Isten szeretetének keresztje

Alkalom: 
Nagypéntek
Dátum: 
2012. április 6. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Mt 27,45-46
Audio: 

Passió olvasás: Máté evangéliuma 27
Alapige: Máté evangéliuma 27,45-46

"Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: "Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: "Illést hívja." Egy közülük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. A többiek pedig ezt mondták: "Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse." Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: "Bizony, Isten Fia volt ez!" Volt ott sok asszony is, akik távolról figyelték mindezt. Ezek Galileából követték Jézust, és szolgáltak neki. Köztük volt a magdalai Mária és Mária, a Jakab és József anyja, valamint a Zebedeus fiainak anyja."

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

"Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

(Máté evangéliuma 20,28)

Igehirdetések

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Alkalmaink a koronavírus helyzet miatt szünetelnek

• A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a mi gyülekezetünkben is, mind Kenesén, mind Akarattyán, szüneteltetünk minden egyházi alkalmat. Így az istentiszteletek, bibliaórák és egyéb összejövetelek nem lesznek megtartva.
• A temetési szolgálatokat elvégezzük, de kérjük, hogy ezeken csak szűk családi körben vegyenek részt.
• A vasárnapi istentisztelet idején a szokott módon szólnak templomunk harangjai, hogy otthonainkban mindannyiunkat elcsendesedésre, Istenre figyelésre, Igeolvasásra és könyörgésre hívjanak.
• Az elhangzó igehirdetések a refkenese.hu honlapunkon elérhetők, és ugyanitt olvashatók, meghallgathatók a korábbiak is.
• A „Mécses” című heti kiadványunkat igyekszünk gyülekezeti tagjainkhoz továbbra is eljuttatni. Hálásan köszönjük mindazok szolgálatát, akik ebben a misszióban segítségünkre vannak!
• Kérjük Testvéreinket, hordozzák imádságaikban a járványhelyzetben küzdőket, valamint gyülekezetünket, időseinket, betegeinket, és Isten Igéjének ügyét is, hogy az akadály nélkül minél többekhez eljuthasson!
„Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom.” - így szól az Úr. (91. zsoltár)

• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt évben befizetett egyházfenntartói járulékával támogatta Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára