Megemlékezés hősi halottainkról

Dátum: 
2014. január 12. 12:30
Don-kanyar áldozatai, megemlékezés Balatonkenese, református gyülekezet

Január 12-én, a vasárnapi istentisztelet után, a református templom tornyának tövében elhelyezett emléktáblánál emlékeztünk meg hősi halottainkról.

"Perelj, Uram, a velem perlőkkel, harcolj az ellenem harcolókkal! Ragadj pajzsot, vértet, és siess segítségemre! Szólj így hozzám: Én megsegítlek téged!" - hangzott a 35. Zsoltárból a megemlékezők köszöntése gyanánt.

Ezt követően Vér László mondta el megemlékező gondolatait:

Emlékeznünk kell, és fejet hajtanunk azon egykori, a magyar Királyi Honvédségben szolgálatot teljesítők - tisztek, tiszthelyettesek, honvédek, munkaszolgálatosok - előtt, akik életüket adták hazájuk vélt vagy valós érdekeiért, tűntek el nyomtalanul, illetve egy-egy hadifogolytábor nyomorúságos körülményei között haltak meg a Szovjetunió elleni 1942-43. évi hadműveletek során, ill. azt követően.

Mi történt 71 évvel ezelőtt Voronyezstől délre a keleti hadszíntéren? Miért vezényelték a 2. hadsereget szovjet földre, több mint 2000 km-re hazájától? Hányan vesztek oda a Don-kanyarban? Örök kérdések!

Az elmúlt fél évszázad alatt a válaszokat többnyire politikai motivációk alakították. Azért fontos a történelem alapos ismerete és a kutatások tisztasága, mert elődeink akarata, tisztessége, hősiessége, kitartása így válhat példaértékűvé.

Ez az emléktábla is bizonyítja, hogy a főhajtás és a tisztelet sok ellenérvet legyőz. Kuti József tiszteletes úr kezdeményezésére ez a közösség már jó két évtizeddel megelőzte a tiszteletadásban a későbbi állami megemlékezéseket.

Gondoljunk megértő fájdalommal és főhajtással minden elhalt katonatestvérünkre!
 

Az emléktáblán az Önkormányzat képviseletében koszorút helyezett el Tömör István polgármester és Varga Zsuzsa alpolgármester, a református gyülekezet nevében pedig Németh Péter lelkész és Sipos Károlyné gondnok.

A rövid megemlékezést nemzeti imádságunk, a Himnusz közös éneklésével zártuk.

Megemlékezés hősi halottainkról, Balatonkenese református gyülekezet
Megemlékezés hősi halottainkról, Balatonkenese református gyülekezet
Megemlékezés hősi halottainkról, Balatonkenese református gyülekezet

A hét igéje:

"Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Lelkemmel! - mondja a Seregek Ura.”

(Zakariás könyve 4,6)

Igehirdetések

2019.06.09.
Jn 3,5-8
2019.06.02.
Mk 4,26-28
2019.05.19.
Zsolt 59,1-4.17-18

Aktuális

Vasárnapi hirdetések a
legutóbbi "Mécses"-en:

Alkalmaink:
• Bibliaóra szerdán 18 órakor a Gyülekezeti Házban
• Gyülekezeti Énekóra szombaton 18 órakor
• Istentisztelet Kenesén vasárnap fél 11-kor a Templomban
• Istentisztelet Akarattyán vasárnap 9-kor az Imaházban (Köztársaság u.)

•  A Nőszövetség következő alkalma jún. 14-én, pénteken 18 órakor lesz a Gyülekezeti Házban. Szeretettel várjuk az asszonytestvéreket!
Dull Ferencné (Csekő Mária) testvérünk életének 100. esztendejében hunyt el. Temetése jún. 14-én, pénteken 17 órakor lesz a református temetőben. Isten vigasztaló szeretete legyen gyászoló szeretteivel!
• Az elmúlt időszakban a vaddisznók rengeteg kárt okoztak a református temető sírhelyein. A helyileg illetékes Vadásztársaság, az Egyház és az Önkormányzat május 27-én hétfőn megállapodtak, hogy a tarthatatlan és kegyeletsértő helyzetet igyekeznek minél gyorsabban felszámolni. A Vadásztársaság vállalta a vadak riasztását, befogását, ill. engedély esetén kilövését, az Egyház a terület teljes körbe kerítését, az Önkormányzat pedig szükség szerint jogi és anyagi segítség nyújtását.
• A meghirdetett adománygyűjtés az akarattyai Templom Hangjaira (harangjára és orgonájára) idén is folytatódik. Adományainkat eljuttathatjuk banki utalással, sárga csekken, vagy a Takarékszövetkezetben és a járulékgyűjtőknél történő befizetéssel. Isten iránti hálával köszönjük az adakozóknak az eddig beérkezett adományokat!
• Hamarosan elkezdődik a kenesei templom felújítása. A támogatási keretből első lépésben a torony újulhat meg. Nem fért azonban bele a kivitelezési költségvetésbe a toronyóra, ezért azt saját forrásból szeretnénk megújítani. Erre a célra is adománygyűjtést hirdetünk, hálás köszönettel fogadunk minden támogatást!

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára