"...el ne sodródjunk..."

Alkalom: 
Advent 2. vasárnapja
Dátum: 
2010. december 5. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Zsid 2,1
Audio: 

Olvasmány: Zsidókhoz írt levél 2,1-4
Alapige: Zsidókhoz írt levél 2,1

„Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.”

Ebben az igében elsőként egyetlen kifejezés ragadott meg engem, és hívott végiggondolásra: Az, hogy „el ne sodródjunk”. Ebből a kifejezésből kiindulva kerestem aztán az egész igevers üzenetét. Mit jelent az, amikor egy keresztyén gyülekezet, vagy egy hívő ember érti ezt magára, hogy „el ne sodródjon”? A sodródással kapcsolatban két kép jutott eszembe, idézzük most ezeket magunk elé, hogy segítsenek a megértésben.

Az első egy kisodródó autó képe. Ez jellemzően kanyarban szokott megtörténni, ilyenkor az autó letér az útról, nem tudja tartani az irányt. Legtöbbször ez azért következik be, mert nem megfelelő a tapadás a kerék és az út között. A kisodródás nagyon veszélyes helyzeteket tud előidézni.

Aztán a víznek is van sodró ereje. Amikor elsodor valakit a víz, az borzasztó érzés lehet, hiszen egy külső erő felkapja, és viszi, ahová ő nem akarja, és képtelen ellenállni. Sokszor ez az elsodródás a halállal egyenlő. Így történt ez Kolontáron is abban a tragédiában, amikor a pár éves kisgyereket az anyja mellől sodorta el az iszapos áradat, ő pedig tehetetlen volt annak erejével szemben. Szörnyű lehetett ezt a gyilkos erőt átélni.

Amint látjuk, a sodródás bármely fajtájában az a veszélyes, hogy külső erő veszi át az irányítást, amit mi nem tudunk kontroll alatt tartani. Idegen erő áll a sodródás mögött, ami eltérít a biztonságos úttól, a jó iránytól.

Az apostol itt arra figyelmezteti olvasóit, hogy a hívő ember életében is megvan a veszélye az elsodródásnak, a krisztusi útról való letérésnek. „Még jobban figyeljünk…, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.”

Az adventi időben a keresztyén ember Krisztus eljövetele felé fordul. Azt keressük, hogy mit hoz el nekünk Jézus. Milyen áldásaival érkezik hozzánk? Tegyük hát fel így a kérdést: Milyen segítséget kapunk az elsodródás ellen? Segít-e ebben a hitünk, s ha igen, akkor hogyan? Egyáltalán hogyan érthetjük magunkra ezt az elsodródást? Milyen helyzetekben kell vigyáznunk, ahol nagy a csúszásveszély?

Először az utóbbiról egy gondolat. Advent egyik legjellemzőbb veszélye, hogy elvétjük a lényeget. Ez az az időszak, amire minden évben leginkább rátelepszik a média a maga hazug reklámaival és félrevezető szövegeivel. Gőzerővel igyekeznek rávenni az embereket a vásárlásra – étel, ital, ajándékok – és azt a benyomást keltik, hogy csak ezáltal lehet jó és felemelő az ünnep. Pedig éppen így sodornak el az ünneplés valódi értelmétől!

Belehajszolják az embereket egy zajos, sürgő-forgó előkészületbe. „Tegye meghitté az ünnepet azzal, hogy…” „Gondoskodjon róla, hogy…” „Nem hiányozhat az ünnepből…” stb. A lényeg az, hogy csak költsük a pénzt, ha pedig nincs, akkor hitelre! A lényeg, hogy csak sürögjünk, intézkedjünk, pörögjünk… Éppen már csak azt nem teszik hozzá a reklámok: Hallgasson ránk, és gyilkolja magát önfeledten! Gyilkolja a szívét 50% kedvezménnyel! Hajtsa magát, stresszelje szét ünnepét és családját!

Tényleg erről kell szólnia az adventnek? A folyamatos nyüzsgésről?

Az ismert történetben vajon olyasmit mondott volna Jézus Máriának: Menj te is, segíts Mártának, hát nem látod, mennyi dolga van?!? Igyekezz, segíts neki, hisz ki se lát a munkából! Menj, mit ülsz itt, és hallgatsz, nem csinálsz semmit!??

Én egészen másként emlékszem. Azt mondta nekik, hogy „Mária a jó részt választotta.” A jó részt, amit nem vehetnek el tőle! Ez a kép az advent lényegét talán legszebben fejezi ki: Mária odaült Jézus elé, és csendben volt. Töltődni akart. Kinyitotta magát Jézus előtt, és kapni akart tőle! Hallgatott, itta magába Jézus szavait! – Pontosan ez az advent!

Ne engedjük, hogy elsodorjanak minket ettől! A jó résztől! A feltöltődéstől, csendben maradástól, a fölfelé figyeléstől!

„Még jobban figyeljünk…, hogy el ne sodródjunk.” Figyeljünk, de mire is? – A „hallottakra”! Vagyis olyasmire hivatkozik, amit az olvasók már megismertek! A szentíró itt nyilván az evangéliumra, az élet igéjére gondol. Hiszen megemlíti az angyalok által hirdetett igét, aztán az üdvösséget, amit az Úr (vagyis Jézus) hirdetett először. – Ezután teszi fel a kérdést: „Hogyan menekülünk meg, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?” Hát ha nem törődünk vele, akkor bizony sehogy nem menekülünk meg! Azonban épp itt látjuk, hogy van más lehetőségünk is!

Az elsodródásnak az az ellenszere, hogy tudjuk, mire kell figyelnünk! Az előbb az volt a kérdésünk: Mivel tud segíteni Isten az elsodródás ellen? Hát azzal, hogy kapaszkodót nyújt! Felkínálja a megállás, az elcsöndesedés alkalmait, amikor nem a szokványos lefelé és körös-körül figyelésre kell koncentrálnunk, hanem szabad felfelé figyelni, és hallgatni!

Gyökössy Bandi bácsi fogalmazott egyszer így: „Az Istennel való találkozás előszobáját úgy hívják: CSEND.”

Hát legyen ilyen előszoba nekünk ez az adventi időszak! Üljünk le néha ebben az előszobában, és ne beszéljünk, ne magyarázzuk a dolgokat! Ne akciózzunk, ne tegyünk-vegyünk!

Engedjünk ki mindent a gondolatainkból és a kezünkből! Tegyünk úgy, ahogyan Mária tett Jézus társaságában! Egyszerűen csak maradjunk csendben! Ilyenkor hallhatjuk meg Isten minket szólító hangját, aki behív magához, és feltölt áldásaival! Úgy legyen!

„Csak légy egy kissé áldott csendben:
Magadban békességre lelsz,
Az Úr rendelte kegyelemben
Örök, bölcs célnak megfelelsz.
Ki elválasztá életünk,
Jól tudja, hogy mi kell nekünk.” (274. dicséret)

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára