Erőtlenségben is erő

Alkalom: 
Hatvanad vasárnap
Dátum: 
2012. február 12. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
2Kor 12,7b-9
Audio: 

Olvasmány: 2 Korinthus 12,1-10
Alapige: 2 Korinthus 12,7b-9

„Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célba.” Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.”

Gyakran idézzük ezt az igét annak megmutatására: Lám, Isten ereje még az erőtlenség által is célhoz ér. Ám ha belegondolunk, hogy itt a mi erőtlenségünkről és a nekünk adatott tövisekről van szó, belátjuk, mennyire nehéz lecke ez nekünk.

Én ezt az igét úgy értettem, hogy két fókusza van. Az első a tövisekről szól: Miért is kellenek nekünk a tövisek? A második pedig az „elég”-ről: Mennyi is ez az „elég”? Mire elég az „elég”? Keressük most együtt az ige üzenetét e két téma felől elindulva!

Az apostol tekintélye igencsak megtépázódott Korinthusban, ellenfeleivel szemben védekezni kényszerül. Azzal dicsekszik, hogy mennyit szenvedett és dolgozott Krisztus ügyéért. Így ír ellenfeleiről az előző fejezetben: „Héberek ők? Én is. Izráeliták? Én is. Ábrahám utódai? Én is. Krisztus szolgái? Én még inkább…!” Valóban, ha a misszióra, a gyülekezetek alapítására gondolunk, úgy tűnik, hogy a „tizenharmadik apostol” többet dolgozott, mint a tizenkettő együttvéve.

Leírja titokzatos elragadtatását a „harmadik égig”, s hogy hogyan lett Isten kijelentésének (kimondhatatlan beszédek) tanúja, és ezek alapján az Istennel való egészen különleges kapcsolatára kell gondolnunk. Ezután következik azonban a fájó mondat:

„Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe.”

Mire való hát a tövis? Erre az apostol azt a választ adja, hogy el ne bizakodjon. Hogy az őt elküldő Krisztus maradjon nagyobb! Hogy eszébe se jusson az elért eredményeit saját emberi teljesítményének betudni.

A „tövis”-ről tudni kell, hogy az eredeti szó nem csak egy növény szúróeszközét jelentheti, hanem jelent nyílvesszőt is, tehát bejön egy háborús sebesülés képe, sőt, ami még brutálisabb: jelenthet olyan szúróeszközt is, amit abban a korban a kínzásoknál használtak. Ezek a képek tehát nem csak a véletlen sérülésekre utalnak, hanem bizony a szándékosan okozottakra is. Tovább fokozza a problémát, hogy itt a tövis „adatik”, s bizony a bibliai nyelvhasználatban a passzív igeidő általában Istenre utal!

Vajon jók-e az Isten módszerei? Mire jó az, hogy engedi a tövist emberi életekbe? Saját életünkkel kapcsolatban különösen is szorongató ez a kérdés, hiszen a nekünk adatott tövisekre kell gondolnunk: gondjainkra, betegségeinkre, amikről tudjuk, hogy a sírig fogjuk cipelni. Ezek a tövisek bizony gyengévé és kiszolgáltatottá tesznek bennünket.

Vajon nem jobb lenne Istennek is ilyen tövisek nélkül? Gondoljunk csak bele Pál apostol egészségi helyzetébe! Isten egy gyenge, betegségekkel gyötört, dadogós embert küld a misszióba? Hát nem jobb volna egy reklámarc? Miért nem teszi őt vonzóvá, egy követésre alkalmasabb emberré, ahelyett, hogy még tövisekkel kínozza?!

Vagy idézzük csak fel Gedeon történetét (Bír 7): Vajon miért kellett háromszázra csökkenteni a sereg létszámát? Hát nem könnyebb lett volna egy harmincezres sereggel szállni szembe az ellenséggel? Miért hoz Isten ilyen döntéseket? Miért akadályozza saját ügyét az embereinek adott tövisekkel? Miért kapnak töviseket a Neki hűséggel szolgálók?

Nos, Isten egyik legnehezebb titka van emögött. Az Ő ereje erőtlenségen át fog célba érni. S ezt Isten önmagán is alkalmazza, hiszen választhatott volna könnyebb utat is! Neki azonban úgy tetszett, hogy Isten létére az emberi gyengeség útját választja! Erőtlen és gyenge emberi testünket vette magára, hogy Neki is fájjon minden, ami nekünk fáj. Az Ő ereje így érvényesül a mi erőtlenségeinken keresztül is!

S így válik érthetővé ez a különös kifejezés is: „elég”. Az apostol háromszor kéri a tövis eltávolítását. Vagyis alkalmatlansága, betegsége, gyengesége elvételét. Vedd el, Uram, hiszen mindkettőnknek jobb lenne! Vedd el gyengeségemet, úgy jobban tudnálak szolgálni Téged!

Isten azonban ezt mondja: „Elég neked az én kegyelmem”. Elég. Az én erőm erőtlenség által fog célba érni.

Érdemes kicsit elmélyedni e szó jelentésében: elég. Mennyi az elég?

Például amikor két felnőtt beszélget: „Mennyi ennivalónk van még?” „Van elég” – mondja a másik. Vagy amikor a felnőtt kérdezi gyermekét: „Elég lesz annyi pénz? Kijön annyiból?” „Ennyi elég lesz” – válaszolja ő. Mennyi az az „elég” ezekben a hétköznapi példákban?

Az „elég” az nyilván több mint a kevés, hiszen a kevés az nem elég. De ha jól belegondolunk: Az „elég” az több még a soknál is! Mert az elég, az pont annyi, amennyi kell! Egy megelégedett ember, akinek elég, amije van, sokkal boldogabb tud lenni, mint egy telhetetlen, akinek mindig a sok, a több, a még több kell!

„Elég neked az én kegyelmem.” Látjuk tehát, hogy itt nem valami keserű beletörődést kér tőlünk az Úr, amivel elfogadjuk a szenvedést. Hanem ez itt a hívő ember talán legfontosabb felismerése: Krisztus kegyelméből élek! Krisztus kegyelme elég nekem! Pontosan annyit kapok, amennyi kell!

Elég a kegyelme, mert benne van bűneim bocsánata. Elég, mert mindig ad nekem erőt a továbblépéshez. Elég a kegyelme, mert bajaimat mindig meghaladja az Ő ereje!

Olvastam egy furcsa imádságot, ami szokatlan oldalról mutatja meg, hogy miért is elég az „elég”: „Uram, erőt kértem Tőled, hogy sikerem legyen. Te megengedted, hogy gyenge legyek, s megtanuljak így engedelmeskedni. Egészséget kértem Tőled, hogy nagy dolgokat cselekedjem. És kaptam betegséget, hogy a jobbat cselekedjem. Gazdagságot kértem Tőled, hogy boldog legyek, megkaptam a szegénységet, hogy bölcs legyek. Hatalmat kértem, hogy megbecsüljenek az emberek; kaptam tehetetlenséget, hogy az utánad való vágyat érezzem. Barátságot kértem Tőled, hogy ne kelljen egyedül élnem; Te szívet adtál nekem, hogy valamennyi testvéremet szeressem. Semmim se volt abból, amit kértem magamnak, és mindenem meglett, amit egyáltalán remélhettem. Csaknem akaratom ellenére nyertek meghallgatást ki nem mondott imáim. A legmegajándékozottabb vagyok minden ember között. Köszönet érte, Uram!”

Nehéz lecke van ebben az igében, hiszen a mi töviseinkről szól. Mégis: ha gyakorolni tudjuk magunkat abban, hogy erről a másik oldalról lássuk gyengeségeinket, akkor eljutunk erre a felismerésre mi is. Megajándékozott emberek vagyunk, gyengeségeink Isten kezében erővé lehetnek!

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

"Az Emberfiának fel kell emeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.”

(János evangéliuma 3,14-15)

Igehirdetések

2020.04.05.
Mt 21,6-17
2020.03.22.
Lk 18,31-34
2020.03.15.
2Móz 17,7; Zsolt 91,1-4
2020.03.08.
Lk 13,23-24; Rm 5,1-2

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• A járvány miatt az idei húsvéton nem tudunk a templomban, imaházban fizikailag is együtt lenni. Mégis bátorítjuk Testvéreinket, hogy saját otthonainkban ünnepeljünk egyidőben, úrvacsorás, lelki közösségben! Április 12-én húsvétvasárnap a Duna Tv 9 órai kezdettel úrvacsorás istentiszteletet közvetít az egész Kárpát medencei református magyarság számára. Csatlakozzunk ehhez Egyházunk vezetésének ajánlása szerint:
„Kérjük testvéreinket, hogy testileg és lelkileg is készüljenek, teremtsék meg a teljes odafigyelés és bekapcsolódás körülményeit, a közvetítés idejére készítsék elő az énekeskönyvet, kapcsolják ki azokat az eszközöket, amelyek zavarják a teljes odafigyelést. Kérjük, hogy a közvetített istentiszteletbe kapcsolódjanak be, együtt mondjuk az imádságokat, énekeljük az énekeket. Egyháztagjaink úrvacsorázzanak úgy, ahogy a közvetített istentisztelet lelkipásztora vezeti az úrvacsorai szertartást; ezáltal az apostoli kor gyülekezeteinek mintáját követjük, akik súlyos helyzetükben „házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben”. (ApCsel 2,46) Az istentisztelet közvetítésének kezdete előtt készítsenek elő személyenként egy-egy falat kenyeret és egy kevés bort külön poharakban. (A jegyeket le lehet fedni ünnepi terítővel.) Kövessék figyelemmel a szolgálattevőt és a közvetített istentisztelet résztvevőit, velük közösen mondják az úrvacsorai közimádságot, az Apostoli Hitvallást, válaszoljanak a szokásos kérdésekre. Amikor veszik a kenyeret és aztán a bort, tegyenek ugyanígy. Mondják együtt a lelkipásztorral a hálaadó imádságot és az Úr imádságát is.”
Legyen áldás minden otthonon, amely így templommá lesz az Úr feltámadásának ünnepére, adjon ez a hatalmas közös istentisztelet mindannyiunknak megtisztulást, erőt, reménységet és békességet! Addig pedig a Nagyhéten naponta könyörögjünk a betegekért, az elesettekért, a félelmekkel küzdőkért, a nehéz helyzetben szolgálatot teljesítőkért!
• Nagypénteken és Húsvétkor, ahogy az elmúlt két vasárnap is, jelentkezünk igehirdetéssel a templomból, ezek meghallgathatók a
refkenese.hu oldalon, és gyülekezetünk Facebook-oldalán!

• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt évben befizetett egyházfenntartói járulékával támogatta Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára