Szomj, amit Jézus olthat

Alkalom: 
Konfirmáció vasárnapja
Dátum: 
2011. június 5. 10:45
Alapige: 
Jn 7,37-39

Olvasmány: Mózes 2. könyve 17,1-7
Alapige: János evangéliuma 7,37-39

„Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek! Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni”

Az ünnep, amit az ige említ, a korabeli zsidóság legnagyobb és legvidámabb ünnepe volt. Hét napon át tartották, mialatt sátrakban aludtak és ettek, és naponta ismétlődő liturgia szerint ünnepélyes felvonulásokkal és zsoltárénekléssel magasztalták Istent. A papok minden nap kimentek a Siloám tavához, ahol vizet merítettek, amit aztán a templom udvarán álló oltárra árasztottak.

Ezen a Lombsátor-ünnepen Izráel a pusztai vándorlásra emlékezett, amikor a sivatagos kietlenben Mózes által maga Isten vezette őket. Táborhelyről táborhelyre mentek, sátrakban laktak, s mikor tartalékaik elfogytak és szomjazni kezdtek, az Úrhoz kiáltottak, Ő pedig forrást fakasztott a sziklából.

A Szentírásban, de a mindennapi életben is gyakran találkozunk a hasonlattal: az emberi élet maga is olyan mint egy út, egy útonjárás. És ahogyan egy út is lehet néhol könnyű, árnyas ligetek és hűs patakpartok menti, néhol pedig nehéz, sziklás és sivatagos, ugyanúgy az életutunk is lehet könnyebb és nehezebb is. Mikor a barátok, a család, a társunk szeretete vesz körül, nehezen kivívott sikerek vagy váratlan ajándékok öröme emel, vagy éppen mikor csalódunk, magunkra maradunk, kudarcok és szomorúságok érnek.

Akár ehhez, akár ahhoz, mindenképpen kell az erő, hogy tudjunk állva maradni, továbblépni, reményt nem vesztve megbocsátani és újra kezdeni.

Egy hosszú útra pedig mindig próbálunk felkészülni. Az itt ülő konfirmandusok azon kiváltságosok, akik már elég nagyok voltak, hogy lelkipásztorukkal részt vegyenek a hagyományos Kenese-Zánka biciklitúrán. Bár a sátrakat és egyéb nehéz csomagokat autó viszi utánuk, a túrázók jól tudják, hogy a kétszer hatvan kilométeres távra elegendő élelmet és mindenekelőtt elég innivalót kell magukkal vinniük. Anélkül lehetetlen megtenni az utat!

Az Egyiptomból való meneküléskor Izráel is vitt magával tömlőkben vizet, tartalék élelmet, de a hosszú vándorlásban át kellett élniük, hogy vizük megposhadt, tartalékaik elfogytak.

Az ige ma a mi élet-vándorlásunkra is rákérdez: Meddig tartanak ki, mire elegek a saját emberi tartalékaink, erőforrásaink? Mire elegek az induláskor gazdagon felpakolt terveink, reményeink, elhatározásaink, a nagy akarások? Meddig tartanak ki a barátságok, szeretetek, szerelmek? Mire elég a fizikai erőnk, a testi egészségünk, az anyagi biztosítékaink?

S ha ezek elfogynak, honnan merítünk, hova fordulunk?

Izráel – bármerre is vezetett az útjuk – átélte, hogy szomjúsága csillapítására Isten az állott tömlővíz helyett friss forrásvizet adott. Mikor éhségtől szenvedtek, a száraz maradékok helyett Istentől friss fürjhús és manna hullott az égből. Mikor túlerőben lévő ellenség támadta meg őket, és veszélyben forgott az életük, megtapasztalták, hogy valami emberfeletti erő harcolt értük, és győzelemre segítette őket.

Átélték azt, hogy nincsenek egyedül! Hogy az Úr maga megy velük, és gondoskodik róluk. Átélhették, mert nem a maguk feje, hanem a tűzoszlop és a felhőoszlop után mentek. Átélhették, mert – ha néha kétségbe estek is – nem adták fel, nem fordultak vissza. Mivel a pusztában nem csak önmagukat látták, meg a kietlenséget és az ellenséget, hanem Istent is, aki velük volt!

Látták őt, és tudtak könyörögni, tudtak újra és újra hozzá fordulni, erőt meríteni.

Ezt ígérte azon az ünnepen Jézus a zsidóknak, és ezt ígéri ma nekünk, nektek: a velünk lévő, velünk jövő, mindig velünk maradó Istent. Ennek az ígéretnek a beteljesítője Isten Szentlelke.

A Teremtő Atya gondviselő kegyelmével mindig körülvesz bennünket. Jézusban azonban egészen közel jött hozzánk, emberré, testvérünkké lett ebben a földi vándorlásban. Ám nekünk adott Lelke által minden eddiginél közelebb jöhet és jön hozzánk! Egészen a szívünkbe!

Bennünk világító tűzoszlop, bennünk harcoló erő, belső vigasztalás, békesség, mindig-remény, mindig-öröm szeretne lenni.

Mindennek azonban van feltétele: a szomjúság és az ivás!

A szomjazás Istenre magára, mert rájöttünk, hogy a mi erőnk elfogy. Mert meg tudtuk látni, hogy a világ vizei mit érnek, mire elegek: a barátságok, a szerelmek, a szupermodern gyógyszerek és életmód tanácsadások, a szórakoztató ipar hazug Való Világ műsorai, a világháló személytelen kapcsolatai és információáradata…

A feltétel, hogy szomjazni tudjuk az igazi forrást, életerőt, Istent!

És ha már szomjazunk, igyunk is! Tudjunk őszinte imádságokban hozzá fordulni, a gyülekezet közösségébe őhozzá jönni, őt keresni, az istentiszteleten rá figyelni. Beengedni Őt – nemcsak ünnepnap – az életünkbe: erőfeszítéseinkbe, döntéseinkbe, kapcsolatainkba.

A mai ünnepi alkalmon majd kétszer is felbukkan a tiszta víz és az ivás jelképe. A keresztségben a „külső jegy” a víz, ami arról az újjáteremtő, megtisztító erőről beszél, ami Krisztustól jön. Az úrvacsora pedig, amiben kívülről nézve semmi különös nincs, csak evés és ivás, éppen a Jézussal átélhető mély és mégis oly egyszerű közösséget fejezi ki. Ő az, aki

„Kihívott minden népből egy lelki népet itt,
Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egyesít.
Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt,
És egy terített asztal ád néki új erőt.”

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

"Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.”

(János 1,16)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 16 órakor a Gyülekezeti Házban
• Gyülekezeti Énekóra szombaton 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban

Hálaadó istentisztelet a megújult toronyért és az új toronyóráért január 26-án, vasárnap fél 11-kor a templomban – szeretettel hívunk és várunk mindenkit!
• Elhunyt Czvitkovics Lajosné (Róka Irma) testvérünk 92 esztendős korában. Temetése január 24-én, pénteken 10.45-kor lesz a református temetőben. Gyászoló szeretteinek Istenünk vigasztaló kegyelmét kérjük!

• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt évben befizetett egyházfenntartói járulékával támogatta Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára