Add magad egészen!

Alkalom: 
Oculi - Böjt 3. vasárnapja
Dátum: 
2011. március 27. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Mk 12,38-44; Mk 12,30
Audio: 

Olvasmány: Márk 12,38-44
Alapige: Márk 12,38-44; Márk 12,30

 

„Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken… felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak.”
„Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe… szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát.”
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.”

 

A mai igében Jézus kétféle kegyességet mutat be: először az írástudókét, aztán pedig az özvegyasszonyét. Szinte adja magát, hogy mi is ezt a kettőt tegyük most egymás mellé, hasonlítsuk össze, és így nézzük meg aztán ennek fényében saját magunkat.

Fontos tudnunk, hogy amikor kegyességről beszélünk, a hitünk gyakorlására kell gondolnunk! A kegyesség az, ahogyan a hitünk a gyakorlati életben megvalósul! Ide tartozik az Istennel való kapcsolatunk, az imádkozási gyakorlatunk, a szolgálataink gyülekezetben és otthon, az adományaink, és még sok minden. Tehát itt Jézus a keresztyén, hívő életnek nagyon súlyos, lényegi kérdését hozza elénk!

Az írástudó-kegyességről azt mondja Jézus: Őrizkedjetek tőle! Miért? Mert „szeretnek hosszú köntösben járni, főhelyeken ülni, és színlelésből hosszan imádkoznak”. Vagyis szeretik magukat kirakatba tenni, megmutatni, középre kiállni és páváskodni, de eközben másoknak kárt okoznak, az imádságuk pedig „színlelésből” történik. Itt minden a látszatnak szól!

Velük állítja szembe Jézus az özvegyet: Az ő példája azért követendő, mert „szegénységéből mindenét” odaadja. Itt nem fontos a látszat. Amit tesz, nem színből, hanem szívből teszi! Adományának pénzbeli értéke ugyan kicsi, de azzal ő egész szegénységét, teljes önmagát adja oda Istennek! Teljesen Istenre bízza magát, hiszen ettől kezdve semmije nem maradt.

Színből, vagy szívből? A látszatnak, vagy Istennek?

Bizonyos korokban közkedvelt népjáték volt az álarcosbál. A játéknak az a lényege, hogy mindenki más arccal mutatta magát. Beöltöztek, és felszínt, arcot váltottak, elrejtették a valódit.

Sokszor talán ilyesmit játszunk az életben is, amikor egymás előtt más arcot öltünk fel, és alatta gondosan elrejtjük a valódit. Így teszünk talán félelemből, vagy valamilyen hasznot, dicséretet, vagy megbecsülést remélve. Vannak, akik egész életükben szerepet játszanak. Pár hete a Híradóban hallottam egy elkapott bűnözőről, aki kettős életet élt: otthon példás, a gyermekeit és feleségét szerető családapa, otthonról eltávozva pedig bank automatákat feltörő banda vezére volt. Hosszú éveken át a legközelebbi hozzátartozói sem tudták, miféle „munkahelyre” jár dolgozni.

„Szépet tenni”, más valakit játszani persze lehet emberek előtt… De Isten előtt nyilván semmi értelme az ilyesféle álarcainknak! Ő a valódit és a teljeset látja! Ő a valódit és a teljes önmagunkat kéri tőlünk!

Istent szeretni, a hitünket gyakorolni csak teljes szívből, teljes lélekből, teljes elméből és teljes erőből lehet! S itt a Nagy Parancsolatban egyáltalán nem véletlen, hogy ennyiszer ismétli, hangsúlyozza ezt a szót: „teljes”. Hiszen ez a négyes felsorolás is a teljes embert akarja átfogni: Istennel való kapcsolatunkban csakis teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel, akaratunkkal és erőnkkel lehetünk benne hitelesen! A teljes ember voltunkkal! Teljes odaszánással!

Egy aranyos kis történet szól arról, hogy a tyúk meg a disznó együtt sétálgatnak, amikor meglátnak egy éhező embert. Megszánják, és elhatározzák, hogy segítenek rajta, enni adnak neki. De mit is adhatnának ők ketten? Rövid gondolkodás után a tyúk azt mondja: Már tudom! Adjunk neki tojásos sonkát! Mire a disznó: Ez neked könnyű, hiszen pár tojást adsz, és túléled, de tőlem ez teljes önfeláldozást kíván!

A történetet talán humorosnak szánták, de a benne rejlő kérdés nagyon is komoly, különösen a témánk felől nézve. Mit adunk, mennyit adunk magunkból? Mi fér bele a mi kegyességünkbe? Mivel, és mennyire tudunk Istennek szolgálni?

Isten nem a halálunkat kívánja. Ellenkezőleg: egy teljes és boldog életre akar minket segíteni. Hogyan történhet ez? Vajon elég-e, ha csak valamiket adunk Neki, a feleslegünkből? Mit is jelent a teljes odaszánás? És miért ez az út vezet Isten felé?

A mai ige azt a választ adja: Ne álljunk meg félúton, ne ragadjunk le a látszatnál! Legyen teljes és őszinte az Isten iránti szeretetünk! Úgy, ahogy sem a szerelmünket, sem gyermekeinket, sem senkit nem lehet színből szeretni, csakis egészen! Ha Isten mindent kér tőlünk, teljes önmagunkat, akkor ezzel nem megfosztani, megszegényíteni akar! Minden szereteted, minden szolgálatod, minden, amit odaadsz Istennek, az téged gazdagít!

Amikor a Nagy Parancsolat elhangzik, Jézus megdícséri az őt kérdező írástudót. „Nem vagy messze az Isten országától.” Azért kap dicséretet Jézustól, mert szavaiból kiderült, hogy őt nem elégítette ki a többi írástudó látszat-kegyessége. Felismerte, hogy egészen, és tettekkel kell szeretni az Istent, és ez többet ér minden égőáldozatnál! Megértette ezt, eljutott tehát egészen a küszöbig! De a nagy kérdés, ami ebből a beszélgetésből nem derül ki: Át tudja-e azt lépni? Aszerint tud-e majd cselekedni, amit megértett?

Mert, ugye, az még nem elég, hogy „nem vagy messze Isten országától”. Már majdnem ott vagy. Ha pl. valaki egy égő házból menekül, és majdnem kijutott, ott sajnos a tragédia megtörtént! Ott bizony kevés, hogy „nem volt messze” a megmeneküléstől…

Fontos, hogy mindannyian saját életünkre vonatkoztatva gondoljuk tovább ezt a mai igét! Kérdezzük meg önmagunkat: Viselünk-e mi is valamilyen álarcot? Akadályoz-e minket valami abban, hogy egészen odaszánjuk magunkat Istennek? Tudunk-e nem leragadni a látszatnál? Tudunk-e erőt kifejteni, hogy ebben a böjti időben is egyre közelebb jussunk Istenhez?

„Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé” – írja Pál apostol (Fil 3,14).

Kérjünk mi is Istentől ilyen lendületet a mi hitünknek!

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk."

(1 János 5,4)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 17 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra: kivételesen elmarad!
• Gyülekezeti Énekóra szombaton 18 órakor a Gyülekezeti Házban

• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)

• A Dunántúli Kerületi Nőszövetség október 19-n, szombaton 10.00 órakor hálaadó ünnepi istentisztelet keretében ad hálát 25 éves szolgálatáért a pápai református Ó-Templomban. Szeretettel várják nemcsak az asszonyokat, hanem a gyülekezet minden érdeklődő tagját!
• Az elmúlt héten utolsó földi útjára kísértük Gyenge Béláné (Frák Katalin) testvérünket, aki életének 89. esztendejében ment el e világból október 2-án. Temetése október 9-én 13 órakor volt a katolikus temetőben. Gyászoló szeretteinek Istenünk vigasztaló kegyelmét kérjük!
Folytatódik az adománygyűjtés templomainkra. Az akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) és a kenesei Templom Toronyórájára kérjük a testvérek támogatását. Az adományok eljuttathatók banki utalással, sárga csekken, a Takarékbankban (Fő u. 21), a járulékgyűjtőknél vagy a Lelkészi Hivatalban történő befizetéssel. Eddig a Templom Hangjaira kb. 2 millió, a Toronyórára pedig kb. 1,5 millió forint gyűlt össze. Isten iránti hálával köszönjük az eddigi adományokat, és hálásan fogadunk minden további támogatást! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára