Események képekben - 2019

Tető alatt az új akarattyai református templom

Néhány éve, mikor megkaptuk az örvendetes hírt, hogy állami költségvetési támogatásból református templom épülhet Akarattyán, Isten iránti hálával, örömmel fogtunk bele a tervezgetésbe. Hosszú és nehéz döntésekkel teli út után, 2019-ben pedig megkezdődhetett az építkezés. Megrendítő volt látni, megtapasztalni, hogy a papírra vázolt látványterv „életre kel”, a megálmodott, elképzelt Isten-háza falai egyszer csak emelkedni kezdenek, megszületik egy belső tér, felmagasodik a torony.

Iszkaszentgyörgyiek Kenesén

2019. augusztus 18-án, vasárnap a szentgyörgyi gyülekezet tagjait fogadtuk Gyülekezeti Nap keretében. A délelőtti istentiszteleten együtt adtunk hálát Istennek az új kenyérért, és éltünk az úrvacsorával. Az igét Gáll Attila lelkipásztor hirdette, aki a település polgármestere is. Az ebédet az ó-parókia pincéjében fogyasztottuk el baráti, családias hangulatban...

Zenés Áhítat Ruppert Istvánnal és Hontvári Csabával

A Nyári Zenés Áhítatok sorában 2019. augusztus 10-én, szombaton 18 órakor Ruppert István orgonaművész és Hontvári Csaba trombitaművész adott hangversenyt a református templomban. Szép számban jöttek el a zenekedvelő érdeklődők, és élvezettel hallgatták a lélekemelő muzsikát.

Nyári Zenés Áhítat Palotás Gáborral

2019. július 27-én, szombaton 18 órakor Palotás Gábor ütőhangszeres művész hangversenyében gyönyörködhettünk a református templomban.

Zenés Áhítat Sipos Csabával

2019. július 5-én, pénteken este, az idei első Zenés Áhítaton Sipos Csaba, a gyülekezet kántora, ütőhangszeres kamaraművész játszott marimbán és vibrafonon. A koncertre szép számban jöttek az igényes zenére vágyók, s lelkes hallgatóság gyönyörködött a különleges hangokban.

Hittanos bringatúra

A kerékpártúra mottója: Tekerj a pizzáért! Július 8-án, hétfőn reggel fél 9-kor 8 fővel vágtunk neki a Kenese-Füred-Kenese túrának. Igazán kellemes, hőségmentes bringázóidőben gond nélkül teljesítettük a távot, a tekerés jutalma pedig pizza volt, amit közösen fogyasztottunk el Balatonfüreden.

Lelki hajlék - A Balatonakarattyai Református Templom alapkőletétele

2019. március 9-én délelőtt került sor Balatonakarattyán az épülő református templom ünnepélyes alapkőletételére. A már emelkedő falak ölelésében gyülekeztek össze a meghívott vendégek, és a borús idő ellenére is számos érdeklődő a hálaadó istentiszteletre.

A hét igéje:

"Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak.”

(Lukács evangéliuma 18,31)

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 16 órakor
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)
• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban

• Jövő vasárnap, március 1-én böjtfő vasárnapján az Úr asztalát megterítjük, és úrvacsorai közösségben ünneplünk. Az istentisztelet Kenesén újra a templomban lesz, az ünnep napján és utána is, már minden vasárnap.
• Február 27-én csütörtökön 17 órakor presbiteri gyűlést tartunk a Gyülekezeti Házban. Szeretettel hívjuk és várjuk a presbiter testvéreket!
• Február 3-án hunyt el Jakab Valéria testvérünk 58 esztendős korában. Temetése február 20-án csütörtökön volt a református temetőben. Istenünk vigasztaló szeretetét kérjük gyászoló családja számára!
• Elhunyt Moór Jánosné (Vági Ilona) testvérünk 70 esztendős korában. Temetése február 28-án pénteken 11 órakor lesz a református temetőben. Isten vigasztalása legyen gyászoló szeretteivel!

• Isten iránti hálával köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt évben befizetett egyházfenntartói járulékával támogatta Egyházunk fenntartását! Buzdítunk mindenkit, aki teheti, kapcsolódjon be a közös teherviselésbe! Ha csatlakozni szeretne a támogatók köréhez, az adomány eljuttatásáról itt olvashat bővebben.

 

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára