Félúton...

Alkalom: 
Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap
Dátum: 
2011. augusztus 28. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Mk 12,28-34
Audio: 

Olvasmány: Mózes 2. könyve 19,1-6
Alapige: Márk evangéliuma 12,28-34

„Ekkor odament az írástudók közül egy, és megkérdezte tőle: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?” Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” Az írástudó ezt mondta neki: „Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő és véres áldozatnál.” Jézus pedig, amikor látta, hogy értelmesen felelt, ezt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” És többé senki sem merte őt megkérdezni.”

Mai két igénket ez a szó foghatja össze: Félúton. Az ószövetségi szakaszban Isten népét láttuk félúton az ígéret földje felé. Éppen vándorlásuknak egy nagyon fontos megállójánál, a Hóreb hegyénél vannak, ahol Isten törvényét megkapják, s ebben nem elsősorban betartandó paragrafusokat, hanem az útjukon, az életükben használható segítséget nyernek!

Az evangéliumi történetben egy írástudót látunk „félúton” az Isten országa felé. Ő egy nagyon furcsa dicséretet kap Jézustól: „Nem vagy messze az Isten országától.” Vajon mit jelentenek ezek a szavak? Próbáljuk most ezt együtt kibontani, s közben önmagunkat vessük vizsgálat alá: Hol is tartunk az Istennel való kapcsolatunkban? Mennyire vagyunk „messze”, vagy közel? Vagy éppen megakadtunk talán valahol félúton?

„Nem vagy messze az Isten országától.” Ennek a mondatnak, akárcsak egy éremnek, két oldala, kétféle értelme van, s mindkettő lényeges.

Egyfelől ezekben a szavakban dicséret van az írástudó felé. „Nem vagy messze”: Elindultál, jó irányba haladsz, már közel vagy hozzá!

Miért érdemelte ki a dicséretet? Azért, mert – amint válaszából kiderül – ez az ember nem elégedett meg a vallás külsőségeivel és ceremóniáival. Arról beszél, hogy az áldozatok bemutatásánál sokkal többet ér, ha szeretettel, egész lényünkkel fordulunk Isten felé! Kortársai túlnyomó többsége elégnek tartotta, ha a vallásos előírások szerint minden rituálét elvégeztek, és ezzel „letudták” kötelességeiket Isten felé. Ez az írástudó nem ragadt le ezen a szinten, ezért kapott dicséretet Jézustól.

Másfelől azonban azt is érezzük Jézus szavaiból, hogy valami még fájdalmasan hiányzik ebből az írástudóból. „Nem vagy messze”, de még nem is vagy ott! Elindultál, jó irányba haladsz, de megálltál félúton!

Vannak bizony olyan esetek, amikor már csak nagyon kevés hiányzik a célig, de éppen azon a kevésen múlhatnak emberi életek!

A mózesi előírások rendelkeztek arról, hogy Izráelben menedék-városokat kell kijelölni. Ha pl. valaki egy ember halálát okozta, de nem gyűlöletből, akkor ezekben védelmet találhatott, és nem bánthatta senki. Ehhez azonban bent kellett lennie a falakon belül! Nem volt elég, hogy ha csak a város közelében volt!

Ha valaki egy égő házból menekülve „majdnem” eléri a kijáratot; vagy ha egy fuldoklónak „majdnem” sikerül elérni a mentőövet; – az a kevés, ami még hiányzott, bizony szörnyen fájdalmas tud lenni!

„Nem vagy messze az Isten országától.” Ez az írástudó jó irányba indult, de úgy tűnik, egyelőre csak a küszöbig ért el. Értette, amit Isten szava jelent, de az akarata nem mozdult.

Nagyon fontos figyelmeztetés van ebben, hiszen gyakran mai hívők, keresztyén emberek is csak addig jutnak el, mint ez az írástudó. Neki az volt a hivatása, hogy kifürkéssze a szent iratokat, feltárja, hogy mit is jelenthetnek, hogyan is kell érteni Isten törvényét. Gyakori hibánk, hogy megelégszünk mi is ennyivel. Szeretnénk jól megérteni, amit az Igében olvasunk. Kíváncsiság van bennünk, hogy bizonyos kényes témákban mit is mond nekünk Isten Igéje. Ha pedig megértettük, ki is pukkan a lelkesedés, mert az akaratunk már nem mozdul a megértett Ige szerint. Ez ennek az írástudónak, és sok mai hívőnek is a „félútja”.

Pál apostol egyik önvallomásában ezt írja: „Nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3,13-14). Tudja ő, hogy még nincs a célnál, félúton van ő is, de vallomása tele van mozgással, lendülettel, dinamikával! Teljesen nyilvánvaló, hogy számára a hit nem valami elmélet, amit meg kell csak érteni. Nem is csupán érzés, aminek átadja magát az ember, hanem mozgással, küldetéssel teli élet!

Gyökössy Endre egyik kedves kifejezése a „homo christianus”, utalva ezzel arra, hogy az emberlét valódi csúcsa nem abban áll, hogy az ember „sapiens” legyen, hanem hogy megtalálja az Életet, Krisztust. Vajon milyen kép él bennünk a „krisztusi emberről”? Ha le kellene rajzolnunk, vagy jellemzőket kellene írni róla, vajon milyen képet festenénk? A legtöbben talán olyan kifejezésekkel jellemeznék: A keresztyén ember szeretetteljes, együtt érző, megbocsátó, békességre törekvő. Fontosak persze ezek is, de mennyire passzív fogalmak! Mennyire hiányzik belőlük az élettel teli mozgás, a dinamika, a lendület!

Ha Pál apostoltól kérnénk a krisztusi ember jellemzését, ő egy célegyenest futó embert rajzolna. Olyat, aki még nem érte el a célt, de minden igyekezetével nekifeszül!

Mindezek alapján nézzünk most ismét vissza történetünk írástudójára, aki nem volt messze Isten országától, hiszen már megértette, mit is kíván tőle Isten!

Hol tartunk mi ezen az úton? Értjük Urunk szavát, talán hallgatni is szeretjük, és talán szívesen tanulmányozzuk is? Tudjuk és halljuk, hogy mit vár tőlünk? Az nagyon jó, akkor már mi is megkaphatjuk Jézus dicséretét, mert jó irányba indultunk! Innen kellene tovább lendülni, megélni, amit megértettünk! Itt, a félúton kellene megtölteni hitünket élettel, mozgással, mert – amint az énekben valljuk – itt „megállni nagy veszély” (455. dicséret).

Könyörögjünk ezért ahhoz az Úrhoz, aki „munkálja bennünk mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” (Fil 2,13)!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára