Vakságból látásra

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap
Dátum: 
2011. szeptember 11. 10:45
Igehirdető: 
Alapige: 
Ézs 29,17-19. 22-23
Audio: 

Olvasmány: János evangéliuma 9,24-41
Alapige: Ézsaiás könyve 29,17-19. 22-23

„Már csak kevés idő van hátra, és a Libánon kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik. Azon a napon a süketek is meghallják az írás beszédét, a vakok szemei pedig látni fognak a homály és a sötétség után. Újra örömüket lelik az alázatosak az ÚRban, vigadnak a szegény emberek Izráel Szentje előtt…
Ezért így szól Jákób házához az ÚR, aki megváltotta Ábrahámot: Nem szégyenül meg többé Jákób, nem sápad el többé az arca, mert ha gyermekei meglátják kezem munkáját, szentnek vallják nevemet. Szentnek vallják Jákób Szentjét…”

Ismerős-e nekünk ez a félmondat: „azt se tudom, mit csinálok”? Különféle helyzetekben és felvezetéssel hangzik el. Pl. „Olyan fáradt, kimerült vagyok, hogy már azt se tudom, mit csinálok.” Vagy: „Úgy össze vagyok zavarodva a történtek után, hogy azt se tudom, mit csinálok.”

Kicsit tágabban értelmezve ezt a félmondatot, nekem az az érzésem, hogy ez sajnos egész mai világunknak jelmondata lehetne! „Azt se tudom, mit csinálok.” E szavak mögött az van, hogy történnek velem a dolgok, hagyom magam sodortatni az eseményekkel, fut az idő, de nincs rá energiám, hogy értsem, vagy érteni akarjam! Nincs erőm, hogy irányítsam! Ijesztő, hogy nem csak személyes, hanem magasabb közösségi szinteken is mennyi mindenben érvényesül ez a felfogás! Két példa jut eszembe ezzel kapcsolatban.

Szomorú aktualitása a mai napnak a 10 évvel ezelőtti terrortámadás, amikor öngyilkos merénylők egy-egy utasszállító repülőt vezettek bele két toronyházba a többmilliós város kellős közepén, a világ legerősebb hadseregével rendelkező országban! A hatás sokkoló volt. Sokan el se hitték, ami szemük láttára történt, csak döbbenten nézték a képsorokat. Sokan tették fel azt a kérdést: mostantól mindenhol félni kell? Ez teszi ki az életünket, hogy félünk és védekezünk? Hová sodródunk, merre haladunk?

Az emberiség sokféle téren vakon rohan egy olyan úton, aminek nem látja a végét (mert nem is látható)! Gondolhatunk Földünk kizsákmányolására, természeti kincseinkkel való visszaélésre, – úgy élünk, hogy nem is akarunk a távoli jövőre gondolni! Minden ország és globális cég csak fejlődni akar, gazdagodni, – de gondolni sem akar arra, hogy mindennek ára van! Vagy gondoljunk a mindent behálózó internetre, közösségi portálokra: fel sem tudjuk igazán mérni, milyen mélységben változtatja, torzítja a saját, a gyermekeink és unokáink gondolkodását, jövőjét. Nem látjuk, hová vezet ez az út. És bőven lehetne további példákat is sorolni.

Azt sem tudjuk, mit csinálunk… Élünk, igyekszünk „túlélni”, de nem szeretünk arra gondolni, mi lesz holnap, milyen lesz a jövőnk!

Miért mondtam el mindezt? Mert az ézsaiási igében is erről a témáról hallunk, de reményteli módon! Látjuk benne először a strucc-politikás embert, aki homokba dugja fejét, látni se akarja, hová tart, – de látjuk utána azt az Istent is, akinek viszont pontos tervei vannak! Ő nagyon is tudja, mit tesz, és az Ő kezében van a jövő!

Talán nem túl barátságos ránk nézve, de legalább őszinte: Ez az ige úgy jellemzi Isten népét, hogy az süketek és vakok társasága. Süketek és vakok, mert nem figyelnek a prófétai szóra, és nem hallgatnak rá.

Történeti háttérként csak annyit: Izráel népe áll szemben ez idő tájt a hatalmas Asszíriával, mely világbirodalmi ambíciókat táplál magában. Milyen szembeállás ez? Olyan, mintha egy kisegér akarná felrúgni az elefántot, mert az megbántotta! A kisegér álljon ellent az elefántnak? Tartsa vissza a lendületét? Nevetséges, de ilyenek voltak az erőviszonyok!

Milyen esélye van a kisegér Izráelnek az elefánt Asszíriával szemben? Milyen esélye van a kisegér mai embernek korunk globális elefántjaival szemben? Hogyan mehetne szembe a hívő ember a mai korszellemmel? Hogyan állhatna meg annak sodrásában? Hogyan lehetne ma erkölcsre, tisztességre hivatkozni, mikor világunk ezeket az értékeket félresöpri, és erkölcsösen valamiféle jólétet elérni szinte lehetetlen?

Nos hogyan? Úgy, hogy a kisegér Izráel mögött ott van az Úr, Izráel Szentje! Isten népének sorsa annak az Úrnak a kezében van, aki sokkal hatalmasabb az elefánt Asszíriánál! És a történelem Ura pontosan tudja, mit cselekszik, az Ő kezében van a mi sorsunk!

Ez a prófécia Isten újjáteremtő hatalmáról szól: A süketek meghallják az Írás beszédét (az igét), a vakok látni fognak a homály és sötétség után! – Így fejezi ki, hogy Isten hogyan teremti újjá a tőle elfordult embert, és hogyan veszi ki a lelki vakság állapotából!

Vajon benne látjuk-e ebben az ígéretben önmagunkat? Benne látjuk-e az egyházat, a gyülekezetünket? Elfogadjuk-e azt a reménységet, amit ezzel nekünk kínál? Ha igen, akkor nem mondhatjuk: Mi csak kisegerek vagyunk, hiszen nem rajtunk múlnak a dolgok, és nem mi hozzuk a fontos döntéseket! Nem mondhatjuk, mert akit Isten újjáformál, annak felelősséget is ad! A példaadás, iránymutatás felelősségét! Nem kisegerek, hanem Isten munkatársai vagyunk!

Egy flamand festő, Peter Bruegel: Vakok c. műve mesterien ábrázolja a világtalanok nyomorúságát. Egymásba kapaszkodva görnyedten haladnak előre, a háttérben házak és egy templom. Az első elesik: ezt a pillanatot ragadja meg zseniálisan a mester! A hátsók arcára kiül a rémület: most mi lesz velünk? Ráadásul olyan veszélyben vannak, amit nem is láthatnak, a kép előterében valami szakadékféle látható. – Ez a teljes reménytelenség és sötétség ábrázolása.

Állítólag ez a kép ihlette Babits Mihály egyik versét: Vakok a hídon. Így jellemzi őket: „Támolyogva / tolonganak / a hídon / vakok / kis görnyedt, japános, naiv alakok. / A lelkük / a testből / ki sem lát / soha.”

Nincsen pozitív kicsengése a versnek, a költő megelégszik azzal, hogy szavakba öntse a nyomorúságot. Az utóbbi mondattal viszont, úgy érzem, a nyomorúság mögé pillant, és valami lényegesre figyelmeztet: lelkük a testből ki sem lát soha.

Ahányszor mi úgy érezzük, hogy azt se tudjuk, mit teszünk, mert összezavartak, fáradtak, tétovák vagyunk, – ez történik belül: nem lát ki a lelkünk a testből… És ahányszor közösségi szinten is hagyjuk úgy sodortatni magunkat, hogy azt se tudjuk, miért és merre, – akkor is ugyanez a baj: a lelki vakság állapotában vagyunk, a lélek képtelen kilátni a testből, a kézzelfogható dolgok köréből!

Hallottuk az evangéliumban a vakon született meggyógyításának történetét. Ez megerősíti bennünk, hogy a vakság a lélek betegsége! A vakság a hit hiánya! – Aki azonban Krisztust megismerte, az gyógyult ember!

Fogadjuk el mindkét mai igénk reményadó biztatását! Bízzuk rá magunkat Istenünk gyógyító hatalmára, hiszen Neki van ereje helyreállítani bennünket! Legyen naponkénti kérésünk: Vedd el vakságunkat, ami ön- és közveszélyessé tesz minket! Gyógyíts meg, hogy lássunk!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára