Rendezzük dolgainkat...

Alkalom: 
Reformáció ünnepe
Dátum: 
2010. október 31. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Rm 2,1-4; Lk 18,14

Olvasmány: Lukács 18,9-14
Alapige: Róma 2,1-4; Lukács 18,14

„Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel! Azt gondolod, te ember, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől? Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?”
„Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna… A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz.”

A reformáció idején nemcsak Luther, hanem számos kortársa számára is az vált a legégetőbb kérdéssé, hogy hogyan találhat menedéket az ember Isten ítéletének idején. Hogyan rendezhetjük a dolgainkat Istennel? Hogyan állhatunk színe elé? Miben reménykedhetünk? Hogyan nyerhetünk kegyelmet? Hogyan rendeződhet Vele a kapcsolatunk, ami a bűn miatt megromlott? A mai két ige erre segít választ keresni.

De mi is a célja a mai ünneplésünknek? Felidézni a múltat? Visszaemlékezni? Ez szép dolog, de önmagában kevés lenne. Így ír Kölcsey is egyik versében: „Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?” Igen, fontos a visszaemlékezés is, de haszna abban van, hogy tanulunk belőle! Ha most megkérdezhetnénk azokat, akiket ma ünneplünk, akár Luthert, Kálvint, vagy a többi reformátort, ők valószínűleg azt mondanák nekünk: Ne csak ünnepeljétek, inkább tegyétek! – Ezek az igék azt segítenek felismerni, hogy mit tehetünk a megújulásért a személyes életünkben, vagyis mit tehetünk a mi belső, egyéni reformációnkért!

Hogyan rendezhetjük dolgainkat, kapcsolatunkat Istennel? Ezt a kérdést Pál úgy fogalmazza meg: hogyan találhatunk menekvést az ítéletben. Majd leírja, hogy miért zsákutca az emberi ítélkezés. Aztán ha mellé tesszük a farizeus és vámszedő történetét, abban mintegy válaszként azt találjuk, hogy itt valaki „megigazulva ment haza”! Hát hogyan lehet "megigazulva hazamenni", vagyis úgy, hogy rendezve vannak a dolgaink Istennel?

Ez a történet két ember példájával válaszol a kérdésre. Vegyük komolyan Jézus szavait, és induljunk ki abból, hogy ezek itt mindketten imádkozni mentek fel a templomba! Mindketten Istent keresték! Mindketten kapcsolatot kerestek Istennel! Ez azonban csak egyiküknek sikerült! Vajon miért?

A farizeus imádkozni ment a templomba, de imája arról szólt: Gyere Isten, veregesd meg te is a vállamat! Mert hiszen láthatod, hogy én egy igaz ember vagyok, én mindenben jó vagyok, én betöltöm minden törvényedet! Lásd be, hogy ilyen jó hívet mint én, aligha találsz máshol! Aztán ima közben körülnézett, látott másokat, bűnösöket, és tán még bele is borzongott, úgy köszönte meg Istennek, hogy ezekhez ő semmiben nem hasonlít.

A vámszedő kicsit távolabb állt meg. Sem körülnézni nem mert, sem égre emelni szemeit. Ő önmagát látta, a hibáit, elrontott életét. Látta, hogy mennyire kicsi ő az Isten előtt. Teljes súllyal átérezte méltatlanságát. Ezért imájában csak ennyit tudott mondani: Uram, én elesett bűnös vagyok, de Te légy hozzám kegyelmes!

Ha most tovább gondoljuk ezeket a példákat saját magunkkal, akkor olyan kérdésekkel szembesülünk, amikre őszintén kell választ keresni!

Milyennek látjuk saját magunkat, amikor mi Isten elé állunk, amikor elcsendesedünk Előtte? Mire szoktunk hivatkozni, mit szoktunk felnagyítani az életünkből? Mire vagyunk büszkék, vagy mi az, amit szégyellünk?

Itt vigyáznunk kell, hogy ne essünk a ló túloldalára! A farizeus rossz példája nem azt üzeni, hogy ne is vegyünk tudomást saját jó tulajdonságainkról! Igen, legyünk tudatában, hogy miben vagyunk jók, tehetségesek, hiszen pont azért kaptuk, hogy használjuk! A farizeus azt rontotta el, hogy ezek alapján ő önmagát igaznak nyilvánította! Isten helyett ő akart győztest hirdetni! Na, ez a jog nem a miénk!

Aztán itt egy másik fontos kérdés: Milyennek látjuk mi Istent, amikor elé állunk?

Jézus példázatában a farizeus szerintem önmagát látta Isten helyében, ezért érezte feljogosítva magát az ítélethozatalra. A vámszedő viszont azt látta Istenben, hogy Ő kegyelmes! Azt látta, hogy elesett bűnös volta ellenére Rá bízhatja magát! Bűnei, rossz döntései, elrontott élete, és az egész örvény ellen, ami lefelé húzza a pusztulásba, számára egyetlen mentőöv maradt: a Kegyelem. Egy kegyelmes Isten: csakis Ő mentheti meg!

Milyennek látjuk mi Isten arcát, amikor Elé állunk? Szigorúnak? Olyannak, aki követel? Elvárásai vannak? Ő mindig csak utasít? Büntet? Amikor úgy érezzük, hogy összeroskadunk, Ő csak azt mondja: megérdemelted, bajodat saját magadnak okoztad? – Ha ilyennek látjuk, akkor próbáljuk korrigálni azt a képet, hiszen Jézus arca egyáltalán nem ilyen volt! Nézzük csak meg Őt az Újszövetségben, ahogy odalép emberekhez, ahogy támogatja, felsegíti, gyógyítja őket! Jézus azt akarja, hogy egészséges és teljes életet éljünk!

Tegnap a Luther-film segítségével idéztük fel a reformáció kezdeti eseményeit a gyülekezeti házban. A film egyik legmegkapóbb jelenete az, amikor az ördöggel viaskodó és önmagát marcangoló Márton testvért megkérdezi lelki atyja: Mi után kutatsz, mit keresel magadnak? Ő szinte odasírja neki: Egy irgalmas Istent! Aki szeret engem, és akit én is szerethetek! Ekkor ő levette nyakából a keresztet, beletette Luther markába, ráfonta ujjait: Akkor hát Őt nézd! Krisztust! Neki mondd: a Tiéd vagyok, ments hát meg! – Ez a mondat később is többször visszatér a filmben. Ez kísérte őt végig: talpra segítette, bátorságot adott küzdelmeiben. Egy kegyelmes Isten, akihez odafordulhatott: A Tiéd vagyok, ments hát meg!

Így tesz ez a vámszedő is itt a templomban, s Jézus ezt mondja róla: „Ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz.”

Isten tesz minket igazzá, ha mi a gyermekei vagyunk, és Hozzá tartozunk.

Ha a mi gyermekeink rosszat tesznek, hibáznak, attól még nyilván a gyermekeink maradnak. Még ha megbántanak, ellenünk fordulnak, akkor is a miéink. – Isten is valahogy így tekint ránk: vétkezünk, sokszor Ellene fordulunk, de Ő a gyermekeiként szeret. Merjük hát érezni szeretetét! Merjük bizalommal megszólítani Őt, merjünk odabújni Hozzá, és ezt mondani: A Tiéd vagyok, ments hát meg engem!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára