Elintézetlen ügyeink

Alkalom: 
Vasárnap
Címkék: 
Dátum: 
2010. augusztus 29. 10:30
Igehirdető: 
Alapige: 
Tit 1,5a
Audio: 
Letöltés:Audió ikon preka-100829.mp3

Olvasmány: Tituszhoz írt levél 1,1-9
Alapige: Tituszhoz írt levél 1,5a

„Azért hagytalak Krétában, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket…”

A Bibliaolvasó Kalauz szerint Pál apostolnak a Tituszhoz írt levelét kezdjük mától olvasni. Ezt a Timóteushoz írt két levéllel együtt Pásztori leveleknek nevezzük, mert ezek már nem egy konkrét gyülekezetnek szóltak, hanem a gyülekezet pásztorának, elöljárójának. Időben is későbbiek, hisz Pál az első leveleit nem sokkal a gyülekezetek megalakulása után írta, itt pedig már kialakult struktúrák vannak, tisztségekkel, feladatkörökkel.

Tituszról sok mindent tudunk az újszövetségi iratokból. Elkísérte Pált az első jeruzsálemi zsinatra (Gal 2), ő gyűjtötte össze a korinthusi adományokat a jeruzsálemi gyülekezetnek (2 Kor 8-9), szóval Pál egyik bizalmas és igen aktív munkatársa volt.

Itt azt olvassuk, hogy egy konkrét pásztori feladattal bízza őt meg az apostol: „Azért hagytalak Krétában, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket”, és presbitereket, püspököket állíts szolgálatba. Vagyis ebből azt szűrhetjük le, hogy valami elkezdődött Krétán, ami aztán félbemaradt, és most Titusznak fel kell vennie a szálat, és folytatnia kell.

Vannak-e nekünk félbemaradt ügyeink? Ha igen, akkor minket is megszólít ez az Ige. Gondoljuk most végig Titusz példája alapján, hogy mi minden vár folytatásra a mi életünkben, amit valamikor elkezdtünk, de aztán elintézetlenül maradt!

Számba vehetünk egészen hétköznapi dolgokat. Aktuális és kézenfekvő példa az iskolakezdés. Az előttünk álló héten sorra tartják a tanévnyitókat, aztán pedagógusok és diákok is visszaállnak korábbi munkájukba. Egy időre félbemaradt tanulmányok folytatódnak egy új tanévben. Vagy gondolhatunk olyan félbemaradt ügyekre, amik régen dédelgetett terveink voltak, de aztán valamiért sosem fejeztük be. Aztán lehetnek elintézetlen dolgaink emberekkel, társainkkal is. Például lehet, hogy oda kellene már menni valakihez egy vitás ügy vagy éppen veszekedés után bocsánatkéréssel, vagy megbocsátással, de mindig elnapoljuk. Elintézetlen marad, és így az idő múlásával egyre nehezebb lesz…

Biztosan talál mindenki a saját életében ilyen példákat, ügyeket, feladatokat, amik elintézésre várnak.

Szeretném azonban ennél mélyebbre vinni az ige üzenetét, hisz ne feledjük: itt Titusz mint pásztor van megszólítva! Mint gyülekezet vezető, akinek a rábízottak lelki dolgaiban van intéznivalója!

Nagy kérdés most felénk, hogy vajon így is magunkra tudjuk-e érteni ezt az igét? Pásztoroknak tekintjük-e magunkat? Abban az értelemben, ahogyan az Újszövetség minden hívő keresztyén embert pásztornak tekint, akinek bizony feladata van lelki ügyekben!

Gondoljunk csak a saját gyerekeinkre, unokáinkra, a családjainkra: hát nincsenek ők miránk bízva? De mennyire, hogy ránk vannak! Bizony be kell látnunk, hogy kaptunk pásztori feladatot mindazokkal kapcsolatban, akiket ránk bízott az Isten! Lehet az akár a családból valaki, akár egy közelben lakó idős, beteg ember, vagy éppen egy szolgálati lehetőség a gyülekezetünkben.

Ahogy itt az igében látjuk, Titusznak az egész gyülekezet megszervezése volt a feladata, munkatársakat kellett szolgálatba állítania. De nekünk nem feltétlen kell ilyen nagy feladatra gondolnunk, hisz láttuk az előbbi példákon is, hogy egyre kisebb körökben is ugyanaz marad a pásztori feladat lényege. Odafigyelni, gondoskodni mások lelki előmeneteléről, segíteni a hitbeli kérdéseiben, megakadásaiban.

És maradt még egy fontos kérdésünk a mai ige alapján: Ez immár nem másokra, hanem önmagunkra vonatkozik, mert nem csak másoknak, hanem önmagunknak is pásztorai vagyunk! Hogy állunk a saját egyéni lelki életünkkel, milyen a hitbeli állapotunk? Itt is az a kérdés: Vannak-e elintézetlen, félbemaradt dolgok a Krisztussal való kapcsolatunkban, a hitbeli előrehaladásunkban?

Hadd hozzak két újszövetségi példát, ezek segíthetnek az önvizsgálatban. A gazdag ifjú odamegy Jézushoz nagy önbizalommal, hogy ő Isten minden parancsát megtartja, ő minden vallásos előírást betartó kegyes ember. Neki fontos az örök élet, hát most jön, és megkérdi a Mestert: Van-e valami fogyatkozás benne? És Jézus rámutat: Igen, benne magában van egy akadály, azt kéne lebontania, hogy útja legyen az örök élethez. S milyen szomorú, itt félbe is marad a történet! Valami elkezdődött ebben az emberben Isten törvényénél, a vallásos előírások külsőleges betartásánál, de a Krisztussal való élő kapcsolatig már nem tudott eljutni (Mk 10).

Mintha ugyanezt az élethelyzetet akarta volna megrajzolni, Jézus egyszer példázatot mondott a félbehagyott toronyépítésről. Az építő nem számolta végig a teljes költséget, ezért az alapozás elkészülte után befejezetlen torzóként ott kellett hagynia művét (Lk 14). Milyen szomorú tud az lenni, amikor jól induló és ígéretes emberi életek maradnak így befejezetlenül! És milyen szomorú, amikor lelki életünk csak lelkesedő fellobbanásokból áll, de nem tudunk kitartóak, hűségesek maradni Jézus mellett!

„Azért hagytalak Krétában, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket”. Nem esik szó később az Újszövetségben, hogy Titusznak mit sikerült rendbe hozni Krétán. A mi elintézetlenül maradt ügyeinkben viszont nagyon hasznos belekapaszkodni abba az ígéretbe, amit Isten az apostolon keresztül így fogalmaz: „Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, el is végzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6)

Jó nekünk azt tudni, hogy amíg mi Rá hallgatunk és Neki szolgálunk, addig Ő végzi a maga munkáját bennünk és általunk, és biztosan véghez is viszi azt! Ebben legyünk az Ő munkatársai!

Hírlevél: Igehirdetések

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára