Amim van, azt adom neked

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap
Dátum: 
2011. október 9. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
ApCsel 3,6

Olvasmány: Apostolok Cselekedetei 3,1-10
Alapige: Apostolok Cselekedetei 3,6

„Péter ezt mondta: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!”

Igénk arra az időszakra vezet vissza bennünket, amikor a félénk és bezárkózó tanítványok, miután vették Isten Szentlelkét, Krisztusról bizonyságot tevő emberekké lettek. Közvetlen a pünkösdi események után látjuk itt Pétert és Jánost, amint a templomba mentek az imádság óráján.

Mi is így vagyunk most itt, a templomba jöttünk. Ez az ige mindenek előtt azt kérdezi most tőlünk: Tudod-e, aki itt vagy, hogy akár a templomba jövet, akár hazafelé menet, te is örömszerző emberré lehetsz? Igen, a templomba menő embernek örömszerző embernek kell lennie mások számára!

Sokan azért mennek a templomba, mert úgy érzik, hogy nekik most Istenre van szükségük. Elmennek, mert szükségük van az Igére, az Isten közelségére, és ez nagyon helyes is. De vajon gondoltunk-e már arra, Testvéreim, hogy miránk kinek van szüksége?

Templomba járó ember, imádkozó ember, Isten Igéjét hallgató ember! Vajon fakad-e öröm abból, hogy te templomba jársz, és imádkozol? Van-e másnak is haszna a te hitedből? Fakad-e öröm abból, hogy te Istenhez igyekszel? Öröm-e a családodnak, a gyermekeidnek, rokonságodnak, a gyülekezetednek, hogy te templomba járó ember vagy?

Akkor van értelme keresztyénségünknek, templomba járásunknak, ha ez meglátszik rajtunk! Nagy baj, ha mi szeretünk itt lenni, szeretjük a zsoltárokat, együtt imádkozunk, hallgatjuk az Igét, de nem látszik rajtunk, hogy Kihez tartozunk! Nagy baj, ha ezt nekünk úgy kell bizonygatni.

Mutasd meg nékem a te hitedet a cselekedeteidből! Látszik-e, hogy kihez tartozol? Látszik-e, hogy a templomba megyünk, és látszik-e hazafelé menet, hogy onnan jövünk? Látszik-e rajtunk, hogy egész héten már örömmel készülünk, hogy újra jöhetünk?

Péter és János mennek a templomba, és látják, hogy egy koldus ott ül a templom előtt. Már lassan a templomkapu kelléke ez a koldus, szinte odanőtt már, hiszen minden reggel ide kivezetik, hogy a mindennapra valót begyűjtse. Alamizsnát kér a templomba menőktől.

Láttál-e valakit, amikor jöttél a templomba? Láttál-e kinyújtott kezű embert, vagy kisírt szemű embert? Láttál-e valakit, aki kért tőled valamit? Ha nem is alamizsnát, de valami jó szót, baráti hozzáállást, valami emberi megnyilvánulást, segítséget?

Ha körülnézünk, látjuk, mennyi koldus van ebben az életben. Van, aki szeretetet koldul, van, aki jó szót koldul, van, aki csak arra vágyik, hogy hallgassa már meg valaki őt.

Tudunk-e ilyen lelkülettel járni-kelni? Időnket rászánva a másik emberre, őt meghallgatva, neki segítséget nyújtva?

Péter is így állt meg a koldus mellett, azt kérte tőle: Nézz reám! Nézz fel! Látod, én itt vagyok, vedd észre, hogy én meghallgatlak téged! Segíteni szeretnék! Templomba igyekszem, de most itt kezdem az istentiszteletet, azzal, hogy rád figyelek, segítek, lehajolok hozzád! Te lefelé nézel, talán a gyűjtő edényedet fürkészed – a koldusok ritkán néznek fölfelé – de most nézz rám! Emeld fel a tekintetedet!

A koldus felemelte szemét, segítséget várt. Péterék azonban másképpen segítettek, mint ő várta volna. Aranyom és ezüstöm nincsen – mondta Péter, és milyen jó, hogy nem volt neki! Ha azt adta volna, aztán továbbment volna, maradt volna minden ugyanolyan ennek a koldusnak az életében! Ott maradt volna nyomorogva továbbra is, ahol eddig.

Volt azonban Péternek valami más, amit adhatott, ami mindennél drágább: Az Úr Jézus Krisztusba vetett hite! Akinek segítségét tudta kérni! Akinek gyógyító hatalmáról meg volt győződve! Akiről tudta, hogy van hatalma aranynál és ezüstnél sokkal többet adni!

Ennek a Jézus Krisztusnak a nevében hajolt le a koldushoz, és mondta neki: Kelj fel, és járj! Lenyúlt, és felsegítette őt, a koldusnak pedig megerősödött a lába, meggyógyult, és járt.

Annyian néznek ránk is vágyakozva. Nem arany és ezüst kell! Hanem Jézus Krisztus maga kell! A róla szóló bizonyságtétel kell, hogy azt hallják az emberek, mert a hit hallásból van, és mert az Ő nevében van az élet és a gyógyulás!

Tudtunk-e már az Ő nevében segíteni? Tettünk-e már bizonyságot Róla, így emelve fel a tőlünk segítséget kérő felebarátunkat?

Amikor hazafelé mész a templomból, mondd el annak, aki segítségre vár, hogy mit hallottál itt, mi történt itt a templomban! Mondd el, hogy Jézus Krisztus nevében van a gyógyulásunk, az életünk, az üdvösségünk! Add te is tovább azt, amid van, hogy Ő meg tud gyógyítani minket! Mert ha aranyad és ezüstöd nincs is, ezt a kincsedet te is továbbadhatod!

Jézus Krisztus az, aki megadhatja nekünk az újrakezdés lehetőségét, aki újjá tud építeni bennünket!

Mert nem az a beteg ember, aki az orvoshoz jár, hanem az, aki bűnös voltát Krisztus nélkül éli meg. Nem az a nehezen mozgó ember, aki tolókocsiban ül, hanem az, aki bűnei miatt roskadozik, és nem találja a szabadító Úr Jézus Krisztust! Nem az a néma ember, aki nem beszél, hanem aki Istenről soha nem tesz bizonyságot. Nem az a vak ember, aki testi szemeivel nem lát, hanem az, aki nem látja a megtartó Urat az életében!

Drága Testvérem, nemsokára hazamész a templomból. Nézzél szét, és szerezz örömet azoknak, akik örömtelenül élnek a mai napon is! S amikor majd újra jössz a templomba, akkor is nézzél szét, nézd meg, hány kéz nyúlik feléd, hány szem tekint reád kérően, és mondj nekik egy nevet! Azt a Nevet, a Krisztusét, akiben gyógyulásunk van! Légy örömmondó békekövet – amint egyik énekünk is mondja.

Lám, mennyi mindent tehetsz, te templomba járó ember!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára