Adventi foglalkozás gyermekeknek

Dátum: 
2013. december 2. 10:00

Vidám adventi gyermek foglalkozásnak adott otthont a Gyülekezeti ház az advent 1. vasárnapját megelőző szombaton.

Kicsik és nagyobbak egyaránt kipróbálhatták kézügyességüket a díszek készítésében, Szabóné Öcsi Mónika ötletára és kincsestára pedig egyszerűen kifogyhatatlannak tűnt. Megtanultunk két adventi éneket harmónium- ill. gitárkísérettel, és Némethné Sz. Tóth Ildikó segítségével a gyerekek egy karácsonyi történetet is megjelenítettek dramatikusan. A templomban Sipos Csaba bemutatta az orgona hangját és működését a gyerekeknek, akik persze ki is próbálhatták a hangszert. Az összegyűlt sokféle süti és meleg tea ugyancsak jólesett mindenkinek a hideg templomból visszatérve.

Szeretettel köszönjük ezúton is minden résztvevőnek és segítőnek, hogy az alkalom megvalósulhatott!

Adventi foglalkozás a Gyülekezeti házban

Hozzászólások

Beküldte Németh Péter - 2014. ápr. 27. 09:40

Németh Péter képe

nagyon jó volt, köszönjük a segítőknek!
:))
:)

A hét igéje:

„Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.”

(1 János 3,8)

Igehirdetések

2018.02.18.
Jn 18,6
2018.02.04.
Lk 15,31
2018.01.28.
1Móz 28,16.18.20-22

Bejelentkezés

Tartalom megosztás

Feliratkozás Tartalom megosztás csatornájára