Igazságtalan ítélet?

Alkalom: 
Vasárnap
Címkék: 
Dátum: 
2010. július 4. 10:30
Alapige: 
Mt 25,29
Audio: 

Olvasmány: Máté evangéliuma 25,14-30
Alapige: Máté evangéliuma 25,29

„Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van.”

A mai demokratikusan gondolkodó, szociálisan érzékeny igehallgató számára Jézusnak ez a mondata talán első hallásra érthetetlennek, sőt igazságtalannak tűnhet. Hát keresztyéni ez? Miért a gazdagnak kellene adni, s miért nem a szegénynek, a rászorulónak?! Annak, akinek nincs. A példázat nyomán azonban megérthetjük, hogy itt nem társadalmi vagy szociális kérdésről van szó, hanem az embernek önmaga felett kimondott ítéletéről.

A régi „talentum” szót, amely akkoriban érték- és súlymértékegységet jelentett, ma már csak a tehetség, képesség szinonimájaként használjuk. Ebben a példázatban azonban, ahol a szolgák talentumaikat már meglévő tehetségük, képességük, erejük szerint kapják, sokkal inkább küldetést, feladatot, életlehetőséget jelent.

Jézus földi küldetése vége felé, tanítványaitól búcsúzva mondja el ezt a történetet. Isten Országának a kincsét, az Atyával való kapcsolat lehetőségének gazdagságát, erejét, világosságát, azt a kincset, amit Ő életét odaadva szerzett nekünk, mind rájuk és ránk hagyja. Talentumaink a küldetésünk Isten szeretetének hirdetésére egyház- és gyülekezeti tagként, családunkban, hivatásunkban, lakóhelyünkön, Tőle kapott ajándék.

Egy talentum majd ötven kg ezüstöt jelent. Tehát aki „csak” egyet kap, az is megajándékozottként milliomossá válik. Mai értékválságban szenvedő világunkban az ige első üzenete abban biztat minket, hogy mindegyikőnknek értéke, súlya van. Nekünk, akik helyünket keressük, azt a közösséget, ahol megbecsülésünk, súlyunk, értékünk van, bárkik is legyünk. Az Ige azt üzeni, hogy Istentől kapott helyünk, fontosságunk, küldetésünk van, amit helyettünk nem végezhet el senki más.

Isten pedig egyikünknek sem ad olyan életfeladatot, mit ne tudnánk betölteni. Talán vannak emberi elképzeléseink arról, hogy hol a mi helyünk, mi a mi küldetésünk. Látjuk a feladatot, amibe szívesen beleállnánk, egy embert, egy ügyet. De lehet, hogy az Úr meg akarja értetni velünk: Ezt nem rád bíztam, ezt a talentumot nem te kaptad, nem a te utad.

A példázatban mindhárom szolga erejéhez, képességeihez mérten kapott talentumot. Jézus egészen mélyre lát belénk. Ő tökéletesen ismer téged, mennyi az erőd, mire elég, s eszerint kapod az életküldetésed. Ezért nincs értelme egytalentumosként megkeseredni, hogy a másik fontosabb, nagyobb lehetőségeket kapott az élettől. És nem lehet többtalentumosként a másikat lenézni, hiszen „Mid van, amit nem kaptál volna?!”

Az első két szolga pedig, megkapva a feladatot, elindulnak az előttük megnyíló úton. Felismerik, hogy a talentum, bár érték és súly, de nem egy birtokolható végeredmény, hanem sokkal inkább kezdet, lehetőség, amit Istentől kaptunk, hogy emberi életünk teljes lehessen, hogy tényleg önmagunk lehessünk. Aki elindul az úton, csak az tapasztalhatja meg annak örömét. Azt, hogy a helyemen vagyok, akár kisnyugdíjasként vagy kezdő fiatalként, családosként vagy magányosként, bármilyen hivatásban: Istentől küldetésben járó vagyok!

S a példázat végén látjuk, ahogy eljön a számonkérés ideje. Bárki bármennyit is szerzett, amikor elérkezik az út vége, és a gazda elé állnak, akkor nincs különbség. Nincs különbség a feléjük áradó szeretetben, a dicsérő szavakban, a jutalomban. Megérkeztek, ugyanoda.

Mi ezen a földön nagyon különbözőek vagyunk, különböző képességekkel és feladatokkal. De látnunk kell, egymásra mint testvérekre tekintve, hogy nem a „kitermelt mennyiséget” fogja lemérni az Úristen, hanem azt nézi, hogy elindultunk-e, hogy betöltjük-e amire teremtettünk, hogy így meg tudunk-e érkezni Hozzá.

Halljuk a történetből, hogy a megérkezőkhöz hogyan szól az Isten: Jól van! Jól van. Jó és hű vagy. A tanítványoknak biztosan nagyon fontos volt a kora keresztyénségben annyi szenvedés, hamis vádak, szidalmazás és kínok között meghallani az Igéből, hogy Isten azt mondja: Te jó vagy. Te hű vagy.

De nekünk, mai tanítványoknak is milyen nagy szükségünk van olyan szavakra, amik nem vádolnak, számon kérnek, lekicsinylenek, nem támadnak vagy sebeznek, amiben pedig sokszor részünk van. Hanem, akár a családban, sokat áldozó családanyaként vagy családfenntartóként, vagy a gyülekezetben szolgáló tagként, presbiterként, lelkészként, vagy a városunkban, azok közt akikkel élünk, olyan jó meghallani a simogató, biztató szót: Te jó vagy, te hű vagy.

És ez a szó akkor is elhangzik Istentől felénk, ha tudja is, hogy vannak hiányosságaink, hogy nem vagyunk tökéletesek. Vannak botlásaink, de elindultunk ezen az úton, amelyen Vele járhatunk.

Ezután azzal folytatja az Úr, hogy: Többre bízlak ezután!” Vannak előttünk kinyíló ajtók, kapott feladatok. De megtörténhet, hogy azután ezek bezárulnak, és nem arra van utunk tovább. És kinyílik, ha észrevesszük, egy másik. S ezt megélhetjük nem csak veszteségként és csalódásként, hanem elérkezéseként egy másiknak, többnek, továbbnak. Amelynek a végén ezt halljuk: Menj be a te Uradnak örömébe! A megérkezés, a Vele való közösség örömébe.

Végül pedig essék szó a harmadik szolgáról is, aki fogja a maga ötven kg ezüstjét, és elássa a földbe. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy könnyelmű, léha valaki, hiszen ebben a korban ez megszokott és többé-kevésbé biztonságos módja volt az értékek megőrzésének. Mi akkor a baj?

Az ő nyomorúsága az, hogy nem értette meg: a kapott talentum csak akkor válik igazi értékké, ha élünk vele. Elásta, mert lusta volt vagy félt, mert keserűség vagy irigység volt benne. Ez a szolga saját maga ítélte veszteségre önmagát, és sosem tudta meg, hogy ki is ő igazán, hogy ki lehetett volna, ha elindul. Ha azzá válik, amire Isten őt elhívta.

S rosszul ismeri az urát is: Istent félelmetesnek és számon kérőnek látja, miközben vak észrevenni azt, hogy szeretetből ajándékozó, őt életre hívó Ura van.

Mi úgy hallgathatjuk még e példázatot, mint akik előtt még nyitott ajtók vannak, ránk bízott talentumok megsokasításának a feladata. Bátorít és biztat az Ige: indulj, töltsd be! Légy azzá, aki lehetsz! Ha pedig felismertük, hogy vannak mély gödreink, elásott talentumaink, amikhez talán merszünk nem volt vagy kedvünk, akkor menjünk, és ássuk ki!

Értjük-e már, mit jelent: Az is elvétetik, amije van? Ha nem indulunk el, ha nem élünk a lehetőségeinkkel, ha nem vállaljuk fel a felelősségünk, az életfeladatunk, akkor a nyitott ajtó egy idő után bezárul, s ha a földi útra adott idő elfogy, már nincs mit tenni. Isten helyettünk élni nem akar, és nem is fog, de ha elindulunk saját utunkon, velünk lesz, vezet, segít, örömöt ad, és Ő vár minket az út végén is.

Hírlevél: Igehirdetések

Ha feliratkozik, hetente 1 e-mailt küldünk a hét Igéjével és a legutóbbi igehirdetésekre való hivatkozással.

Feliratkozás Igehirdetések hírcsatornája csatornájára

A hét igéje:

„Egymás terhét hordoz-zátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét."

(Galatákhoz írt levél 6,2)

Igehirdetések

2019.07.14.
Bír 16,28a; Rm 15,1
2019.06.30.
Ézs 55,1-3
2019.06.23.
5Móz 34,4; Zsid 11,27

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Imaóra hétfőn 17 órakor a Gyülekezeti Házban
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)

• Július 27. szombaton 18 órakor Zenés Áhítat Palotás Gábor ütőhangszeres művész szolgálatával. – Július 28. vasárnap 20 órakor a Neked8, nyolctagú kamarakórus ad koncertet templomunkban. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
• Folytatódik az adománygyűjtés templomainkra. Az újonnan épülő akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) és a nyáron részben megújuló kenesei Templom Toronyórájára kérjük a testvérek támogatását. Az adományok eljuttathatók banki utalással, sárga csekken, a Takarékszövetkezetben vagy a járulékgyűjtőknél történő befizetéssel. Köszönjük szépen az eddigi adományokat, és hálásan fogadunk minden további támogatást!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára