Csapdáinkból szabadító Úr

Alkalom: 
Advent 2. vasárnapja
Dátum: 
2012. december 9. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Ézs 35,3-4
Audio: 

Olvasmány: Ézsaiás könyve 35,1-10
Alapige: Ézsaiás könyve 35,3-4

"Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket!"

Az advent különleges időszak. Arra kapjuk, hogy Isten még közelebb jöhessen hozzánk, szavával, bátorításával elérjen bennünket. Vajon sikerül-e Neki? Meg tud-e érinteni? Elér-e minket? Ez az advent legnagyobb kérdése ebben az évben is, ettől függ, hogy az advent eléri-e célját. Olyan jó lenne, ha utólag visszatekintve nem szomorkodnunk kellene majd: megint elszaladt…

A mai igében a szabadító Istenről hallunk. Küszöbön áll az asszírok betörése, Izráel pedig hadászatilag tehetetlenül, rettegve várja. Isten pedig már most biztató ígéretével fordul népéhez: Fellép bajbajutott népe érdekében, bosszút áll ellenségein. Elmegy majd a fogságban levőkhöz, és kiszabadítja őket.

„Íme, jön Istenetek; jön Isten és megfizet, kiszabadít benneteket!”

Vajon sikerülhet-e Istennek a szabadítás? Vajon meg tudja tenni? Nyilván ez nem Isten erején múlik! Nem kétséges, hogy van hatalma hozzá, és tudja úgy intézni a világ dolgait, hogy népe sorsa jóra forduljon.

Népén múlik azonban, hogy elfogadja-e Isten szabadítását! Vajon hitelt ad-e Isten ígéretének, elhiszi-e, hogy Ura megteszi, amit megígért? Ez sorsdöntő kérdés Isten mindenkori népe számára.

Nehéz ugyanis segíteni annak, aki ellöki magától a segítő kezet. Nem fog orvoshoz menni, aki nem ismeri el betegségét, és nem kér segítséget. Nehéz kiszabadítani fogságából azt, aki nem engedi.

A fogságról és szabadulásról egy közelmúltban megesett történetet mondok el, ami nekünk, adventi igehallgatóknak is tükörként szolgálhat. Élt itt a környéken egy nyest. Biztosan református nyest volt, hiszen ide járt templomba. Na nem pont ide, ahol most vagyunk, és nem is imádkozni, hanem kicsit feljebb, a toronyba járt galambokra vadászni. Ez még rendjén is lenne, de éjszakánként a parókia padlásán rohangált, senkit nem hagyott pihenni, és összepiszkította az udvart. Egy élvefogó csapda segítségével sikerült elkapni. Fürjtojásokat tettem a csapdába, és kibiztosítottam, hogy ne csapódjon le, hanem a nyest bátran elvihesse a „fészekből”. Elvitte, és visszament a másik kettőért is, ezek után pedig joggal hitte, hogy másnap éjjel is jót lakmározhat. Nem tudott ellenállni az újabb fürjtojások csábításának, bement, az élesített csapda pedig mindkét oldalon rácsukódott. Fogolyként várta a reggelt.

Már ezen a ponton érdemes elgondolkodnunk: Mennyi minden csábít minket is ebben az adventben, amit fontosnak hiszünk, úgy érezzük, az jár nekünk. Megszoktuk, nem akarunk lemondani róla, pedig azt a veszélyt rejti, hogy elfordít advent lényegétől. Nem jut erőnk a lelki készülésre.

A foglyot biztonságos messzeségbe vittük autóval, lakott területtől távol, hogy ott elengedhessük. Kiszabadítani azonban nehezebb volt, mint elkapni! Hiába emeltük fel a reteszt, hogy az ajtót belülről kinyomhassa. Biztattuk, de ő csak dühösen fújt, morgott, kaparta a rácsot. Nyilván megszokta, hogy az az ajtó nem nyílik. Kívülről kicsit megemeltük a csapóajtót, hogy lássa, tényleg arra van a szabadulás. Végre aztán megoldotta a feladatot: köszönet nélkül elszaladt a mezőn át egy liget irányába, hogy új életet kezdjen. Azóta talán vallását is elhagyta…

A „református nyest” példája tanulságos lehet nekünk is. Gondoljuk csak végig: Nekünk milyen csapdáink vannak ebben az adventben? Mi az, ami bezár minket, és fogva tart, ami elveszi belső szabadságunkat? Mi minden nem engedi, hogy Istenhez menjünk?

Talán fogva tart a sok tennivaló, amiből kétségkívül rengeteg van, s az ünnep közeledtével egyre több lesz. Nem hagynak időt másra, belső dolgokra a külső intéznivalóink…

Vagy talán a mi csapdánk épp a tehetetlenségünk? Megszoktuk már, hogy a rácsok úgysem engednek. Belefáradtunk, belefásultunk már, inkább nem is próbálkozunk. Megelégszünk azzal, ami épp van, fogságunkban a jól megszokott dolgainkkal…

És csapdává lehet, hogy túl hangos világ vesz körül. Annyiféle zaj, annyiféle információ torpedóz minket, hogy a finom hangokat már nem is halljuk. Isten halkabb szavára már nem is érzékeny a fülünk…

És csapdává lehet, hogy túl sok a látvány, ami elfoglalja szemünket. Látvány-világban élünk. Kilószámra szórják a fényes reklámokat, azt sugallva, hogy szép lesz az ünnep, ha sokat fogyasztasz. Mutatnak nekünk mindenféle szépet, csillogót, s már nem látjuk az esti csillag, vagy a gyertya fényét. Nem érzékeljük Isten közelségét…

Annyi minden csapdává lehet, oly sok minden szorongathat minket. Csapdáink Isten közelségétől fosztanak meg minket, s nem engedik, hogy mi is közeledhessünk Hozzá.

Urunk azt szeretné, ha ez az idei advent a csapdáink kinyílásáról szólna! Ha elfogadnánk az Ő közeledését, és mellette újra fel tudnánk tölteni kimerült lelki tartalékainkat! Isten felemeli csapdáink biztosító reteszét, és várja, kéri, hogy kijöjjünk, mert az ajtó belülről nyitható!

„Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek…!”

Az ige gyönyörű képekkel ábrázolja, hogy mit is jelent ténylegesen az Úr népéhez való megérkezése. Nézzük úgy, hogy ezek a képek a mi életünkről szólnak! Nekünk adott ígéretek, amik részben már itt, jelen életünkben megvalósulhatnak!

„Kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei, a sánta szökellni fog”. Vagyis Isten gyógyítóként érkezik hozzánk! Azt akarja, hogy megújuljon mellette az életünk.

„Víz fakad a pusztaságban, patakok erednek, tóvá lesz a délibáb”. Isten a mi kiszáradt, sokszor eredménytelen, terméketlen életünket újra élettel szeretné megtölteni!

„Jól megépített útja lesz”, szent út, amin Isten népe biztonságban járhat, vadállatoktól, veszedelmektől védve. Vagyis Isten nem csupán célt ad elénk, hanem az utat, a lehetőséget is megadja, hogy megérkezhessünk Hozzá!

Legyenek ezek a képek a mi életünknek is gyógyító képei! Ha Isten hozzánk jöhet, ha csapdáinkat kinyithatja, ilyen ajándékokkal gazdagít.

Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” – Isten közeledik hozzánk, hát induljunk meg mi is Felé! Legyen ebben az adventben is Ő, akit újra felismerünk, aki által gyógyulunk, gazdagodunk, s utunk, akin járhatunk!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára