Áldott legyen emlékük

Dátum: 
2016. február 21. 11:30

Február 20-án, szombaton délután Vér Lászlóné Irénke előadásával emlékeztünk meg három olyan személyről, akik korukban meghatározók voltak a gyülekezet és Balatonkenese életében.

Molnár Gyula és Fáber Kovács Gyula lelkipásztorok, valamint Kádár Ilona óvónő jelentőségét, szolgálatát járta körül az előadás. Kiállítás is készült, mely bemutatta a kor dokumentumait, képeit.

Másnap, február 21-én a vasárnapi istentisztelet után a református temetőben Istennek adtunk hálát szolgálatukért, majd koszorút helyeztünk el sírjaikon.

Képek a megemlékezésről...

Megemlékezés Molnár Gyula és Fáber Kovács Gyula lelkészekről valamint Kádár Ilona óvónőről

A hét igéje:

„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el.”

(Lukács evangéliuma 10,16)

Igehirdetések

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára