A kézzel fogható Isten

Alkalom: 
Vasárnap
Címkék: 
Dátum: 
2010. szeptember 5. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
1Jn 1,1
Audio: 
Letöltés:Audió ikon preka-100905.mp3

Olvasmány: János 1. levele 1,1-10
Alapige: János 1. levele 1,1

„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről.”

…Így kezdődik János első levele. Egy levél kezdőmondatának meglehetősen furcsa… Írunk még néha levelet? Tudjuk, a levélírásnak van néhány alapszabálya. Akár papírra írva postán küldöm, akár elektromos levélben, először is kiderül, ki vagyok, megszólítom a címzettet, azután jöhet, hogy mit is akarok. Ha Pál apostol leveleit megnézzük, látjuk, hogy ő is ezt a sémát követte, az ókori levélírási szabályokat betartva.

János apostol viszont egyenesen belevág mondandója közepébe, mintha bizony nem is levelet írna, hanem a tanúvallomását vetné papírra. Nekem ez a kép villant be az ő első mondatáról, hogy őt tanúként beidézték egy bírósági tárgyalásra, és most eskü alatt az igazságról kell tanúskodnia. „Amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk”, arról teszünk bizonyságot.

Igen, egy tanú áll előttünk. Ez itt az ő bemutatkozása, élete legfontosabb mondanivalója, amit ebben az írásban tovább akar adni!

Engem először az ragadott meg, hogy mindjárt az első mondatában többszörösen is az emberi érzékszerveire hivatkozik, pedig Istenről beszél! Az élet igéjéről, az örök életről, a hitéről, Uráról vall. Ez tehát egy olyan tanú, aki nem filozofálgat, nem magasröptű teológiai gondolatokat ad elő, hanem érzékelhető, tapasztalható dolgokat, saját személyes élményeit! Amit hallott, látott, megfigyelt, sőt a kezeivel meg is tapintott!

Miért volt az emberi érzékelés olyan fontos neki? Tudnunk kell, hogy János apostol gyülekezetében ekkor már terjedőben volt egy veszélyes tévtanítás, ami meg is osztotta őket. Ez volt a gnoszticizmus (a gnózis görögül ismeretet, megismerést, tudást jelent). Azt hirdették, hogy Isten nem ölthetett emberi testet Jézusban, mert hiszen Isten a szellemi világ része, míg az emberi világ mindenestől gonosz. Istennek nem lehet köze ehhez a sötétséghez, szennyhez, ami itt lent van. Megoldásként tehát arra buzdították az embereket, hogy igyekezzenek kiszabadulni innen, a sötétségből, ehhez pedig elég megérteni, megismerni Istent, és akkor miénk az üdvösség, átmegyünk a szellem világosságába.

Nos, János apostol erre válaszolja: Nem elég! Nem elég csak megismerni és megvallani az Urat, az életünkké kell válnia! Mi igenis láttuk, hallottuk Őt! Tapintható, megfigyelhető és valóságos az Isten! Nem lehet Őt száműzni a szellemvilágba, nem lehet elválasztani hitünket a fizikai valóságtól! Isten szeretetének kézzelfogható következménye, hogy egymást is szeressük.

Talán nem úgy, mint János idejében a gnosztikusok, de ma is sokan száműzik Istent a valós életből. Ha tudnak is róla, ha emlegetik is néha, az Ő világát egy láthatatlan más-világnak tartják, aminek nincs köze az élethez.

Saját magunkat is vizsgáljuk meg, vajon mi nem esünk ebbe a hibába? Vajon mennyire toljuk el a „túl-világba” a hit kérdéseit? Hol a helye nálunk az Istennek? Nem elégszünk meg annyival, hogy tudunk Róla, és emlegetjük néha? Van-e érezhető hatása a mi Istenünknek?

S ha mindezt végig gondoltuk, menjünk csak még egy lépéssel tovább! Látni és hallani az Istent, sőt, kézzelfoghatóan érzékelni, megtapintani Őt…! Valóban lehet ezt? Ha igen, akkor hogyan?

János evangéliuma szerint ez a kérdés húsvét után vált igazán fontossá a tanítványoknak. Azelőtt ugyanis együtt voltak Jézussal. Minden nap látták, hozzá is érhettek, valóságos hús-vér emberként ott élt közöttük! Na de húsvét után mi marad mindebből?

Pont ez volt Tamás kérdése is, aki ugyebár első alkalommal nem találkozott a Feltámadott Jézussal. A többiek hiába mondták neki: „láttuk az Urat”. Tamás ezt válaszolta: Ha nem látom a szegek helyét, és ha nem tapintom ujjaimmal, akkor nem hiszem! És hát hozzánk képest még ő is szerencsés helyzetben volt, hisz később Jézus ismét visszament hozzájuk, Tamás is láthatta, érinthette, és hitt! Az ő hitét, és bizonyságtételét is, akárcsak itt Jánosét, így alátámasztották az érzékszervei! De mi a helyzet ma, velünk?

Látható, tapintható az Isten? – Szerintem igen.

Hogy látom-e Őt, az persze először is függ attól, hogy milyen szemem van. Nem a színére gondolok, hanem hogy merre fordítom. Emlékezzünk csak Elizeus és szolgája történetére! Egy dombon, ellenséges katonákkal körülzárva mennyire eltérően látták helyzetüket! Elizeus látta a szabadító Istent; a szolga viszont nem, mert annyira rettegett, s mert az ellenség teljesen „elfoglalta” a szemeit!

János apostol azt hirdeti: igenis az Isten látható, érzékelhető, de csak akkor, ha nem akarjuk Őt a szellemvilágba áttolni! Ha nem távolítjuk el, ha nem a „túl-világon” keressük, hanem itt, a saját életünkben, a hétköznapjainkban! A valós életünk valós forgatagában, ahol ténylegesen zajlanak a dolgaink!

Egy aranyos kis történetet olvastam, ami a 2. világháború utáni Londonban játszódott. Ekkor már lassan megindult az újjáépítés, de a háború és bombázás következményei még láthatóak voltak. Sok árván maradt gyerek bóklászott éhesen a romos városban. Egyik hűvös hajnalon egy katona hajtott a szállása felé, amikor egy ilyen csellengő kisfiút meglátott. Egy pékség előtt állt, és bámult befelé, ahol meleg és világos volt, s a pék az újabb adag fánkhoz gyúrta a tésztát. A katona megszánta, és elhatározta, hogy segít rajta. Odament a fiúhoz: „Szeretnél belőle?” Ő meglepve válaszolta: „Persze, szeretnék!” A katona bement, vett egy csomó fánkot, odaadta neki, aztán menni is akart. De érezte, hogy hátulról a fiú a kabátját rángatja, és amikor visszafordult felé, ezt a kérdést hallotta: „Hé, Uram… maga Isten?”

Igen, szerintem ennek a kisfiúnak ő ebben a helyzetben Istent hozta közel! Ez tehát a válasz az előbbi kérdésre: ma is így tapasztalható, így érzékelhető az Isten. Amikor mi egymás felé szolgálni tudunk, vagy viszonzás nélkül szeretni, ha valamivel, akár aprósággal segíteni tudunk, vagy biztatással mellette lenni bajában – ilyenkor Istent visszük tapintható közelségbe.

Segítsen minket Isten, hogy ilyen tanúi lehessünk mi is! Olyanok, akik magunk is érzékelni tudjuk Őt a mindennapi életünkben; és akiken keresztül mások is a mi Urunkat láthatják!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

(2 Korinthus 6,2)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára