Események képekben

Karácsonyest, 2012. december

A hittanos gyermekek segítettek ismét, hogy még érthetőbbé váljon mindenkinek a karácsony lényege. Versek és jelenetek segítségével tolmácsolták az ünnep üzenetét.

Adventi esték, 2012. december

A lelki készülődés alkalmait ez évben is megtartottuk a Gyülekezeti házban. Közös gitáros énekek, versek, ige, zene, gyertyafény segítettek elcsendesedni, Istennel találkozni.

Borlovagok a templomban, 2012. szeptember

A Kelet-Balatoni Borrend újabb borlovagokat fogadott soraiba. Az ünnepélyes avatásra 2012. szeptember 30-án került sor református templomban.

Orgonaavatás, 2012. augusztus

2012 nyarának utolsó vasárnapján, az új kenyér ünnepe után egy héttel, a Balatonkenesei Református Templomban újra hálaadó istentiszteletre gyűltünk össze. Egy közösen megtett út első állomását ünnepeltük, több mint kétszázan örvendeztünk együtt Isten iránti hálával.

Hittantábor Nagycsepely, 2012. július.

A hőség miatt a szokottnál kevesebbet túráztunk. A délelőtti áhitatok és játékos foglalkozások során Pál apostol életével ismerkedtünk.

Orgonafelújítás, 2012. július

A július 22-i istentiszteleten szólalt meg ismét. A hangszer külsőre ugyanolyan maradt, de belül megújult "szívvel és lélekkel" szolgálja tovább Isten dicsőítését.

Konfirmáltak Találkozója, 2012. június

Az idén a Pünkösd utáni vasárnapon, június 3-án tartottuk a Konfirmáltak Találkozóját a Nőszövetség szervezésében. A kerek évfordulós ünnepeltek emléklapot vettek át az istentiszteleten, majd süteményezés, beszélgetés és képnézegetés következett a Gyülekezeti házban.

Konfirmáció, 2012. május 20.

A konfirmáció vasárnapján 7 fiatal tett ünnepélyes fogadalmat a templomban. A frissen konfirmáltak első úrvacsoravételére is ez alkalommal került sor családtagjaikkal és a "nagy családdal", a gyülekezettel egy közösségben.

Orgonafelújítás előkészületei, 2012. április

A felújítás bonyolult folyamata a hangszer teljes szétszerelésével kezdődött a Húsvét utáni héten, április 10-11-én.

Nőszövetség - 20 évesek vagyunk! 2012. április

A Kenesei Nőszövetség újjáalakulásának 20. évfordulóján Isten iránti hálával emlékeztünk. Németh Gyuláné elnök ünnepi beszámolója, versek, virágok, köszönő szavak, ajándék és szeretetvendégség.

Kenesei Országgyűlés évfordulója, 2012. január

Koszorúzás a református templom kertjében a Kenesei Országgyűlés évfordulóján. A 30 éve állított kopjafát a 480. évfordulóra állította helyre Vér László.
 

A hét igéje:

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett!”

(Zsoltárok könyve 98,1)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Gyülekezeti Énekóra szombaton 17 órakor 
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap de. fél 11-kor a Templomban

• 22-én 18 órakor, a szerdai Bibliaóra után lesz a szokásos éves egyházlátogatás Bikádi László hajmáskéri lelkipásztor vezetésével. Szeretettel várjuk a Testvéreket!
• Május 14-én 15 órakor emlékharang szólt Kurucz Árpád, gyülekezetünk egykori presbitere, gondnoka, hűséges tagja születésének 90. évfordulóján. Családja és a gyülekezet Istennek ad hálát minden szolgálatáért, egész életéért!
• Az elmúlt héten, pénteken 11 órakor kísértük utolsó földi útjára Vági Kálmánné (Meilinger Erzsébet) testvérünket, aki életének 70. esztendejében ment el e világból, szerettei közül. Gyászoló családjának Isten vigasztaló kegyelmét kérjük!
• A meghirdetett adománygyűjtés az akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) idén is folytatódik. Adományainkat eljuttathatjuk banki utalással, sárga csekken, vagy a Takarékszövetkezetben és a járulékgyűjtőknél történő befizetéssel. Isten iránti hálával köszönjük az adakozóknak az eddig beérkezett adományokat!
• Hamarosan elkezdődik a kenesei templom felújítása. A támogatási keretből első lépésben a torony újulhat meg. Nem fért azonban bele a kivitelezési költségvetésbe a toronyóra, ezért azt saját forrásból szeretnénk megújítani. Erre a célra is adománygyűjtést hirdetünk, hálás köszönettel fogadunk minden támogatást!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára