Boldog, akit Te kiválasztasz

Alkalom: 
Vasárnap
Címkék: 
Dátum: 
2010. október 24. 10:30
Alapige: 
Zsolt 65,6; Ef 1,3-6
Audio: 
Letöltés:Audió ikon preka-101024.mp3

Olvasmány: Zsoltárok könyve 65,2-9
Alapige: Zsoltárok könyve 65,6; Efézusi levél 1,3-6

„Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz.”
„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, … mert Őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.”

Bizonyára sokan énekeltük vagy hallgattuk gyermekkorunkban azt a dalocskát, hogy „Körben áll egy kislányka…, Kit választ, kit szeret legjobban?” E játékban a gyerekek körben énekelnek, s végül a középen álló választ valakit. Talán emlékszünk a vágyódó izgalomra: Vajon engem kiválasztanak-e?

A választás azóta is az életünk része. Mi is kiválasztunk embereket barátnak, életünk társának, vagy – nem is olyan régen – képviselőnek, önkormányzati vezetőnek, polgármesternek. S választanak minket is barátnak, barátnőnek, házastársnak, a munkahelyen alkalmazottnak, esetleg még valamilyen közösségi tisztségre is. Hacsak nem valami kellemetlen feladatra vagyunk kiválasztva, ez nekünk jólesik, hiszen arról beszél, hogy jó és értékes vagyok, hogy rám van szükség, hogy kellek valakinek.

Kiválasztva lenni vagy sem, ez lehet néha egészen éles kérdése az emberi életnek. Emlékezzünk a ’Titanic’ óceánjáró végóráinak történetére! A hatalmas hajó elsüllyedése előtt nem sokkal derült ki, hogy sokkal kevesebb ember részére van mentőcsónak, mint ahányan a fedélzeten utaztak. Micsoda gyötrődő kétség lehetett, hogy ki lesz-e valaki választva a megmenekülésre vagy sem! Élet és halál kérdése volt!

A felolvasott igeszakaszokban kifejezetten Isten választásáról van szó. Elsőként arról, hogy a mi Urunk kiválasztott minket. Mégpedig nem egy körtáncra, hanem egy egész életre szóló kapcsolatra.

Jézus mondja, hogy „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket…” És ha valaki azt kérdezné erre, hogy „De hát nem én választottam Istent?! Nem én döntöttem a vallásom gyakorlása, a Krisztusban való hit mellett?!”, akkor erre az igazi jó válasz az, hogy „Igen, te választottad, te döntöttél, méghozzá szabadon, az Istentől kapott szabad akarat szerint, de csak azért dönthettél és választhattál így, mert az örökkévalóságban Isten már kiválasztott téged, döntött melletted!”

Eszembe jutott erről az a – még hittanos koromban tanult – kép, ami úgy írja le az üdvösség kapuját, mint amire a kintről érkező szemei előtt az van írva: „Aki hisz énbennem, annak van örök élete.” De belépve, ha visszatekint, azt látja felírva: „Isten hozott.”

Azt jelenti ez, hogy Isten az, aki kiválaszt minket, aki Szentlelke által elkezd bennünk munkálkodni, hogy vágyjunk utána és keressük őt. Talán másokon: szülőkön, nagyszülőkön, lelkipásztoron, jóbaráton, vagy éppen életünk egy-egy fordulatán, próbáján keresztül hat ránk.

Közeledik a Reformáció ünnepe, s nekünk a ’kiválasztás’ témájáról eszünkbe juthat Kálvin János – az utódok által túlhangsúlyozott – tanítása az isteni kiválasztásról: a predestináció tana. Van ennek egy fatalista, téves értelmezése, mintha Kálvin úgy értette volna, hogy Isten a világ teremtése előtt már felosztotta az embereket két csoportra: egyeseket üdvösségre választott ki, s bármit is tesznek, a mennybe jutnak, másokat pedig még születésük előtt kárhozatra ítélt, s ha megfeszülnek is, elvettetés a sorsuk.

Ha helyesen és biblikusan akarjuk érteni a kiválasztás és elvettetés tanát, ha szeretnénk helyesen látni, mit mond ez rólunk, akkor csakis Jézus Krisztus személyén keresztül érthetjük meg. Jézus az, akit az Atya eredendően a pokolra és a mennyre kiválasztott.

Ő az, aki mindannyiunk bűnéért szenvedve a kereszten át kellett élje az Atya elfordulását, elvetését, és alászállt a poklokra. „Én Istenem, Én Istenem, miért hagytál el engemet?!” Azért, mert mi elhagytuk Istent, mert mi elfordultunk Tőle, mert mi elindultunk a kárhozat felé! És Ő az, aki mindannyiunk számára – akik Őbelé, mint Szabadítóba a hitünkkel kapaszkodunk – megnyitotta az üdvösség kapuját. Ő az Ajtó, az Út az Atyához, az Igazság: a mi megigazulásunk és az Élet: a mi örök életünk!

Őbenne vált nyilvánvalóvá, hogy mi emberek mind elvetett, kárhozatra méltó bűnösök vagyunk, és hogy Őbenne mind kegyelmet kapott megváltottak lehetünk. Ezért ha valaki bűnei miatt megszomorodva, Istent keresve azon aggódik, vajon mire rendeltetett, akkor bizonyos, hogy mindez már a Szentlélek munkája benne: megszólított, kiválasztott lélek.

Igénk arról is beszél, hogy Isten gyermekeivé választ, fogad minket Krisztusért. Gyermekek lehetünk Isten családjában, „otthon vagyunk” az Atyánál!

Nem szolgák vagyunk, akiket az elvárt teljesítményeik alapján ítélnek meg, mint az olyan torz vallásosság gondolja, ahol az emberi jócselekedetek alapján fogad el az Isten. Azok alapján jutalmaz vagy büntet az Úr, s még el is bocsáthat… Az igaz Édesapa nem küldi el a tékozló fiút…

És nem is csupán alattvalók vagyunk, egy arctalan tömeg, ahol csak az a fontos, hogy minél többen legyenek. A mi Édesatyánk név szerint ismeri gyermekeit, szeretettel megszólítja és személyesen beszélget velük, ahogy mi is gyermekeinkkel egyenként.

Mi nem szolgák vagy alattvalók vagyunk, hanem lehetünk Isten gyermekei. Ezért bármilyen magányosnak is érezzük magunk, tudhatjuk, Atyánk Jézusban ott áll mellettünk, ígérete szerint: Veletek vagyon minden nap”. Minden kiszolgáltatottságban és reménytelenségben tudhatjuk, Ő megőriz és hazavár. Nemcsak életünk végén mehetünk Hozzá, hanem minden elcsendesedésben, imádságban, igeolvasásban Őnála vagyunk! Biztonság, békesség és öröm az, amit megtalálhatunk a mi Édesatyánknál.

Adódik a kérdés: Ha ki vagyok választva, bármit csinálhatok? Élhetek, ahogy akarok? Az ige szerint Isten gyermekeivé választott, és szeretné, hogy „szentek és fedhetetlenek” legyünk Őelőtte, és hogy „magasztaljuk”! Mindezt pedig „szeretetben”! Ez a kulcsszó!

Hiszen ha mi átélhetjük szüleink szeretetét, vajon viszontszeretetből nem törekszünk-e örömet szerezni, apánk nevére nem szégyent hozni? Aki átélte igazán az Atya kegyelmes szeretetét, nem keresi-e tetszését, nem kéri-e tanácsát, nem tanulja-e megbocsátó, befogadó, tiszta lelkületét?

Mi keresztyének („Krisztushoz tartozók”) mennyi Atyánk nevét viseljük, az Ő kegyelmét jelenítjük meg és hordozzunk ebben a világban. Isten gyermekének lenni küldetés is! Jézus azt mondta: „Én vagyok a világ Világossága!”, de azt is, hogy „Ti vagytok a világ világossága!”

Hordozzuk hát a világban a mi mennyei Atyánk otthonának fényét és melegét!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára