Isten családja

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap
Dátum: 
2011. szeptember 18. 10:45
Alapige: 
Mk 3,34
Audio: 

Olvasmány: Márk evangéliuma 3,20-22.31-35
Alapige: Márk evangéliuma 3,34

„És végignézve a körülötte körben ülőkön, így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim.”

Első hallásra talán szíven üt minket ez a jelenet. Akinek van édesanyja vagy akár maga is szülő, annak nehéz arról hallani, hogy a fiához aggodalommal érkező anyát és gyermekeit kint ácsorogni, várakozni hagyják, sőt válaszra sem méltatják. Miért bánik így Jézus a családjával?

Jézus többször beszélt arról, hogy követőinek nem csak a földi hatalmasságok üldözéseitől kell majd szenvedniük, de a hitük miatt lesznek háborúságok, szakadások szeretteik körében, családjaikon belül is. Sokszor még ma is tapasztalható feszültség, értetlenség vagy éppen veszekedés férj és feleség, szülő és gyermek között az egyik hűségesen gyakorolt, komolyan vett hite miatt.

A tizenkét éves Jézusról szóló történetben is előtérbe kerül az Istenhez tartozás a családhoz való kötődéssel szemben, mikor az őt három napi keresés után a jeruzsálemi templomban megtaláló szüleinek azt mondja Jézus: Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem? Voltaképpen azt mondja ki, hogy: Nekem az atyai ház nem nálatok van.

Mégsem arról van szó, hogy Jézus a család ellen, e legfontosabb földi szeretetközösség ellen lenne!

Hiszen a templomi jelenet után is engedelmesen hazamegy a családjával, és még két évtizeden át lesz szerető fiú, szülei öröme és József korai halála után Mária és testvérei fő támasza! Még haldoklása nehéz perceiben is gondja van arra, hogy magára maradó édesanyját János apostolra bízza! Bírálja azokat, akik a templomba drága áldozatokat visznek, de rászoruló szüleiktől elfordulnak…

Itt tehát Jézus nem a földi család ellen beszél és cselekszik, hanem a mennyei családról akar minket tanítani. Arról szól, hogy ki tartozhat igazán az Úrhoz, kinek lehet valóban köze Istenhez.

Három csoport jön Jézushoz ebben a jelenetben, s ő aszerint bánik velük, amilyen gondolattal, szándékkal a szívükben érkeznek hozzá. Jönnek az őt hallgatni, vele együtt lenni akarók, a tanítványok. Jön a család, hogy hazavigye. És jönnek az ítélkező vallási elöljárók is.

Az írástudók azért jönnek, hogy ellökjék, hogy kimondják: Nem vagy olyan, mint mi, ezért nem kellesz! A Názáreti Jézus másképpen látja Istent, a vallást, a népet, az egész földi valóságot, mint ők. Ráadásul ezt ki is mondja, erről tanít, és milyen botrányosan sokan hallgatnak rá! Más lélek, más lelkület van benne, ezért pusztulnia kell.

Ma is sokan jönnek így Jézushoz és az ő földi testéhez, az egyházhoz. Nem a közömbösen távolmaradókra gondolok, hanem azokra, akiket dühít és támadásra, kritizálásra ingerel a keresztyénség, a hit. Akik úgy gondolják, hogy uralják az életüket, s abban nincs helye más úrnak. Akik tudni vélik, hogyan kell élni, mi a fontos és mi nem. Akik szerint a jézushit csak ámítás, az egyház csak a papok biznisze, értelmes és erős embereknek nincs rá szüksége!

Azután érkeznek Jézus anyja és testvérei. Jön a család, hogy hazavigye, hogy kimondja: Legyél olyan, mint mi, akkor kellesz! Megállnak kint, nem jönnek közel, nem kíváncsiak arra, amit tanít. Inkább ők hívatják, és ők akarják tanítani, irányítani Jézust. Szerintük ennek a fiúnak, aki eddig olyan normális, jó gyerek volt, elment az esze! Otthon lenne a helye, kötelessége lenne elsőszülöttként tisztességes családfőként róluk gondoskodni. Nem pedig mindenfelé kóborolni, a hatóságokat magára haragítani, a fejükre szégyent hozni! Ha már annyira szereti Istent, hát elmehet időnként a templomba, de túlzásba nem kell ezt vinni, viselkedjen rendesen!

Ma is sokan jönnek így Jézushoz, néha talán bennünk is ott van ez a gondolkodás, lelkület: Hiszek én, csak a magam módján. Az én Istenem olyan, amilyennek én elképzelem, amilyenre nekem szükségem van. Legyen kéznél, ha kell, de ne csináljon, ne mondjon, pláne ne várjon el lehetetlen dolgokat! A szeretet szép dolog, de még az ellenséget is?! Egy ünnepi istentisztelet szép alkalom, na de minden vasárnapot sőt még a hétköznapjaimat is átadni?! No, nem. Szeretünk mi, Isten, de hogy a mai világban hogyan kell élni, jól beilleszkedni, felvenni a tempót, a módszereket, ahhoz mi jobban értünk. Maradj szépen csendben, és ne kavarj bele a dolgokba!

De van itt egy harmadik csoport is, olyan emberek, akik jöttek és jönnek Jézushoz, de nem hogy ellökjék, vagy hogy elvigyék, hanem hogy vele legyenek. Közel jönnek, vele vannak, őt hallgatják. Szavak nélkül is kimondják: Legyünk olyanok, mint te! Mert kellesz! Rád van szükségünk. Nálad van az „örök élet beszéde”, a gyógyulás, az erő, a vigasztalás. Te taníts, te vezess, te formálj minket. Nekünk nincs mit adjunk, nincs miről kioktassunk, csak önmagunkat tudjuk idehozni eléd.

Jézus pedig rájuk néz, és azt mondja: Ez az én családom. Ők tartoznak hozzám igazán. Ők azok, akik Isten akaratát cselekszik.

Ennyi elég? Egyszerűen csak ott vannak körülötte! Ennyit jelent az Isten akaratát cselekedni?

Igen, ők azok, akik Jézussal vannak. A hatóság támadja és közveszélyes ellenségnek bélyegzi, a családja szerint nem egészen normális, a tanítványok azonban vele vannak és maradnak is. Vele vállalják a közösséget, mert tudják, mindennél és mindenkinél fontosabb a számukra. Őrá van szükségük az élethez. Rá hallgatnak, és nem megváltoztatni vagy irányítani akarják, hanem engedik, hogy ő változtassa meg őket. Őt követik, még ha a világ szemében ez az út nem egy diadalmenet, hiszen a Golgotára vezet. A Krisztus keresztjén át van út az Istenhez.

Istenhez, aki Jézus által és az ő szavai szerint is, ennek a jelenetnek az üzenetében is: a mi Atyánk!

Egy hűséges, engedelmes szolgát lehet szeretni, becsülni, lehet neki öröm a szolgálat, de mégis örökre idegen marad. Mi Isten házában nem szolgák vagyunk! Egy vendég lehet örömmel látott barát, aki néha-néha betér, de mégis ott marad a távolság. Mi Isten házában nem vendégek vagyunk!

Hanem gyermekek, családtagok. Éjjeli felsírásokban, nappali rohangálásokban, hétfőtől vasárnapig, születéstől halálig és még azon túl is örökké. Jóban és rosszban, viselkedve és rosszalkodva, tisztán és mocskosan, együtt munkálkodva és használhatatlanul megfáradtan – nem ezek számítanak, ahogy az igazi földi szülő számára sem. Jézusban Isten gyermekei vagyunk!

Végül pedig, ha mi Jézus Krisztus, az Isten Fia, az Elsőszülött által az Atya gyermekei lehetünk, akkor egymásnak testvérei vagyunk. Nem választott barátok, hanem ajándékba kapottak. Sokszor nagyon mások, de Jézus nekünk mondja: „ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást”!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára