Mi az Atya akarata?

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap
Dátum: 
2011. szeptember 4. 10:30
Alapige: 
Mt 21,32a
Audio: 

Olvasmány: Máté evangéliuma 21,28-32
Alapige: Máté evangéliuma 21,32a

„Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de nem hittetek neki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek neki.”

„Egy embernek volt két fia…” – ugyanígy kezdődik a jól ismert ’Tékozló fiú’ példázata. S a két példázat tulajdonképpen nemcsak ugyanúgy kezdődik, de ugyanarról is szól: egy Atyáról és két fiúról, akiket szeret, akik szeretné, ha hazatalálnának hozzá. Mindkét példázat arra a kérdésre ad választ, hogy ki tartozik igazán Isten népéhez, ki az a fiú, aki az Atyánál igazán otthon van?

A tékozló fiú példázatában inkább talán az a fiú kerül előtérbe, aki először nemet mond az atyával való közösségre, és otthagyja az otthont. Később azonban, élete mélységeiben, a disznók vályújánál magába száll, visszafordul, és hazamegy. S bár a történet végén ott van az idősebb testvér szomorú és befejezetlen epizódja, mégis a végkicsengés az elveszett megtalálásának, a hazatalálásnak az öröme.

A most felolvasott rövidebb példázatban pedig inkább arra a fiúra mutat rá Jézus, aki a szájával igent mond, az apját „Uram”-nak szólítja, de a szíve mélyén mégis idegen marad, s – mint a tékozló fiú bátyja – a végső, örvendező lakomáról önmagát zárja ki. Ennek a vége inkább a kudarc.

A példázat jobb megértése végett nézzük meg, hol is hangzik el: A templomban! Abban a jeruzsálemi templomban, ahol előtte való nap Jézus kötelekből ostort fonva kihajtotta a marhákat, juhokat a szent helyről, felborogatta a pénzváltók asztalait, és kikergette őket a kereskedőkkel együtt, mondván: rablók barlangjává tettétek az imádság házát!

Ide tér vissza másnap Jézus, és kezd tanítani. A főpapok és farizeusok ekkor lépnek oda hozzá, és előző napi tettére utalva kérdőre vonják: Milyen hatalommal cselekszel te ilyeneket?! Ha maibb, köznapibb módon fogalmaznánk, azt kérdezik: Mondd, mit képzelsz magadról, ki vagy te?! Jézus azonban egy keresztelő Jánosra való utalással megtorpantja őket, és a rákövetkező példázatokban tulajdonképpen visszakérdez: Ti mit képzeltek magatokról, kik vagytok?

Hogy a helyzet hátterét, a helyszín fontosságát igazán megértsük, tudnunk kell, hogy Jézus korában Jeruzsálem a vallási főváros szerepét töltötte be. A politikai főváros korábban már Cézáreába költözött át. Az év nagy részében Jeruzsálem egy csendes kis városka volt, mely csak a nagy ünnepek alkalmával bolydult fel, mikor zarándokok ezrei özönlötték el.

Egy kicsit Balaton-parti kisvárosunkhoz hasonlóan, amely tízszeresére duzzad, mikor megkezdődik a szezon. Megjelennek a vendégek, és ez sokunknak jelenti a legjelentősebb évi bevételt.

Jeruzsálemet szinte ez a „vallási turizmus” tartotta életben. Pontosabban maga a templom, melytől a város minden rétege teljes mértékben függött, melyre szerte az országban, vidéken, sőt a külföldön élő zsidók is rendszeresen fizették a templomadót. A templom, amit Kr.e. 20-tól nyolcvan esztendőn át folyamatosan építgettek, s ez eleinte 11000, később már 18000! munkásnak biztosított megélhetést. Állatkereskedők, pénzváltók, építőmunkások, papok, léviták százai és azok családjai éltek a templomból.

Így talán értjük már, miért ütközött heves ellenállásba minden kritikai hang, vallási megújítási kísérlet, mely a templomot támadta meg. Kezdve Jeremiás próféciáival, aki népének istenhitből templom-hitté torzult, bálványozássá vált vallásosságát ítélte el. Említhetnénk más prófétákat is, de itt van a Jézus által említett Keresztelő János is. Kivonul a pusztába, és az Istent kereső embereknek hirdeti, hogy az Úrhoz nem a templomon és az ezrével levágott áldozati állatokon át vezet út, hanem a bűnbánaton, megtérésen és megkeresztelkedésen keresztül.

Ezt az üzenetet viszi tovább és erősíti fel Jézus, ez szólal meg akkor is, mikor a templom pusztulását jövendöli meg, vagy mikor megígéri, hogy ő három nap alatt újra felépíti azt. A saját feltámadott testéről, önnön valóságáról beszél, akiben ezen a földön igazán jelen van az Isten!

Ezért támadják őt népe vallási vezetői olyan vehemenciával ott a templomban: mondd, mit képzelsz magadról, ki vagy?! E példázat üzenete azonban nem Jézust kéri számon, vagy igyekszik igazolni, hanem akkor és most is Isten Országáról beszél.

Arról tanít minket, hogy az Isten Országa, az Úrral való igazi közösség nem egy megszerezhető-birtokolható állapot, ahogyan a főpapok, farizeusok hitték. Ők otthon érezték magukat a templomban, a parancsolatok betűszerinti teljesítésével, a megszokott vallásos gyakorlatokkal méltóknak, hibátlanoknak gondolták magukat, mint akik eleve „jóban vannak” Istennel. A többieket pedig méltatlannak tartották, megítélték és elutasították. Ők mondták meg, ki teheti be a lábát a templomba, ki kerülhet közel Istenhez.

Ebben a gondolkodásmódban szólít meg Jézus, erről beszél az őt az éjszaka leple alatt meglátogató Nikodémusnak is, annak a törvénytudónak, aki valahogy érzi, hogy a társadalmi helyzet, a vallásos teljesítmény nem elég: „ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten Országát!” Őszinte önvizsgálatra hív, amely mer a külsőségek, a „velem minden rendben van, én jó ember vagyok, becsületes református családból származom” önigazolásaink mögé nézni.

Isten Országába út vezet, amely nem birtokolható, de bárki számára végigjárható, a hallás-megtérés-hit-engedelmesség útja. Isten igéje megszólalt, Krisztusban testté lett e földön. Aki meghallja, megtérhet. Megtörténhet, hogy a tékozló fiú élete mélységében „magába száll”, megfordul, és elindul haza. Megtörténhet, hogy az apjának pimaszul nemet mondó fiú – nem tudjuk mi zajlott le benne – meggondolja magát, megfordul és elindul a szőlőbe. Sőt megtörténhet egy önigazult, heveskedő farizeussal is, hogy megtorpan a damaszkuszi úton, élete gyökeres fordulatot vesz, és Saulból Pállá válik. Vagy megtörténhet, hogy a sokkal félénkebb Nikodémus Jézus halála után egyszer csak meri vállalni őt.

Ezen az úton bárki elindulhat! Vámszedők és paráznák, korrupt hivatalnokok, becstelen politikusok, erkölcstelen alja népség – mert őket említi példaként Jézus – bárki, akit Isten megfordít! Vigyázzunk hát a magunk megítélésével és mások elítélésével is!

Jézus jön, és megtörténik, hogy ítéletet mond arra, amiről azt gondolnánk, hogy rendben van, felborogat dolgokat az életünkben, és ha mi megkérdezzük, hogy mégis miért meg mit képzelsz, akkor ő puszta szeretetből visszakérdez: Mondd, mit képzelsz magadról? És mondd, mit képzelsz, mit tudsz elképzelni másokról?

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára