Segítő hatalmával érkezik az Úr!

Alkalom: 
Advent 2. vasárnapja
Dátum: 
2011. december 4. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Ézs 63,15-64,3
Audio: 

Olvasmány: Jakab levele 5,7-11
Alapige: Ézsaiás könyve 63,15-64,3

„Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból: Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szíved megindulása és irgalmad miért marad távol tőlem? Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. URam, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk. Miért engeded, URam, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, s ne féljen téged?
Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek! Ahogy a tűz lángra lobbantja a rőzsét, és felforralja a tűz a vizet, úgy ismertesd meg nevedet ellenségeiddel: reszkessenek tőled a népek, ha majd váratlanul félelmes dolgokat művelsz: ha leszállsz, meginognak tőled a hegyek. Soha, senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.”

Az advent időszakát arra kapjuk, hogy utat találjunk Istenhez, aki már előbb elindult felénk. Olyan jó lenne, ha a Vele megélt találkozásaink során mi is úgy tudnánk Hozzá fordulni, amint ebben az igében olvastuk!

Advent második vasárnapjának témája Isten népe közötti megjelenése teljes dicsőségével, hatalmával.

Az Úr eljöveteléről azt írja Jakab apostol, hogy már közel van. Ő arra buzdítja a keresztyén gyülekezetet: Merítsetek erőt az Úr eljöveteléből, legyetek türelemmel, álljatok készen!

A 80. zsoltárban arról énekeltünk Szenci Molnár Albert fordításában: „Aki ülsz a kérubimon, jelenjél meg világoson.” Vagyis: Te, aki dicsőségben és hatalmadban teljes Isten vagy, jöjj el a te népedhez! Jelenj meg köztünk teljes fényeddel!

Ebben a mai igében először úgy fohászkodik a választott nép: „Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból”, de aztán sokkal erőteljesebb szóval fordul az Úrhoz! „Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál!” Érezzük, hogy micsoda erővel kéri, vágyja a nép Isten megjelenését! Nem elég, hogy letekintesz ránk, kevés, ha csak lepillantasz: Szakítsd szét az eget, és szállj le! Jöjj közénk teljes erőddel, mert csak Te adhatod meg népednek, amire szükségünk van!

Nem tudom, Testvéreim, hogy kit milyen állapotban talált az idei advent, de azt hiszem, nagyon sokan tudnak csatlakozni ehhez a könyörgéshez. Emberek, akik talán anyagi bizonytalanságban élnek, és az ünnepre is félve gondolnak; betegek, akik gyógyulásukra várnak; emberek, akik egyedül maradtak kétségeikben, olyanok, akik előre nézve csak sötét jövőt látnak maguk előtt…

Tekints le ránk! Szakítsd szét az eget, és szállj le! Jöjj, és állj ide mellénk! Amikor így tudunk Hozzá fordulni, a legjobbat kérjük, amit csak kérhetünk: az Ő jelenlétét, segítségét, szeretetét!

De vajon megadja ezt népének? Vagy előfordul, hogy zárt ajtón zörgetünk kérésünkkel?

Hiszen nézzük csak: ebben az imádságban is megjelenik a kétely, sőt, ahogyan fogalmaznak, abban bizony már vád van Isten felé! „Hol van féltő szereteted és hatalmad? Irgalmad miért marad távol tőlem?” „Hiszen te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk.” Te mégis cserbenhagytál minket? Elfordultál tőlünk? „Miért engeded, hogy eltévelyedjünk utadról?” A választott nép perli Istenét.

Gondoljunk csak bele: Vannak olyan helyzetek, amikor Isten elfordul az övéitől? Lehetséges, hogy kétségek között hagyja őket, és nem válaszol nekik?

Az ilyen lelkiállapotra egy gondolkodó, Martin Buber alkotott egy fura, mégis nagyon találó kifejezést: „Isten-sötétség”. Olyan időszak, amikor nem látjuk Őt sehol az életünkben. Amikor nem találjuk Őt, nem érezzük jelenlétét, sem támogató szeretetét.

Isten-sötétség. Olyan ez, mint amikor a nap lenyugszik. Azt mondjuk rá, hogy „lement a nap”, mert mi nem látjuk fényét, nem érezzük melegét. Persze nyilvánvaló, hogy nem szűnt meg létezni, hiszen bolygónk másik oldalát éppen melegíti, de az nekünk most nem érezhető és nem látható.

Ha voltunk már ilyen lelkiállapotban, ilyen Isten-sötétségben, akkor tudjuk, mennyire ijesztő tud lenni fényének, melegségének hiánya.

Mit tehet vajon ilyen állapotában Isten népe?

Olvastam egy elbeszélést arról, ami egy náci koncentrációs táborban történt. Néhány végsőkig elkeseredett ember, látva társaik értelmetlen halálát, a rengeteg szenvedést, és várva saját kivégzésükre, egy nagyon különös „játékot” játszottak. Bírói tanácsot alakítottak. A vádlott Isten volt, az ellene felhozott vád pedig temérdek: Engedi ezt a sok borzalmat, ami itt történik; elfordult tőlünk, elhagyott, nem segít rajtunk… Az esküdtek egymás után mondták ki az ítéletet: Bűnös. Végül pedig a tárgyalás levezetője, az ítélethirdetés után kifogyva a szóból, arra hívta őket: Most pedig gyertek, imádkozzunk közösen a Magasságoshoz!

Előbb vádolják és elítélik, majd pedig imádkoznak Hozzá? Igen, és nincs ebben semmi ellentmondás, hiszen mit is tehetnének mást?! Nem az a baj, ha a hívő ember perlekedik Istennel, hanem az, ha elfordul Tőle!

Jusson eszünkbe Jeremiás próféta: hogy tudott panaszkodni, milyen keményen perlekedett Istennel! Igen, de ez a lényeg: Neki panaszkodott!

Tekints le ránk! Szakítsd szét az eget, és szállj le! Mi tudjuk, hogy Istennek, akit így szólítunk meg, sokkal nagyobb a hatalma minden másnál! Számtalan okunk lehet úgy érezni: az Isten-sötétség egyre növekszik. Talán bennünk, a kétségeink miatt, vagy talán körülöttünk, a külső események miatt. Adventben különösen is sok mindennel igyekeznek letakarni Istent, elvenni ünnepeink valódi értelmét. Isten hatalma mégis nagyobb!

Bennünk legyen erős az a meggyőződés, hogy Isten már szétszakította az eget, és leszállt! Jézusban a világosság már eljött, és ragyogni kezdett – ahogy János írja evangéliumában (Jn 1,4-5), és látnunk kell, hogy ragyogásának ereje van!

Isten eljövetelének erejét a próféta a tűzzel és földrengéssel érzékelteti. A hegyek megremegnek, a népek elolvadnak ereje előtt. Amikor Isten szétszakítja az eget, és megérkezik, akkor a világ biztosnak hitt pontjai is meginognak! Gondoljunk az első Húsvétra: Amikor Jézus feltámadt, megrendült a föld! A halál hatalma ingott meg akkor végleg! Isten hatalma erősebbnek bizonyult.

Ennek az Úrnak vagyunk mi hirdetői és követei! Engedjük hát, hogy áthassa adventi időnket a Belőle áradó erő és bizonyosság! Találjunk időt magunknak arra, hogy tudjunk Elé borulni: Kérjük ereje megjelenését a magunk és mások életében!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára