Nyári Zenés Áhítatok 2017

Dátum: 
2017. augusztus 13. 18:00

Balatonkenese Város Önkormányzatának támogatásával idén nyáron négy hangversenyt hallhatott a – minden alkalommal szépszámú - közönség a református templomban.

Július 1-jén Simon Bence győri ütőhangszeres művész koncertjével indult a sorozat, majd 9-én Gárdonyi Dániel (Németország) orgonajátékát csodálhattuk (e hangverseny volt Gárdonyi Zsolt kurzusának nyitánya is).

Több szempontból is különleges és megtisztelő volt számunkra ez alkalom: Gárdonyi Dániel ugyanis édesapja és nagyapja, Gárdonyi Zoltán – akit a 20. század legnagyobb magyar protestáns zeneszerzőjeként tartunk számon – műveit is játszotta. Elhangzott keze alatt Gárdonyi Zoltán: Erős vár a mi Istenünk c. orgonakorálja is, amely nemcsak időszerű megemlékezés és utalás volt a reformáció 500. évfordulója kapcsán, hanem a három generáció szép találkozása is: a nagyapa (Gárdonyi Zoltán) utolsó kompozícióját, amit fiának (Gárdonyi Zsolt) ajánlott, most az unoka (Gárdonyi Dániel) játszotta el. Sorozatunkban pedig ez volt az első alkalom, amikor külföldi előadó volt a vendégünk.

Július 29-én Hajas Szilárd veszprémi fuvolaművész és Sipos Csaba ütőhangszeres kamaraművész koncertje következett, majd augusztus 13-án Mali Katalinnak, a tihanyi Bencés Apátság orgonaművészének hangversenyével zártuk a sorozatot. Örömmel mondhatjuk, hogy minden évben gyarapszik a közösség-közönség létszáma, helyiekkel és nyaralókkal egyaránt.

Köszönetet mondunk Balatonkenese Város Önkormányzatának támogatásáért, valamint minden kedves zenehallgatónak (gyülekezeti tagoknak, keneseieknek, nyaralóvendégeknek) jelenlétéért és támogatásáért.

Sipos Csaba
zenetanár, kántor

Nyári Zenés Áhítatok 2017
Nyári Zenés Áhítatok 2017
Nyári Zenés Áhítatok 2017
Nyári Zenés Áhítatok 2017
Nyári Zenés Áhítatok 2017
Nyári Zenés Áhítatok 2017
Nyári Zenés Áhítatok 2017
Nyári Zenés Áhítatok 2017
Nyári Zenés Áhítatok 2017
Nyári Zenés Áhítatok 2017
Nyári Zenés Áhítatok 2017

A hét igéje:

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.”

(2 Korinthus 5,10)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára