuk, nagyon értékes ajándékot hordoz számunkra Isten örökkévalósága.

Ady egyik kifejezése volt a „perc-emberkék”, több versében is előfordul. Vegyük ezt most kölcsön, és vizsgáljuk meg magunkat a segítségével! Gondoljunk csak bele, hogy tényleg mennyire jellemző ránk! Perc-emberek vagyunk, ideiglenesek és törékenyek. Nem tudunk igazán hosszútávban gondolkodni, a pillanatnyi érzéseink alapján hozunk meg gyakran fontos döntéseket is. A pillanatnyi gondjaink, feladataink határoznak meg elsősorban, és szinte bezárnak minket a mába. Húzzuk az igát, csináljuk a hétköznapi teendőinket, dolgozunk, mint a hangyák, szorgalmasan és keményen, hogy fenntartsuk magunkat. De éppúgy, ahogyan a hangyák, nem is látunk magasabbra: gyakran azt sem érzékeljük, hogy valaki fölénk hajol, figyel minket, és látja küszködésünket. Valaki, aki hatalmas, végtelen erős, és szeret bennünket, ezért segíteni akar.

Isten örökkévalósága képes felemelni minket. Kitágítja a mi beszűkült látókörünket, távlatot kínál életünk elé. Megadja azt a kiváltságot, hogy az Ő szemével láthassuk magunkat, s bizony úgy egészen más színbe öltözik minden!

Amikor ez a prófécia először elhangzott, válságban volt Isten népe. Izráel fölött hol a perzsák, hol az egyiptomiak uralkodtak, nekik pedig alkalmazkodniuk kellett a különféle diktátumokhoz. Gazdaságilag kiszolgáltatottak voltak, s hiába dolgoztak, még munkájuk gyümölcse nem őket gazdagította: elvitték ilyen-olyan adókkal.

Talán ismerős nekünk ez a helyzet, sőt, szomorúan azt kell mondanunk, hogy hozzá vagyunk szokva a válsághoz. Gazdasági kiszolgáltatottságunk minket is megszegényít. A válság valahogy furcsamód megszokottá tud válni. Bele lehet szürkülni és keseredni abba, hogy folyamatosan rosszul mennek a dolgaink. Itt azonban, az ige szerint Isten megállj-t parancsol ennek, s ehelyett valami egészen rendkívülit és felemelőt tervez népe számára!

Azt mondja nekik: Én valami újat, mást készítek nektek, amiben boldogok lesztek! Amikor nem veszik el többé mások, amiért ti megdolgoztok, hanem saját házaitokban hosszú és megelégedett életet élhettek!

Nem derül ki, hogy Isten szava milyen hatást gyakorolt népére. Viszont nekünk az a fontos kérdés, hogy mi engedjük-e hatni Isten szavait! Boldogok vagyunk, ha fel tudjuk emelni fejünket, ha engedjük, hogy ígérete hasson ránk! Boldogok vagyunk, ha kiemelhet minket Urunk a hangya-létünkből, melybe beleszűkül életünk!

A sivatagi vándornak óriási erőt ad, ha csak megpillantja is távolról az oázist jelző pálmafákat. Tudja jól, hogy még nagyon messze van tőle, s talán alig van már jártányi ereje, mégis: az egyhangú homoksivatag buckáin túl már látja, hova fog érkezni. Ott várja őt a víz, a felüdülés!

Istennek az a célja most velünk, hogy megérezzünk valamit az Ő örökkévalóságából, végtelen erejéből. Abból Ő gazdagítani akar bennünket, megajándékozni, erőt adni a földi vándorláshoz.

Hogyan is történik ez? Figyeljük meg, hogy van egy érdekes fordulat a prófécia gondolatmenetében. Először még Isten azt mondja népének: örüljetek, vigadjatok mindannak, amit teremtek, és nektek adok; de azután már a saját öröméről beszél!

„Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel.” Én, az Úr, népemmel együtt fogok örvendezni!

Istennek fontos, hogy velünk együtt örüljön! Nem úgy áll a helyzet, hogy Isten jól elvan valahol magában! Jól elvan a maga örökkévalóságában, tölti végtelen idejét gondtalanul valami mennyei palotában, örökkétartó saját boldogságában… Nem! Ő nem távol, hanem mellettünk van! Ő együtt akar örvendezni velünk!

Most még nem lehet teljes Isten öröme, hiszen bajban látja népét. Ha népe szenved, az Neki is fájdalom. Ha az övéi kifosztják, bántják, az Neki is szenvedés. Öröme akkor lesz teljes, ha velük együtt örülhet!

Az utolsó vacsora alkalmával Jézus is beszélt erről tanítványainak. Először a kenyeret törte meg, és adták körbe, azután pedig a bort. Ilyenkor ószövetségi liturgia szerint mindig hálát adtak a föld és a szőlő terméséért, mellyel Isten táplálja az embert. Jézus is hálát adott, majd azt kérte tőlük, hogy később is, amikor együtt esznek, emlékezzenek az ő áldozatára, megtört testére és vérére. De Jézus még valami fontosat hozzáfűzött: „Nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amikor majd újat iszom veletek Atyám országában.” Újat, veletek együtt! Előbb még szenvedés vár rám, megkínoznak és megölnek. De van tovább, halál után van feltámadás, és van örök élet, van örök boldogság, s abban én együtt leszek veletek!

Hát ezért nem vagyunk perc-emberek! Nem vagyunk belezárva a kicsiségünkbe és törékenységünkbe, mert mi ehhez az Úrhoz tartozunk! Persze, most még az erőtlenségünk is befolyásol minket, s ha rosszul mennek dolgaink, ha fáj az élet, ha ilyen-olyan betegségek gyötörnek, az valódi szenvedést okoz. Mégis, mi messzebbre láthatunk, és tudhatjuk, hogy van tovább. Van más, új, amit Isten nekünk készített.

Urunk velünk együtt akar örvendezni! Nyerjünk erőt szavából, engedjük hatni életünkben ígéretét! Teljesedjen ki bennünk az Ő hívása!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára